Amerikai nemzetbiztonsági szóvivő: Az Irán által jelentett fenyegetés hiteles és valós veszély Izrael számára

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. április 12.

Külpol

Az Egyesült Államok felülvizsgálta a Közel-Keleten állomásozó katonai erejének elhelyezkedését.

Az Egyesült Államok felülvizsgálta a Közel-Keleten állomásozó katonai erejének elhelyezkedését az Irán által Izrael felé megfogalmazott fenyegetés miatt – mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője pénteken.

John Kirby egy újságíróknak tartott beszélgetésen egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, nem tagadja azokat a híreket, amelyek bizonyos katonai erősítésekről szólnak, mivel szerinte felelőtlenség lenne, ha az erők elhelyezkedését nem tekintenék át ebben a helyzetben, bizonyos „kiigazítások” pedig már történtek is. Hangsúlyozta, az amerikai adminisztráció hírszerzési forrásai is megerősítik azt, hogy

az Irán által jelentett fenyegetés hiteles és valós veszély Izrael számára.

Rámutatott arra is, hogy Irán részéről nyilvánosan is megfogalmazták szándékukat a múlt heti izraeli légicsapás után, amely egy magas rangú iráni katonai vezető ellen irányult Szíriában.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora közölte, hogy állandó egyeztetést folytatnak az izraeli féllel annak érdekében, hogy biztosíthassák, Izrael képes megvédeni magát egy ilyen jellegű támadással szemben. John Kirby arról is beszámolt, hogy az amerikai Középső Parancsnokságot vezető Michael Kurilla tábornok Izraelben tartózkodik, ahol közvetlenül folytat tárgyalásokat.

Mint mondta, Joe Biden elnök világossá tette nemzetbiztonsági kabinetje előtt, hogy az Egyesült Államok kitart Izrael önvédelmének támogatása mellett. A szóvivő a sajtóbeszélgetésen előrelépésként értékelte, hogy az elmúlt napokban már összesen több mint 1000 segélyszállító kamion jutott be a Gázai övezetbe, és kijelentette, hogy az izraeli fél tartotta magát vállalásához az újabb átkelők megnyitásában. A fehér házi ugyanakkor elismerte, hogy a szállítmányok övezeten belüli elosztását illetően nincsenek biztos információk.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.