Obama eredetileg múlt csütörtökön, a Demokrata Nemzeti Gyűlés utolsó napján, jelöltsége elfogadásakor mutatta volna be választottját. Csakhogy időközben kiderült: ravasz republikánus riválisa éppen ezért nem pártja szeptember elseje és negyedike közé eső gyűlésén, hanem mindjárt a demokrata jelölt bejelentését követő napon, azaz augusztus 29-én, pénteken meg kívánja ismertetni a közzel szekundánsát. McCain húzása mögött nyilvánvalóan annak logikus vágya állt, hogy a hét végén a média lehetőleg ne foglalkozzon szünet nélkül az ellenfelével. Mindezek miatt azonban végül maga Obama is előresietett, és már augusztus 23-án, szombaton a nyilvánosság elé tárta döntését - és milyen igaza volt! Augusztus utolsó hétvégéjét ugyanis John McCainnek végül ténylegesen sikerült ellopnia. A hét első fele ellenben a demokraták kiválasztottjáról, Joe Bidenről szólt.
Tapasztalatkártya
A hatvanöt éves delaware-i szenátor immár évtizedek óta jeles és közismert alakja a Demokrata Pártnak. Először 1972-ben, harmincévesen (ez Amerikában a szenátorrá választhatóság alsó korhatára), utoljára, hatodik alkalommal pedig 2002-ben választották meg - e futamokat minden egyes alkalommal relatíve könnyedén megnyerte. Szenátori székéért idén is indulni kívánt, és egyelőre nem zárható ki, hogy meg is teszi, mert a vonatkozó törvények lehetőséget biztosítanak rá, hogy valaki egyszerre induljon az alelnöki és a szenátori posztért. 1987-ben jó esélyekkel indult az elnökjelöltségért, de jelöletlen idézethasználat vétsége miatt (egy beszédében a brit Munkáspárt akkori vezetője, Neil Kinnock fordulatait plagizálta) végül vissza kellett lépnie. A mostani menetben is versenybe szállt, de mindjárt a január 3-i, legelső, iowai jelölőgyűlés után (ahol az összes szavazat mindöszsze egy százalékával ötödik lett) visszalépett.
Joe Biden legfőbb erénye a komoly külpolitikai jártasság; Barack Obamát éppen ennek hiánya miatt támadják a leggyakrabban ellenfelei. A 90-es években Bidennek jelentős szerepe volt a boszniai háború lezárásában. Többször is a térségbe utazott, a bosnyákok kiképzését és a velük szembeni fegyverembargó feloldását követelte, kitartóan sürgette a NATO-légicsapásokat, s ő volt azok egyike, akik Bill Clintont meggyőzték a beavatkozás szükségességéről. Slobodan Milosevicet már 1993-ban háborús bűnösnek nevezte - a Clinton-kormányzat ekkoriban épp megegyezni kívánt a balkáni mészárossal. Az 1995-ös daytoni békeszerződés pedig mások mellett az ő érdeme is volt. Tehetségét a nemzetközi válságok kezelésében kevesen vitatják, ő a szenátus külügyi bizottságának elnöke, ebbéli minőségében két héttel ezelőtt Grúziában járt, hogy személyesen és első kézből informálódjék az orosz-grúz konfliktusról.
Támogatta az afganisztáni és az iraki beavatkozást is, de utóbbihoz a kezdetektől kritikusan viszonyult. Fő szószólója az Irak felosztására vonatkozó elképzelésnek, amely az országot egy kurd, egy síita arab és egy szunnita arab kantonra darabolná; a föderációt az elképzelés szerint Bosznia-Hercegovina mintájára központi kormány irányítaná. Ezt az (eredetileg Henry Kissingertől származó) elgondolást azonban az iraki politikai vezetés egyhangúlag elutasította, a bagdadi amerikai nagykövetség közleményben határolódott el a tervtől, és Condoleezza Rice, az amerikai külügyminiszter sem értett egyet vele. Mivel a felosztás nagyjából százezer amerikai katona jelenlétét igényelné a térségben (méghozzá hosszú éveken át), valószínűtlen, hogy a csapatkivonást sürgető Obama a magáévá tenné majd az elképzelést. Egyéb lényegi kérdésekben azonban Biden egy platformon van Obamával: új energiaforrásokat akar, nem ellenzi az abortuszt, viszont ellenzi a fegyvertartást és a legtehetősebbeknek juttatott, Bush-féle adókedvezményeket. Mellette szól, hogy az idősebb választók jól ismerik és (legalábbis a demokratákhoz húzók) kedvelik is, s hogy munkásosztálybeli gyökerei miatt a kékgalléros szavazók rokonszenvét is elnyerheti, akikkel Obama mindeddig nemigen találta a hangot. Ebből a rétegből kerültek ki Hillary Clinton törzsszavazói, akiknek megnyerése még mindig kulcskérdés, hiszen a USA Today és a Gallup nem régi felmérése szerint Clinton szavazóinak mintegy harminc duzzogó százaléka semmiképp nem akar Obamára voksolni novemberben, huszonhárom százalékuk pedig lehet, hogy rá szavaz, de az is lehet, hogy nem. Sokan éppen ezért tartják aggályosnak, hogy Obama végül nem Hillary Clintont választotta maga mellé, bár Hillary és Bill Clinton múlt heti nagyszerű, híveiket erélyesen Obama támogatására felszólító beszéde a nemzeti gyűlésen bizonyára jó néhány Clinton-fant visszavezet majd az ésszerű gondolkodáshoz.
Biden (McCainhez hasonlóan) hajlamos olykor meggondolatlanul ökörségeket beszélni (2006-ban például azzal kedveskedett az indiai-amerikaiaknak, hogy ők szerinte leginkább a szakadatlan gyerekszüléssel vannak elfoglalva), de ellenfelei egyelőre nem ezek, hanem inkább pár hónappal ezelőtti kijelentései miatt támadják, hiszen többször is azt állította, hogy véleménye szerint Obama még nem áll készen az elnökségre, ellentétben McCainnel. Személye pedig némiképp gyengítheti Obama változást, friss szeleket ígérő vezérüzenetét. Ennyi kockázat azonban még bőven akceptálható - John McCain választása például jócskán rizikósabb.
Friss arc kártya
Mivel a McCain bejelentését megelőző napokban a legtöbb elemző megesküdött volna rá, hogy a pozíciót a massachusettsi exkormányzó (és az elnökjelöltségért lefolyt idei verseny egyik viszonylag jól szereplő résztvevője), Mitt Romney kapja majd, jelentős megütközést keltett, hogy az idős jelölt választása végül a szélesebb körben nem különösebben ismert Sarah Palinre esett. A negyvennégy éves Palin politikai karrierje röviden összefoglalható: 1992-től városi tanácsnok az alaszkai Wasillában, 1996-tól a város polgármestere, 2006-tól pedig az északnyugati állam kormányzója. Kormányzóként népszerűsége szinte példátlannak mondható (idén nyári felmérések szerint elfogadottsága körülbelül 80 százalékos), és rokonszenvesen kemény harcosnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy kormányzóvá választása előtt nekiment saját pártja elöljáróinak, és sikeresen leleplezte a korrupciós ügyeiket.
Állítása szerint McCain legfőképp éppen megingathatatlansága és a washingtoni múlt hiánya miatt választotta Palint, de a döntés mögött persze egyéb megfontolások is húzódhattak. Ott van mindjárt a jelölt neme. Palinre, aki a második női alelnökjelölt az amerikai történelemben (az első a demokrata Geraldine Ferraro volt 1984-ben), azért is esett a választás, mert van némi sansz rá, hogy a republikánusokhoz csábíthat néhány tízezret a csalódott Clinton-hívők soraiból. Múlt pénteken, ohiói bemutatásakor Palin nyíltan ehhez a táborhoz intézte szavait, és azt hangsúlyozta, hogy a demokratákkal már nem, vele viszont még mindig történelmet írhatnak az amerikai nők. Vitathatatlan, hogy a historikus változás ígéretét immár nem csak Obama ajánlhatja a választóknak. Ugyanakkor van ebben a számításban valami súlyosan naiv árnyalat, és ott van benne a választók lenézése is. Hiszen Sarah Palin, ez a dekoratív republikánus poszterasszony kizárólag a nemével tudná megnyerni a HC-híveket, a gondolataival semmiképp. Hívő keresztényként szorgalmazza a kreacionizmus bevezetését az oktatásba, büszke fegyvertartó, ötgyermekes anyaként pedig az abortusz harcos ellenzője. Éppen az a személy hát, aki a szavazóurnákhoz fogja csábítani a Biblia-övezet azon republikánusait is, akik némiképp tartottak volna a renitensnek megismert McCaintől. Ebből a szempontból (valamint az ismeretlensége miatti felfokozott médiafigyelem okán) személye kiváló döntés - de miért azonosulna vele bármely, inkább demokrata érzelmű szavazó? Vehemens abortuszellenessége valószínűsíthetően inkább taszítja majd a mérsékelt ingadozókat. Ráadásul a hetvenkét éves, a tapasztalat jelszavával kampányoló McCainnek még azt is meg kell indokolnia, hogy rendkívüli, de nem kizárható esetben (elhalálozás, súlyos betegség és így tovább) miért is volna Palin alkalmas az elnökséggel járó főparancsnoki tisztségre. És ha ő alkalmas rá, akkor vajon Obama mitől nem lenne az? Márpedig az idei, fölöttébb atipikus amerikai elnökválasztáson minden egyes efféle részletnek jelentősége van.
