Andrej Babis szerint mégiscsak ő lehet a befutó Csehországban

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. október 12.

Külpol

A cseh kormányfő arról beszélt, hogy a kórházban lévő államfő őt akarja megbízni kormányalakítással. 

Andrej Babis cseh miniszterelnök kedden Prágában újságíróknak arról beszélt, hogy Milos Zeman cseh államfő vasárnap azt mondta neki, hogy őt kívánja megbízni a kormányalakítási tárgyalásokkal. 

A szombaton délután 65 százalékos részvételi aránnyal zárult képviselőházi választáson a Spolu (Együtt) nevű jobboldali koalíció a szavazatok 27,62 százalékát szerezte meg, míg Babis pártja, az ANO 27,28 százalékos eredményt ért el. A harmadik helyen a Polgármesterek-Kalózok koalíció futott be, 15,47 százalékkal, negyedikként a Közvetlen Demokrácia Pártja végzett, 9,67 százalékkal. 

A 200 fős parlamentben a győztes Spolu szövetség a Polgármesterek-Kalózok koalíciójával együtt 108 képviselői helyet birtokolhat, így eddig mindenki úgy számolt, hogy Babist leváltják. 

Babis azonban kedden arról beszélt, hogy Zeman őt akarja kormányalakítással megbízni: "Vasárnap, amikor találkoztam az elnökkel, arról beszélt, hogy a megfelelő időben megszólít. Ezt ismételten elmondta, azzal, hogy rajtam múlik, elfogadom-e vagy sem". Másfelől leszögezte: ki kell várni, hogy valóban megkapja-e a kormányalakítási tárgyalásokra szóló megbízatást, és azt is elmondta: számol azzal, hogy az ANO-nak ellenzékbe kell vonulnia.

"A mandátumok alapján mi (ANO) nyertük a választásokat, s ha az elnök úr engem bíz meg, közlöm álláspontomat"

– tette hozzá Babis, bár azt is mondta, hogy ő és mozgalma konstruktívan kíván eljárni, és nem céljuk a demokratikus folyamatok fékezése.

A hárompárti Spolu koalíciónak ugyanis – bár a legtöbb szavazatot gyűjtötte – 71 mandátuma lesz a 200 tagú parlamenti alsóházban, míg az ANO mandátumainak száma a cseh választási rendszer sajátossága miatt végül 72-re nőtt, miután a külföldön leadott szavazatokért járó egy mandátumot az idén az Ústí régió kapta, ahol az ANO győzött. 

A Spolu ugyanakkor már a választások előtt megállapodott a másik jobboldali, kétpárti Kalózok-Polgármesterek (PirStan) koalícióval az együttműködésről, s a választások után erről azonnal emlékeztetőt is aláírtak. A két jobboldali koalíciónak együttesen 108 mandátuma lenne, tehát világos többsége van a képviselőházban.

Babis azt is mondta, megszólította a Spolu vezető erejét képező Polgári Demokratikus Pártot az esetleges kormányzati együttműködésre, de az ajánlatát elutasították. 

Miután a Spolu és a PirStan bejelentette igényét a képviselőház elnöki tisztségére, Babis szerint az ANO igénye e poszt iránt is okafogyottá vált.

A kormányalakítási tárgyalásokban kulcsszerepet játszó 77 éves Milos Zeman államfő viszont vasárnap óta a prágai Központi Katonai Kórházban van, ahol az intenzív osztályon ápolják. Betegségének pontos diagnózisát nem hozták nyilvánosságra, de a kórház szóvivője szerint az államfő állapota stabil. Ha senki nem óvja meg az eredményt, Zemannak 30 nappal a választások után megbízatást kell adnia valakinek a kormányalakításra, de egyelőre nem tudni, meddig marad kórházban. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.