Seehofer megúszta a keménykedést, nem kell lemondania, sikerült megegyezni Merkellel

  • narancs.hu
  • 2018. július 3.

Külpol

A megállapodás értelmében a korábban máshol már regisztrált menedékkérőket nem engedik be Németországba.

Hétfő késő este megállapodott a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) menekültügyi vitájuk lezárásáról – adta hírül az MTI. Horst Seehofer német belügyminiszter, a CSU elnöke elégedett a megállapodással, ezért úgy döntött, hogy nem távozik tisztségéről, folytatja a munkát. Angela Merkel jó kompromisszumnak nevezte a három pontból álló egyezményt. Ennek értelmében tranzitközpontokat építenek ki azok számára, akik az EU valamelyik országában már nyilvántartásba vettek, és innen szállítják majd vissza őket oda, ahol regisztrálták őket.

A két párt arról is megegyezett, hogy az osztrák-német határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni abból a célból, hogy megakadályozzák azon menekültek belépését Németországba, akiket korábban más EU-s tagállamban már regisztráltak. Amennyiben a menekültügyi eljárás lefolytatására illetékes ország nem hajlandó megállapodást kötni, az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést Németországba.

Az MTI tudósítása szerint a CDU és a CSU vezetői megbeszélésük után, hétfő késő este tárgyalást kezdtek a szövetségi kormányt alkotó koalíció harmadik tagja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőivel a kancellári hivatalban. A koalíciós egyeztetést az SPD kezdeményezte. A CDU/CSU új felvetésére egyelőre nem reagáltak az SPD-nél a legfelső szinten, de a párt egy menekültügyi szakpolitikusa, Aziz Bokurt, a szociáldemokraták migrációs munkacsoportjának vezetője a Die Welt című lapnak azt mondta: a tranzitközpont "furcsa" és működésképtelen ötlet, és nem szerepel a koalíciós megállapodásban, amely már eleve "túl van a fájdalomküszöbön", az SPD számára elfogadható menekültügyi szigor legfelső határán.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.