Az egykori demokratikus ellenzék tagjainak nyilatkozata

  • narancs.hu
  • 2014. március 5.

Külpol

Az Ukrajnát ért orosz katonai fenyegetéssel kapcsolatban.

Felszólítjuk a magyar kormányt, mely eddig saját politikai és gazdasági hasznát keresve igyekezett igazodni az orosz érdekekhez, hogy foglaljon egyértelműen állást szövetségesei oldalán, s hagyjon fel eddigi szégyenletes, kétértelmű magatartásával. Viselkedjék úgy, ahogy az egy európai uniós, transzatlanti elkötelezettségű, NATO-tag ország kormányához méltó.

A Kreml, miközben senki sem fenyegeti az ukrajnai oroszok testi épségét, jogait, vagyonát, az orosz kisebbség védelmére hivatkozva megtámadni készül a szomszédos államot, fenyegetve annak területi integritását, háborús veszélyt idézve elő. Az elmúlt hónapokban lezajlott ukrajnai eseményeknek nem volt etnikai jellegük, a tüntetők csak politikailag és gazdaságilag tisztességes kormányzást követeltek. Ugyanakkor tény, hogy elutasították egy afféle oligarchikus és autoriter rendszer bevezetését, mint amilyen Vlagyimir Putyin vezetése alatt Oroszországban mára kiépült. Egy küszöbön álló orosz katonai beavatkozás elfogadhatatlan, mert

1. megsértve a nemzetközi jogot, rátámad egy szuverén államra;

2. azt követően kerül rá sor, hogy elültek a kijevi utcai csatározások, s nemzetközi segédlettel megindult a társadalmi konszolidáció;

3. ráadásul etnikai konfliktusokat idézhet elő, aminek következményeit leginkább épp az ukrajnai orosz kisebbségnek kell majd elszenvednie.

Mindezért Moszkva és személyesen Vlagyimir Putyin elnök felelős.

Ukrajna törvényes kormánya és legitim módon megbízott ideiglenes vezetői a helyükön vannak, igyekeznek menedzselni azt a válságot, amit Moszkva politikai nyomásgyakorlása s a Kreml eszközének bizonyult Viktor Janukovics árulása idézett elő. Oroszország hasonló agresszivitással készül rátörni Ukrajnára, mint elődje, a Szovjetunió 1956-ban a magyar forradalomra, és 1968-ban – csatlósaival együtt – Csehszlovákiára. A hivatkozási alap akkor a szocializmus védelme volt, ma az orosz kisebbségnek nyújtott segítség. De mindkettő mögött csak pőre orosz birodalmi érdekek munkáltak és munkálnak ma is.

Szükségesnek tartjuk, hogy az európai kormányok és intézmények vessék latba befolyásukat a katonai egységek azonnali visszavonása érdekében.

Budapest, 2014. március 1.

Ara-Kovács Attila, volt diplomata

Dalos György író

Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere

Hodosán Róza, volt parlamenti képviselő

Iványi Gábor lelkész

Kenedi János történész

Konrád György író

Magyar Bálint, volt kulturális és oktatásügyi miniszter

Mécs Imre, volt parlamenti képviselő

Rajk László építész

Radnóti Sándor esztéta

Szilágyi Sándor fotóművészeti író

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.