Az EU felfüggeszti a palesztinoknak szánt segélyek kifizetését

  • narancs.hu
  • 2023. október 9.

Külpol

Az unió külügyminiszterei kedden rendkívüli ülésen tárgyalnak az izraeli helyzetről.

Az EU-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli ülésen tárgyalnak kedden az izraeli helyzetről – jelentette be hétfőn az X közösségi médiában Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő.

Az MTI beszámolója szerint Peter Stano, az Európai Bizottság külügyekért felelős szóvivője a testület hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tanácskozásra az ománi fővárosban, Maszkátban kerül sor. Mint mondta, az EU épp a közel-keleti városban veszt részt az Öböl-menti Együttműködési Tanács rendes közös tanácskozásán, tehát az uniós tagországok számos minisztere már a helyszínen van, a többiek pedig videokonferencián keresztül csatlakoznak az informális egyeztetésekhez.

Stano felhívta a figyelmet, hogy rengeteg diplomáciai tevékenység folyik mind a tagállamok és az EU részéről, mind pedig nemzetközi szinten a külföldi partnerekkel. Josep Borrell szombat óta kapcsolatban áll Izrael, Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia és Jordánia külügyminisztereivel és a Palesztin Hatóság miniszterelnökével. Továbbá közös telefonbeszélgetést folytatott az Egyesült Államok, Németország és Olaszország külügyminisztereivel a helyzet kezelése érdekében. Akármennyire is nehéz párbeszédet kialakítani a felek között, az EU végső célja az, hogy lehetővé tegye az izraeliek és a palesztinok számára, hogy békében és együtt élhessenek, anélkül, hogy olyan drámai, terrorista eseményeken kellene keresztülmenniük, mint amilyeneknek szombat óta tanúi vagyunk – fogalmazott Peter Stano.

A Palesztinának nyújtott uniós segélyekkel kapcsolatos kérdésre Eric Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője hangsúlyozta:

az EU semmilyen módon nem finanszírozza a Hamászt vagy akármilyen tevékenységét. 

„A bizottság jelenleg azt elemzi, hogy a tragikus események hogyan befolyásolják a jelenlegi és jövőbeli fejlesztési támogatásokat” – tette hozzá. Mamer szerint az EU nagyon szigorú szabályokat alkalmaz az uniós pénzeszközök kedvezményezettjeinek átvilágítására és ellenőrzésére, és nem támogat „sem közvetlenül, sem pedig közvetve” egyetlen olyan csoportot vagy személyt sem, amely, vagy aki az EU-ban terroristaként azonosított szervezethez kapcsolódik. 

Nem sokkal később Várhelyi Olivér bővítésért felelős EU-biztos már konkrétabb intézkedésekről számolt be – szúrta ki a hvg.hu. A politikus szintén az X-en jelentette be, hogy az EU felfüggeszti az palesztinoknak szánt kifizetéseket, és a teljes, 691 millió eurós támogatási programot felülvizsgálják.

(Címlapképünkön: Az Európai Bizottság brüsszeli székházának homlokzata 2023. október 8-án. Forrás: MTI/EPA/Európai Bizottság/Lukasz Kobus)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.