Izrael elrendelte Gáza teljes ostromát

  • narancs.hu
  • 2023. október 9.

Külpol

Nem lesz víz, áram, élelmiszer és üzemanyag.

Izrael elrendelte Gáza teljes ostromát

– jelentette be Yoav Gallant védelmi miniszter. Ez azt jelenti, hogy nem lesz áram, élelmiszer és üzemanyag – írja BBC.

"Ezek nem emberek, hanem állatok, ennek megfelelően cselekszünk"

– mondta.

Mint ismert, a Gáza feletti légtér, valamint a vízi- és a szárazföldi határátkelők ellenőrzését eddig is Izrael végezte.

Izraeli-palesztin konfliktus

 
Izraeli katonák egy harckocsin, az Izrael és a Gázai övezet határának térségében, Dél-Izraelben kijelölt gyülekezési ponton
Fotó: MTI/AP/Tsafrir Abayov

Közben Jeruzsálemben és Izrael-szerte szólaltak meg a szirénák, rakétákat lőttel ki Gázából. És kiterjedt támadást indított Izrael a Hamász gázai központjai ellen – közölte az izraeli hadsereg.

Egy másik izraeli bejelentés szerint visszaszerezték az ellenőrzést a Gázai övezet szomszédos települései fölött.

Eddig több mint 1000 halottról számoltak be (mindkét oldalon összesen), miután a Hamász iszlamista fegyveresei több izraeli várost is megtámadtak, ezzel háborút robbantottak ki. Az izraeli biztonsági kabinet hivatalosan hadiállapotot hirdetettA Hamász fegyveresei továbbra is fogva tartanak izraeli túszokat Gázában.

Frissítés

Nem sokkal később Jiszráel Kac infrastrukturális ügyekért felelős miniszter azt jelentette be, hogy

Izrael az övezet vízellátását is leállítja.

"Ami a múltban volt, az a jövőben nem lesz" – tudatta Kac a közösségi médiában.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.