Az Európai Bizottságnak feltűnt, hogy alacsony részvétellel zárult a Nemzeti Konzultáció

  • narancs.hu
  • 2023. január 16.

Külpol

Nem hatódtak meg az eredményétől. 

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombaton, a Facebookra feltöltött videóban számolt be arról, hogy a megkérdezettek 97 százaléka elutasítja az unió Oroszország elleni szankcióit, amelyek a kormány szerint súlyos károkat okoznak. A felmérésben, aminek semmilyen jogi vonzata nincs, 1,4 millió ember vett részt – írja az Euronews

A lap tudósítója Brüsszelben, az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján arról érdeklődött, hajlandó-e az EU teljesíteni a felmérésben résztvevők akaratát, és visszavonni az Oroszország elleni szankciókat. 

Peter Stano szóvivő közölte, hogy

értesültek a nemzeti konzultáció eredményéről, és a résztvevők alacsony számáról is.

Majd emlékeztetett arra, hogy az összes szankciós döntést a tagállamok hozzák egyhangúlag. Hozzátette, eddig kilenc szankciós csomagot fogadtak el a tagállamok, ők döntenek arról, milyen gazdasági büntetőintézkedések legyenek, és hogy mikor és milyen körben legyenek azok alkalmazva. 

„Ezek azt tükrözik, hogy az unió Ukrajna mellett áll gazdaságilag, pénzügyileg és abban is, hogy nyomás alatt tartjuk Putyin rezsimjét a szankciók és a nemzetközi elszigeteltség által” – mondta a szóvivő. Szerinte a szankciók felülvizsgálata, módosítása, illetve az esetleges újabb szankciók elfogadása is a tagállamok kezében van. 

Peter Stano azt is elmondta, hogy ha a magyar kormány módosítani szeretné a szankciókat vagy esetleg eltörölni azokat, akkor erről a 27 tagállamnak kell döntenie egyhangúlag, írja az Euronews.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.