Kormány: A magyarok 97 százaléka elutasítja a szankciókat

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. január 14.

Belpol

Valójában 1,4 millió ember töltötte ki és küldte visza a konzultációs íveket.

A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, és ezek egyértelműek: a magyarok 97 százaléka elutasítja az Oroszországra kivetett szankciókat – jelentette be szombaton a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő videoüzenetben.

A kormány olvasata szerint az Ukrajna megtámadása miatt Oroszországra kivetett szankciók a háborút nem állították meg, Európának viszont rendkívüli gazdasági nehézségeket okoztak és okoznak. Ezt a konzultáció eredménye is alátámasztotta, a magyarok elsöprő többséggel elutasítják az olajszankciókat és a tervezett gázszankciókat, mint ahogy a nukleáris energiára vonatkozó korlátozásokat is – mondta Szentkirályi Alexandra.

Az eredményekből azt a következtetést is levonta, hogy a konzultáció kitöltői „egyértelmű nemet mondanak azokra a szankciókra is, amelyek tovább növelik az élelmiszerárakat vagy éppen az európai turizmusra raknak további terheket”.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: az Európai Unióban a magyar kormány kérdezte meg először az állampolgárokat a szankciókról.

„A konzultáció eredménye irányadó a magyar közéleti szereplők számára, és azon leszünk majd, hogy Brüsszelben is meghallják azt” –mondta a szóvivő. Hozzáfűzte: erre azért is nagy szükség van, mert a szankciós politika felülvizsgálata helyett új szankciókat akarnak bevezetni.

Szentkirályi Alexandra a kormány nevében köszönetet mondott

annak a csaknem 1,4 millió embernek, aki a konzultáció során elmondta a véleményét.

A részletes eredményeket rövidesen közzéteszik a kormány hivatalos Facebook-oldalán. Az 1,4 millió amúgy jóval kevesebb még a tavaly tavasszal a Fideszre szavazók számánál is, nem hogy a teljes lakossághoz képest.

„A konzultáció üzenete világos: felül kell vizsgálni a brüsszeli szankciós politikát. Nem tévútra vezető szankciókra, hanem mielőbbi béketárgyalásokra van szükség. A magyar kormány azon lesz, hogy érvényt szerezzen ennek” – összegezte Szentkirályi Alexandra.

Arra, hogy mibe került a nemzeti konzultáció, nem  tért ki a közlés, sem az MTI beszámolója. A Telex kérdésére pénteken közzé tették – a technikai költségeket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”