| ||
Magyar Narancs: Két hete nyilvános a jelentés, mégis keveset tudunk az elkészültéről. Miként zajlott a munka, és kik vettek benne részt?
Rui Tavares: Az EP tavaly februárban fogadott el egy határozatot Magyarországról, és ebben felkérte az EP állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottságát (LIBE), hogy készítsen átfogó jelentést az alapvető jogok magyarországi állapotáról. Ennek része volt, hogy a LIBE tegyen átfogó ajánlásokat arra, vajon miként tudná az európai intézményrendszer hatékonyabban érvényesíteni az európai állampolgárok alapjogait. Nagyjából egy évig dolgoztunk a jelentésen. A kormánnyal mindvégig együttműködő, tisztességes eljárást folytattunk. Öt részletes munkaanyagot készítettünk, ezek rövidített változatait sűrítettük végül a jelentésbe. Általában a referens jegyzi az egyes munkavázlatokat is, de ez esetben - részben a munka politikai vonzataira tekintettel - úgy döntöttem, hogy e vázlatokat az abban közreműködő munkatársaimmal közösen írjuk alá. Így az első, az igazságszolgáltatás területét vizsgáló vázlatot az Európai Néppárthoz tartozó luxemburgi Frank Engellel közösen készítettük. Az alapvető emberi jogok érvényesülésének kérdéseit a LIBE elnökével, a spanyol szocialista Juan Fernando López Aguilarral, a médiapluralizmussal kapcsolatos fejezetet pedig az EP szakelőadójával, a román liberális Renata Weberrel írtuk. A demokrácia és a jogállam kapcsolatának kérdéseit a baloldali francia Marie-Christine Vergiat-val, illetve a konzervatív párti brit Anthea McIntyre-ral közösen jártuk körül. Ezek összegzése, az epilógus, illetve a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatos megjegyzések már egyedül az én aláírásommal váltak elérhetővé. Természetesen ezen túl jogászok, titkársági dolgozók és jogi fordítók is részt vettek a munkában.
MN: Kikkel találkoztak, és milyen benyomásokat szereztek a tavaly szeptemberi budapesti látogatás során?
RT: Orbán Viktor miniszterelnök Strasbourgban, később pedig Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egyaránt azt kérte a bizottságtól, hogy látogassunk el Magyarországra, és győződjünk meg a helyzetről magunk. Ezt mi is elengedhetetlenül fontosnak tartottuk. Három napot voltunk Budapesten. Találkoztunk Navracsics Tiborral, Győri Enikő uniós ügyekért felelős államtitkárral, az összes parlamenti párt képviselőjével. Egyeztettünk a vonatkozó kérdésekben illetékes parlamenti bizottságok képviselőivel, jártunk az Alkotmánybíróságon, és találkoztunk az Országos Bírói Hivatal, a Médiahatóság, továbbá liberális és konzervatív civil szervezetek vezetőivel és nagykövetekkel is. Megjegyzem, igen szokatlan volt, hogy a tartózkodásunk teljes ideje alatt ajtótól ajtóig kísért bennünket a Külügyminisztérium valamely munkatársa. A végrehajtó hatalom egy-egy képviselője az összes találkozónkon jelen volt, így például a tőle elvben teljesen független bírói hivatalok képviselőivel vagy a civil szervezetekkel folytatott egyeztetéseken is. Az átláthatóságot semmi esetre sem kérhetik rajtunk számon.
MN: A magyar közvéleményt is meglepte, hogy a legnagyobb baloldali ellenzéki párt, az MSZP nem támogatja ilyen formában a jelentés elfogadását. Ez azért is érdekes, mert a jelentést tevő bizottság alelnöke Göncz Kinga, az MSZP által delegált EP-képviselő. Egyeztettek vele a jelentésről?
RT: Természetesen, noha nem csak egy Kinga alelnöke van a LIBE-nek, hanem kettő: Göncz Kinga a szocialisták részéről, és Gál Kinga a Fideszből. Felkészült, aktív kollégák, és mindketten ott voltak a Magyarországot érintő összes LIBE-vitán. Vannak további magyar munkatársaink is: Járóka Lívia vagy Hankiss Ágnes szintén a Fideszből, valamint Morvai Krisztina a Jobbikból egyaránt aktívan részt vettek a diskurzusban. Mindegyikükkel egyeztettem. Külön ki kell emelnem Gál Kinga szerepét. ' volt az első EP-képviselő, aki anno átfogó jelentést készített a parlament számára az alapvető jogok helyzetéről a Lisszaboni szerződés (2009. december 1-jei - R. P. D.) érvénybe lépését követően. Ezt a nagy jelentőségű helyzetértékelést a parlament 2010 végén elfogadta. Gál azt vizsgálta, mi lehet hatékony módszer az alapvető jogok következetes érvényesítésében, és a szövege megemlítette a sokat hivatkozott 7. cikk "releváns" használatának a lehetőségét is. 2011-ben, amikor elkezdtem foglalkozni a magyarországi ügyekkel, egy olyan irat alapján dolgoztam, amit egy fideszes EP-képviselő jegyzett.
MN: Jelentését a Fidesz csúsztatásoktól hemzsegő baloldali koholmánynak nevezi, sőt a kormánypárt szerint az EP egyenesen "nemzetközi gyámság" alá helyezné a magyar kormányt.
RT: Engem megnyugtatott a kormányzat válasza abban, hogy jó munkát végeztünk. Noha szövegük szerint a jelentés "tele van" valótlanságokkal, olyan ténybeli tévedésről nincs szó, ami a tervezet megalapozatlanságára utalna, vagy aláásná annak következtetéseit. A leghangosabban azt említik, hogy a jelentés szerint az új alaptörvényt a parlament egy hónap alatt fogadta el. Valójában ez nem 30, hanem 35 nap volt. Hiányosságként említik, hogy nem kalkuláltunk a majd' egy éven át zajlott társadalmi konzultációval. Ezt akár korrigálhatjuk is, de azért jegyezzük meg, hogy a konzultáció és a jogszöveg összefüggéseire egy másik pontban részletesen hivatkozunk. Ha ez a legsúlyosabb tárgyi tévedés, akkor nem gondolom, hogy rosszul dolgoztunk.
MN: Győri Enikő példaként említi, hogy a jelentés szerint a negyedik alkotmánymódosítás megfosztotta az Alkotmánybíróságot attól, hogy tartalmában vizsgálja az alaptörvényt, miközben az AB ezt eddig sem tehette meg. Eközben a Költségvetési Tanács esetében az irat már azt kifogásolja, hogy túlzott befolyása van a törvényhozás felett.
RT: A magyar kormány nekünk címzett jelentésében első körben nem találtam egyetlen olyan részletet sem, ami érdemben megkérdőjelezte volna a következtetéseinket. Ha vannak ténybeli tévedések, és a kifogásokat megalapozottnak találjuk, természetesen korrigáljuk. De meggyőződésem, hogy a helyzetértékelésünk megalapozott. A kormánypárt gyakorlatot csinált az önálló képviselői indítványok beterjesztéséből, tucatjával fogadott el - helyenként minimális vita nélkül - sarkalatos törvényeket. Előbb gyakorlatilag önkényesen elfogadta, majd egy éven belül négyszer módosította az új alaptörvényt. Ezek önmagukban is nagyon ritka jelenségek Európában, így együttesen pláne. Más országok választási, média- és igazságügyi törvényeivel kapcsolatban is megfogalmazunk aggályokat is - de olyat eddig sehol nem tapasztaltunk, hogy ezek a szabályozások következetesen és egységesen a szabadságjogok szűkítése, a jogállamiság korlátozása irányába mozdultak volna el. Nemigen találunk ellenpéldát - márpedig számunkra az irány a döntő. Nem találunk olyan kormányzati szegmenst, ahol nőtt volna az átláthatóság, a politikai pluralitás vagy a szabadságjogok érvényesülésének a terepe. Félreértés ne essék: nem írjuk elő, hogy a magyar kormány mit írjon egy törvénybe, miként változtasson meg egyes rendeleteket. Továbbmegyek: az, hogy egy európai ország köztársaság vagy monarchia, hogy egy- vagy kétkamarás parlament működik, minket hidegen hagy. Csak azt mondjuk, hogy amennyiben egy ország vezetése fundamentális változásokat hajt végre, azt mindig a demokratikus értékek magasabb szintű érvényesülése érdekében tegye.
MN: A jelentés túllép a jogrendszer kritikai vizsgálatán azzal, hogy bevonja a problémakörbe az idegengyűlölet és az antiszemitizmus terjedését. Nem gondolja, hogy ettől a szöveg sokkal "politikaibb", és ezáltal támadhatóbb lett?
RT: A kisebbségek jogait érintő problémák feltérképezése nem az én vagy a kollégáim személyes meggyőződése miatt került bele a szövegbe, hanem azért, mert a megbízásról rendelkező EP-határozat ezt, az unió fundamentumát adó Lisszaboni szerződés 2. cikkének védelmét jelölte meg feladatul. Márpedig ennek az első mondata szerint "az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartásának értékein alapul". Egyébként ezen a ponton egyáltalán nem állapítottunk meg kormányzati felelősséget, sőt értékeltük a kormány ez irányban tett lépéseit. Viszont azzal követtünk volna el szakmai hibát, ha ezekre a jelenségekre nem hívjuk fel a figyelmet.
MN: Mivel hasonló esetre nem volt precedens, komoly jogértelmezési vita is van önök és a magyar kormány között. A kormány, amikor szuverenitása megsértését rója fel az EP-nek, az uniós alapszerződés 4. cikkére hivatkozik, miszerint "minden olyan hatáskör, amelyet a szerződések nem ruháztak az unióra, a tagállamoknál marad", és az unió "tiszteletben tartja a tagállamoknak a szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének".
RT: A magyar kormány szerint a Lisszaboni szerződés egyes pontjai között nincs semmiféle kölcsönhatás, azok egymással minden tekintetben egyenrangúnak tekintendők. Ez azonban nincs így. A 2. cikk az unió fundamentumát tartalmazza. Nem véletlen, hogy az összes azt követő cikk a 2. cikkben felsorolt értékekre utal vissza. Például az ön által idézett 4. cikk - az idézett sorokon túl - szól arról is, hogy a tagállamoknak és az intézményeknek tartózkodniuk kell attól, hogy akadályozzák az unió alapvető célkitűzéseit és szándékait.
MN: A jelentés a magyar kormánytól "csupán" egyes konkrét döntések felülvizsgálatát várja el, ugyanakkor az európai intézményeknek konkrét intézményi átalakításokat ajánl a hatékonyabb nyomásgyakorlás végett. Ez mégiscsak az uniós szervek hatalmának megerősítését jelenti a tagországokkal szemben.
RT: Nem azt jelenti - ugyanis ez a hatalom már most adott. Hozzáteszem, ez nem valamiféle gyarmatosító hatalom: a Lisszaboni szerződést maguk a tagállamok ratifikálták, ők döntöttek úgy, hogy a 2. cikkel együtt a szerződés szövegébe emelik a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok védelmét. Ami azt illeti, Magyarország ebben igen aktív szerepet játszott: a kisebbségekre vonatkozó kitételek például magyar kezdeményezésre kerültek a szövegbe. Ezek nem absztrakt dolgok, hanem a parlamentnek a tagországokkal és az európai állampolgárokkal szemben vállalt kötelességei. Ha az uniós polgár nem lehet biztos benne, hogy egy adott tagállam bíróságán tisztességes elbánásra számíthat, akkor a közösséget összetartó kötelék elszakad. Önnek biztosnak kell lennie abban, hogy ha vállalkozásba kezd Franciaországban, akkor ugyanolyan esélyekkel indul, mint bárki más. Önnek biztosnak kell lennie abban, hogy adott esetben egy portugál bíróság tisztességesen jár el az ügyében, a portugál bíróságnak pedig biztosnak kell lennie abban, hogy a bizonyíték, amit a magyar bíróságtól kap, valós, vagy hogy egy svéd bíróságtól kapott ítélet fordítása tökéletesen visszaadja az eredeti szöveg jelentését. Ha azonban fennáll a veszélye annak, hogy a végrehajtó hatalom nyomást gyakorol az igazságszolgáltatási szervekre, akkor nem lehet biztos benne, hogy az adott ország bírósága előtt mindig és minden körülmények között egyenlő elbánásban részesül majd. Ugyanez igaz a nemzeti szintű adó- vagy médiaszabályozásra is. Feladatunk és kötelességünk, hogy az egyenlőtlenségeknek akár csak a lehetőségét is megakadályozzuk. A kérdés az, hogy miként lehet hatékony és felelős módon teljesíteni ezt a feladatot.
MN: Ennek kikényszerítésére szolgálhatna a szerződés 7. cikk második pontja alapján a tagállami szavazati jog felfüggesztése az Európa Tanácsban. Ám ennek foganatosításához olyan elsöprő politikai többség szükséges, ami miatt e passzusnak nincs valódi elrettentő ereje.
RT: Véleményem szerint eleve nem büntető vagy reaktív megoldásokban és nem a 7. cikk alkalmazásában kellene gondolkodni. Nem tartom szerencsésnek, hogy amennyiben az EP mint politikai képviselőcsoportok alkotta közösség megállapít egy jogsértést, annak következményeiről az Európa Tanács mint a nemzetállamok képviselete mond ítéletet és ró ki büntetést. Ha a parlament befolyásolhatja, hogy ki szavazhat, és ki nem a tanácsban, akkor a tanács miért ne mondhatná, hogy holnaptól a zöldek vagy liberálisok inkább ne szavazzanak az EP-ben?! Én azt tanácsolnám a bizottságnak, hogy hozzon létre egy ütemtervet, amely lehetőséget teremtene az értékviták tágabb kereteken belül történő lefolytatásához az érintett kormány részvételével. Ma a bizottság esetről esetre próbál fogást találni. Pedig ha az unió alapjogai sérülnek, akkor ott nem valamilyen részszabály - mint a versenyjog vagy bármely uniós direktíva - alapján kellene megfogni az esetet, hanem a jelenséget egészében, tágabb perspektívából kellene megvizsgálni. Amikor a magyar kormány olyan jogosítványokat biztosít a végrehajtó hatalom számára, amikkel befolyásolni tudja az igazságszolgáltatás egyes egységeit - például bírósági ügyek áthelyezésével, a bírák nyugdíjazásával -, akkor a bizottság olyan másodrangú szabályokra volt kénytelen fókuszálni, mint az életkor alapján történő diszkrimináció tilalma. Holott nyilvánvaló, hogy a hatalmi ágak súlyos összefonódásáról és azok egymástól való függetlenségének megkérdőjelezéséről van szó. Szükségesnek tartanám egy független bírákból és szaktekintélyekből összeállított döntőbíróság felállítását is, amit koppenhágai bizottságnak szoktam hívni. Az unió ugyanis naivan járt el, amikor kizárólag a belépő országokkal szemben követelte meg, a már csatlakozott országok esetében viszont "elengedte" az alapjogi elvárásokat. Lisszabon után volna jogi lehetőség arra, hogy a koppenhágai - a belépő országokkal szemben támasztott - kritériumokat alapul véve egyfajta normatív analízist folytassunk a már belépett tagországokkal szemben is.
MN: Mennyiben hasonlít ez a dilemma az unió további föderalizálódásához kapcsolódó kérdésekhez? A látszat szerint a közösség mindkét esetben próbálja meggyőzni a tagállamokat, hogy az alkalmazkodás az ő érdekük is.
RT: Ez a jelentés nem arról szól, hogy milyen irányba kellene haladni az uniónak, ilyen viták inkább az alkotmányügyi bizottságban folynak. Hanem arról, hogy jogi szempontból az unió most hol tart, és mit kell tenni az európai állampolgárok jogainak hatékony érvényesítéséért, az értük vállalt kötelezettségek teljesüléséért. Nem arról van szó, hogy a bizottság, az EP vagy bármely közösségi intézmény nagyobb hatalmat akarna kiharapni magának az egyes tagállamokkal szemben. A hatalom adott. Egyedül az a kérdés, hogy milyen formában lehet ezt hatékonyabban használni. Annyiban egyetértek, hogy sok esetben feladatunkká válik megértetni a másik féllel, mi a saját, jól felfogott érdeke. Például azt, hogy a demokrácia nem csak a többség uralmát jelenti. Hogy a szabályok önkényes változtatása könnyen a visszájára fordulhat. Egy demokráciában ugyanis a ma többségének annak a tudatában és szellemében kell megváltoztatnia a törvényeket, hogy bármikor a holnap kisebbsége lehet.
Mit jelent a jelentés?A Tavares-jelentés azt vizsgálja, hogy mennyire érvényesül Magyarországon a demokrácia és a jogállamiság elve, illetve mennyiben érvényesülnek az alapvető emberi jogok. A szöveg tételesen végighalad a magyar kormány eddigi legfontosabb strukturális és közjogi intézkedésein. A fékek és ellensúlyok rendszerének gyengülését, a sarkalatos törvények elfogadásának gyakorlatát, az alaptörvényt, a választási reformot, az igazságszolgáltatás függetlenségét, a médiaszabályozást és a kisebbségek jogait külön, részletesen elemzi a dokumentum. A szöveg következetesen hivatkozik az Európai Unióról szóló Lisszaboni szerződés 2. cikkére. A szerződést az unió tagállamai 2007 decemberében fogadták el, és 2009-ben lépett életbe azok után, hogy a tagállamok nem tudtak megegyezésre jutni a közös Európai Alkotmány szövegében. A közös alkotmány elbukásával az unió más úton igyekezett megerősíteni az értékközösséget: csatlakozott az Európai Emberi Jogi Egyezményhez, tovább bővítve ezzel a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság hatáskörét. Kiegészítették a szerződést az interjúban is emlegetett 2. cikkel, amely jelentős részben az unió 2000-ben jegyzett, az állampolgárok polgári, politikai, gazdasági és szociális jogairól rendelkező Alapjogi Chartáján alapul. A 2. cikk szövege szerint "az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában." Tavares a jelentésében azzal érvel, hogy e kiegészítés jegyében, illetve a Charta jogerőre emelésével az alapvető jogokat nem tisztelő tagállamokkal szemben fel lehet és kell lépnie az uniónak. Erre a jelen jogi körülmények között a szintén a Lisszaboni szerződés eredményeként szigorított 7. cikk 2. bekezdése adhatna lehetőséget. Annak lehetősége ugyanakkor, hogy Magyarországot ez alapján elítéljék, minimális. Ehhez ugyanis az EP-nek előbb abszolút többséggel meg kellene szavazni a Tavares-jelentést, amire a módosítások beépítése, illetve a LIBE-bizottság szavazását követően legkorábban nyár közepén kerülhet sor. Annak, hogy az EP ezt megszavazza, van politikai realitása. Ahhoz, hogy az EP elindítsa az eljárást a 7. cikk 2. bekezdés alapján, a jelenlévők kétharmadának igen szavazatára lenne szükség - ez sem irreális. Ebben az esetben az Európa Tanács elé kerül az ügy, ám ahhoz, hogy megállapítsa a súlyos jogsértés veszélyét, a miniszterelnökök tanácsának 4/5-ös többségének kell így szavaznia. Ennek viszont roppant kicsi a sansza. Ha valamiért mégis bekövetkezne, akkor az Európai Bizottság vagy a tagállamok kezdeményezhetnék, hogy valóban sor kerüljön a vétkes tagország jogainak felfüggesztésére - ennek megszavazásához az Európa Tanács 100 százalékos egyetértése, valamint az EP abszolút többségének beleegyezése szükséges. A Tavares-jelentés politikai jelentőségét nem az adja, hogy "megrendszabályozzák" a magyar kormányt. Az unió és a magyar kabinet véget nem érő politikai harcában ez egy fontos fejezet, de a dokumentum olykor egészen konkrét jogszabályi ajánlásainak jogi ereje nincs, és nem is lesz. A jelentést az EP azt felismerve rendelte meg, hogy az intézmények a már csatlakozott országokon nem tudják számon kérni a jogállami és a demokratikus alapjogok érvényesülését. Más kérdés, hogy e dilemmára a Tavares-irat nem kínál értékelhető, valóban hatékony megoldást. (Tavares-portrénkat lásd a magyarnarancs.hu oldalunkon!) |
