Megmozdulások Törökországban

Nincs még tavasz

  • - kovácsy -
  • 2013. július 6.

Külpol

Egyfajta környezetvédelmi tiltakozó megmozdulással kezdődött: a zöld területekben egyébként is szűkölködő Isztambul központi terén - amennyiben egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről Európa legnépesebb és részben már Ázsia területén fekvő városában - igyekezték megvédeni a fákat a kivágástól békés aktivisták.

Sátrakat vertek, tiltakoztak, amíg a rendőrség bors- és könnygázzal el nem zavarta őket. Az ágyúval verébre típusú fellépésnek hamar híre ment, a térre újabb és újabb tüntető csoportok érkeztek - immár gázálarccal felszerelkezve -, a rendőri intézkedések keménysége sem csökkent, és pár nap alatt a megmozdulások átterjedtek Törökország közel hetven városára, s egyre erőteljesebb politikai hangsúlyt kaptak, immár a kormány lemondását követelve.

De semmi török tavasz: miért is mondana le az immár tíz éve demokratikusan újra- és újraválasztott Erdogan-kormány, ha egyszer kikezdhetetlennek tűnik a népszerűsége, sőt az évek során csak fokozódott, nem kis részben annak a következetes neoliberális gazdaságpolitikának köszönhetően, amely a nagyszabású privatizációt követően felszámolta az ország eladósodását, sokszorosára növelte a kivitelt, lenyomta a költségvetési deficitet, lehetővé téve némi életszínvonal-emelkedést a szegény anatóliai falusi szavazók számára. Ráadásul

elégtételt kínált

- hiszen a közösségi sérelmek hosszú életűek - a húszas évek Musztafa Kemal-féle erőszakos modernizációja során elszenvedett sérelmekért, amikor is az arab írást latin betűsre cserélték, radikálisan szekularizálták a közéletet, elismerték a nők egyenjogúságát, de még a hagyományos viselet helyett is európai öltözködési gyakorlatot írtak elő vasszigorral a magukban berzenkedő törököknek.

Recep Tayyip Erdogan és az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jobbközép, konzervatív és Nyugat-barát erőként határozza meg magát. Nyugat-barátságát sokan kétségbe vonják, de tény, hogy a gazdaságilag megszilárdult Törökország önálló hatalmi pozícióinak kiépítése mellett tartja magát a NATO-n belüli kötelezettségeihez, az Európai Unióhoz való közeledését pedig az onnan érkező - egyébként érthető - ellenállás akadályozza, amelynek legfőbb, be nem vallott eleme a nehezen áthidalható kulturális különbségek miatti aggodalom. De épp ez a kulturális másság, az iszlám hagyomány kiengedése a Kemal létesítette karanténból az egyik alapja Erdogan szilárd helyzetének - miközben tetten érhető a politikai stílusában is: az eltérő vélemények semmibevételében, sőt elhallgattatásában.

Megmutatkozott ez a mostani konfliktus kezdetén is: az utolsó pillanatig nem volt világos, mi a tulajdonképpeni értelme a Taksim téri fakivágásnak. Egyfajta történelem-visszafordító dühvel egy eklektikus stílusú tüzérségi laktanyát kívánt visszaépíttetni, amelyet a kemali időkben végrehajtott térrendezéskor bontottak le. Mivel azonban tüzérekre nincs szükség a város közepén, az épületben bevásárlóközpontot, luxuslakásokat létesítettek volna. A projektet Erdogan és a hozzá hű városi vezetés szorgalmazta (a kilencvenes években ő maga is Isztambul polgármestere volt, amíg le nem csukták valami akkor éppen államellenesnek számító nyilvános szavalat miatt). A részleteket azonban nem osztották meg a lakossággal, és azt sem, mi az értelme az egésznek egy olyan városban, amely hovatovább egyetlen óriási építkezés, ahol a régi favázas házakat a mai napig utcaszámra dózerolják el, hogy a "mérsékelten iszlamista" újgazdagok számára őrzött lakóövezeteket építsenek, tehát a hagyományos arculat megőrzésére bőven volna lehetőség. A közvélemény semmibevétele mindenképpen oka volt a szembenállás elszántságának.

Isztambulban jelenleg a metróépítés és a fent említett "városrehabilitáció" mellett három nagy építkezési terv van napirenden. Az egyik egy új repülőtér - a tervek szerint a legnagyobb Európában, a másik egy újabb híd a Boszporusz fölött, a harmadik pedig egy grandiózus csatorna Erdogan szerint is őrült terve, amely a túlzsúfolt vízi úttal párhuzamosan, tőle mintegy 40 km-rel nyugatra kötné össze a Fekete- és a Márvány-tengert, alternatív átjárót biztosítva a legnagyobb olajszállítók számára is. A bírálók presztízsépítkezésekről beszélnek - de azért azt se felejtsük el, hogy a városnak ma már közel 13 millió lakosa van (húsz év alatt nagyjából megduplázódott a lélekszám), és a fejlesztési elképzeléseket ehhez a nagyságrendhez kell igazítani. A városvédők - akik sokak mellett ugyancsak a mostani megmozdulások támogatói között vannak - természetesen a régi Isztambul színes, nyüzsgő, mégis meghitt és álmatag hangulatának eltűnését fájlalják, és egy kicsit azt is, hogy a felduzzadt népesség jórészt vidékről - horribile dictu, Anatóliából - került a városba, kiszorítva a hagyományos, européer polgárságot, amely egyszersmind a kemali hagyományok letéteményesének is tekinti magát. Ez nem jelenti azt, hogy a legrégebbi török politikai szervezet, az ellenzékbe szorult egykori kemalista állampárt, a szociálliberális Köztársasági Néppárt (CHP) hívei volnának. Számunkra meglehetősen ismerős módon a különféle indíttatású fiatal tüntetők kifejezetten tartanak tőle, hogy a CHP netán "rájuk ül", képviselőit (például Ankarában) kifütyülik, eltanácsolják a megmozdulásokról. Annak ellenére teszik ezt, hogy értékeik lényegében azonosak: az egyéni szabadságjogokat védik a felülről oktrojált és az iszlám elveiből levezetett korlátozásokkal szemben. Ennek a konfliktusnak épp úgy része a fogamzásgátlás és az abortusz körüli vita, mint az iskolai hitoktatás bevezetését övező konfliktus, vagy a szeszes italok árusítását korlátozó minapi rendelkezés, amely ellen a tüntetők tömeges sörbontással tiltakoztak. A rendszerhű polgárság persze a kormánypropagandát követve azonnal alkoholizmusról sikoltozott.

A tüntetők sokszínűségének leglátványosabb példájáról a Hürriyet Daily News számolt be, elújságolva, hogy a három rivális isztambuli futballcsapat, a Galataszeráj, a Fenerbahcse és a Besiktas szurkolói szokás szerint brutális összecsapásokba torkolló ellentéteiket zárójelbe tették, és egységbe forrva jelentek meg a Taksim téren, ahol a rendőrök rendszeresen a hajnali órákban esnek neki a fáradó tüntetőknek, gyújtják fel a sátraikat, vízágyúzzák szét őket.

Erdogan jövőre, az első közvetlen elnökválasztást követően államfő szeretne lenni. Bár a mostani konfliktussorozat gyengítheti a népszerűségét, de a hivatalos propaganda nagy erőkkel igyekszik - a szintén bekapcsolódott szélsőbalos csoportok ürügyén - terroristákra, sértett ellenzékiekre és (nicsak, ki beszél?) a mögöttük álló külföldi erőkre hárítani a felelősséget. Erdogan pedig elállt a Taksim téri hagyományőrző pláza tervétől: mecset épül helyette - jelentette ki.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.