Hasonló zavargások már többször is lezajlottak az elmúlt években Svédországban, csak éppen nem ilyen sok (tucatnyi) helyen egyszerre, és nem tartottak ennyire sokáig. A helyi elemzések szerint ezek a megmozdulások tették lehetővé például 2010-ben a szélsőjobboldali Svéd Demokraták parlamentbe kerülését. És ne gondoljuk, hogy csupa idegengyűlölő svéd szavazott csak rájuk! Olyan bevándorlók is támogatták őket, akiknek sikerült betagozódniuk a svéd társadalomba, és talán attól tartottak, hogy visszasorolódnak a dühöngésük által magukkal szemben ellenszenvet gerjesztő, továbbra is a periférián toporgó külföldiek közé.
A lakótelepek, ahol a múlt héten bölcsődét, iskolákat, könyvtárat, bankfiókot, éttermeket gyújtottak fel, a többtucatnyi - nyilván jórészt bevándorlók tulajdonában lévő - autóról nem is beszélve, a hatvanas-hetvenes években épültek. Az egymillió új lakás programja, a "Miljonprogrammet" egyrészt nagymértékben korszerűsítette a svéd lakásállományt, még ha komoly (a nálunk megszokottnál persze jóval enyhébb) esztétikai engedmények árán is, másrészt lehetőséget adott a bevándorlók elhelyezésére, akiket Svédország mind a mai napig sokkal nagyobb arányban fogad be, mint bármely más európai ország. Jugoszlávia felbomlása idején ide menekültek a legtöbben a harcok elől, aztán vagy százezren jöttek Irakból, akárcsak a többi konfliktuszónából, Afganisztántól Szomálián keresztül manapság éppen Szíriáig. Hivatalosan idén is több mint ötvenezer menekültet készülnek befogadni - csak Szomáliából mintegy húszezret. A kilenc és fél milliónyi svéd lakosság 15 százaléka külföldön született, az első és második generációs bevándorlók száma 1,8 millió.
A bejegyzett munkanélkülieknek viszont 35 százaléka született Svédországon kívül, és a hatalmas lakótelepek szegregálódása tovább rontja a helyzetet. Összesen 23 ilyen településen voltak zavargások az elmúlt héten, amelyek közvetlen ürügye az volt, hogy egy nagykéssel vagy machetével fenyegetőző idős portugál bevándorlót megöltek a megfékezésére kiérkezett rendőrök - nem ott, ahol a gyújtogatás elkezdődött. A rendőrségi beszámolók szerint a Husby nevű stockholmi elővárosban kirobbant éjszakai megmozdulások azonosított vagy őrizetbe vett résztvevői között ugyanúgy voltak fiatalkorúak, mint 30-35 évesek, svédek, mint bevándorlók (Husbyban több mint száz különféle nemzetiség képviselteti magát).
A The Guardian által idézett, ázsiai származású helyi orvostanhallgató szerint korábban a bevándorlók számára ugródeszkát jelentett a lakótelep, ahonnan egy-két évtized múltán feljebb léptek. A lemaradók azonban az évek során feltorlódtak, így egyre nőtt az alacsony végzettségűek, a továbblépésre képtelenek aránya, ami egyrészt fokozta a munkanélküliséget, másrészt munkakereséskor meg is bélyegezte az itt élőket. Más források azt hangsúlyozzák, hogy az újabb és újabb hullámokban érkező bevándorlók rokonaik, ismerőseik, honfitársaik közelében igyekeztek letelepedni, s így fokozatosan nemzetiségi gettók jöttek létre, amelyek lakói még tévét is a saját nyelvükön néznek, svédekkel pedig alig kerülnek kapcsolatba - már csak azért sem, mert a svéd lakosok elvándorolnak, és ma már 40 százalékos kisebbségben vannak Husbyban. Igaz, hogy a következő generációt az iskolában rászorítják a svéd nyelv elsajátítására, sőt az állam még többletforrásokat is biztosít a külföldieket oktató intézményeknek, csakhogy a munkanélküliség szorításából a középiskolát, sőt egyetemet végzettek sem tudnak kikerülni az őslakosokhoz hasonló arányban. A Husbyban lakó 25-55 évesek több mint 10 százaléka munkanélküli, a nem egészen félórányira lévő Stockholmban ez az arány csak 3,5 százalék. Ugyanakkor Svédország vidéki területein ugyanilyen nehezen találnak állást a pályakezdő fiatalok.
A svéd jóléti állam szolgáltatásai már a 90-es évek óta fokozatosan szűkülnek, ami az egyenlőtlenségek látványos - jóllehet viszonylagos - növekedéséhez vezetett. 1995-ben az OECD-n belül még a legalacsonyabb volt a svéd szegénységi szint, 2010-re már a 14. helyre (többek között Csehország mögé) esett vissza a 34 tagország listáján.
Miközben az iskolában kiemelten közvetítik az olyan értékeket, mint a tolerancia, a másság tudomásulvétele, a nemzetiségek, vallások és nemek közötti egyenlőség, a bevándorlók második nemzedéke a hétköznapokban nem ugyanezekkel az eszményekkel szembesül. Az álláspályázatoknál igenis kimutathatóan hátrányt jelent az idegenül csengő név, a gettósodó előváros mint lakóhely, a rendőrök pedig előszeretettel igazoltatják a kevésbé világos bőrszínűeket, akiket aztán le is majmoznak, niggereznek. Így aztán hiába újítja fel az állam az iskolákat, könyvtárakat, ifjúsági központokat, parkosítja a lakótelepeket, a tényleges beilleszkedés a romló gazdasági feltételek mellett egyre nehezebben halad, nő hát az általános elégedetlenség - sokan mondják a (kormánypárti) jobboldalon, hogy magát a bevándorlási politikát kellene újragondolni. Nem összekeverendő mindezzel a zavargások ügye: végül is pár száz, részben priuszos, részben elhanyagoltan tengődő balhés arc dobálózott kővel, a gyújtogatásokkal pedig olykor megvárták a riasztott újságírók kiérkezését, miközben a rendőrök tudatosan minimalizálták a jelenlétüket, kipróbált helyi öntevékeny (például szülői, egyházi) csoportokra bízva a randalírozók megfékezését. Mindez aligha rendíti meg Svédországot.
