Az oroszok krematóriumokban égetik el a mariupoli civilek holttesteit

Külpol

Az általuk megölt civil lakosok holttesteit mobil krematóriumokban égetik el, hogy eltüntessék a bűntetteik nyomait – közölte Mariupol ukrán vezetősége.

A vezetőség közleményt adott ki az ügyben, amely szerint miután komoly nemzetközi visszhangot váltott ki a Kijev környéki Bucsában elkövetett vérengzés, a legfelső orosz katonai vezetés elrendelte, hogy semmisítsék meg az orosz hadsereg Mariupolban elkövetett bűncselekményeinek minden bizonyítékát.

„Egy héttel ezelőtti óvatos becslések szerint is legalább ötezren haltak meg a városban. Tekintettel a város méretére, a katasztrofális pusztításra, a blokád időtartamára és a kemény ellenállásra, mariupoli civilek tízezrei válhatnak a megszállók áldozataivá” – írta a városi tanács.

Hozzátették: az orosz csapatok nemcsak a holttesteket égetik el, hanem az általuk elkövetett atrocitások lehetséges szemtanúit is igyekeznek felderíteni és megsemmisíteni. A városvezetés szemtanúkra hivatkozva hozzátette, hogy mindezekbe bevonták a donyecki Moszkva-barát szakadárok különleges egységeit is.

„A náci koncentrációs táborok fennállása óta a világ nem látott akkora mértékű tragédiát, mint amilyen Mariupolban történt. Az oroszok az egész városunkat haláltáborrá változtatták” – fogalmazott Vadim Bojcsenko, Mariupol polgármestere. A közleményben az áll, hogy

az orosz erők mobil krematóriumokat alakítottak ki, amelyekben az általuk megölt civil lakosok holttesteit égetik el, hogy eltüntessék a bűntetteik nyomait

A kikötővárost március eleje óta tartja blokád alatt az orosz hadsereg, miközben folyamatosan lő óvóhelyként szolgáló polgári épületeket. Az orosz erők nem engednek be a városba segélyszállítmányokat sem, ami miatt többen éhen haltak a városban.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.