Az új amerikai nagykövet kiáll az emberi jogok és az LMBTQ-ügyek mellett

  • narancs.hu
  • 2022. május 14.

Külpol

Biden elnök David Pressman ügyvédet bízta meg a budapesti feladattal.

Az új amerikai nagykövet kinevezésével, David Cornstein másfél évvel ezelőtti lemondása után ismét lesz amerikai nagykövet Budapesten – írja a Magyar Nemzet.

A Demokrata Párthoz kötődő David Pressman 45 éves, ügyvéd, számos hollywoodi kapcsolata van, ügyvezető igazgató volt például George és Amal Clooney alapítványában. A nemrég elhunyt Madeleine Albright volt külügyminiszter mellett emberi jogi tanácsadóként dolgozott, Barack Obama elnöksége alatt, 2014 és 2017 között pedig nagyköveti szinten képviselte országát az ENSZ-ben.

Pressman számos emberjogi kérdésnek, így a homoszexuálisok jogegyenlőségének is szószólója, az LMBTQ-közösség elismertetéséért küzdő munkacsoportot is vezette az amerikai külügyben.

A lap szerint a diplomata várhatóan a következő hónapokban kezdheti meg munkáját Budapesten, a szenátusi jóváhagyása után. Jelenleg Marc Dillard ügyvivő látja el Budapesten az amerikai képviseletet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.