Az új olasz kormány engedélyezi, hogy a tengerből kimentetteket szállító hajók kikössenek

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 14.

Külpol

Salvini azzal vádolja korábbi, most a baloldallal koalícióra lépett szövetségeseit, hogy gyűlölik az olaszokat.

Olaszország nemrég felállt új kormánya engedélyezte egy civil szervezet mentőhajójának, hogy fedélzetén 82, a tengerből kimentett emberrel kikössön az országban, szakítva az előző kormány belügyminiszterének keményvonalas politikájával - írja a 444.hu a The Guardian cikke alapján.

Az említett Matteo Salvini, aki bár annak reményében mondta fel a koalíciós kormányzást az Öt Csillag Mozgalommal, hogy előrehozott választást provokáljon ki, majd aztán mégsem járt sikerrel, a Twitteren reagálva rögtön azzal vádolta korábbi, most a baloldallal koalícióra lépett szövetségeseit, hogy gyűlölik az olaszokat.

Salvini belügyminisztersége alatt az olasz hatóságok minden lehetséges módon akadályozták a kimentett menekülteket szállító hajók kikötését.

Idén a norvég zászló alatt hajózó, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és az SOS Méditerranée civil szervezetek által működtetett Ocean Viking lehet az első hajó, aminek engedélyezik a kikötést az olasz partokon. A Guardian összesítése szerint az elmúlt 14 hónapban 25 alkalommal kerültek összetűzésbe vízből kimentetteket szállító hajók az olasz hatóságokkal.

Az új olasz kormány szombaton engedélyezte a hajó kikötését, miután egyeztettek az Európai Bizottsággal, amelyhez szerdán este futott be kérés, hogy segítsen az Ocean Viking fedélzetén érkezők szétosztásában a tagállamok között. Az MSF közleménye szerint a tengerből kimentettek hat napi hajózás után a szicíliai Lampedusában léphetnek majd partra.

Az olasz kormány tájékoztatása szerint a 82 kimentett menekülő felét Franciaország és Németország fogadja be, míg a többi menekültet más EU-tagállamok között osztják majd szét.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.