Trump másfél hónap késéssel megerősítette: megölték Oszama bin Laden fiát

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 14.

Külpol

Az első hírszerzési információk után már hivatalos az információ.

Közleményben tudatta szombaton a világgal a Fehér Ház, hogy egy terrorelhárítási akció során amerikai különleges erők végeztek Hamza bin Ladennel, Oszama bin Laden fiával.

A hír már másfél hónapja köztudott volt, hisz' Hamza bin Laden halálhíréről július 31-én a The New York Times beszámolt. A lap jelentését egyetlen hivatalos forrás sem cáfolta, bár az is igaz, hogy az NBC érdeklődésére Donald Trump elnök nem volt hajlandó megerősíteni.

A Fehér Ház, vagyis Trump most másfél hónappal később megerősítette, hogy Hamza bin Ladennel amerikai különleges erők végeztek Pakisztán és Afganisztán határvidékén.

Bővebb részleteket most sem hoztak nyilvánosságra Hamza haláláról.

Amerikai hírszerzési értesülések szerint Hamza bin Laden volt az al-Kaida új vezetője, apja állítólag kifejezetten erre képezte ki. Az amerikai külügyminisztérium februárban egymillió dolláros vérdíjat ajánlott fel annak, aki információt tud adni róla.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.