Az USA hivatalosan megkezdte a kilépést a WHO-ból

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. július 8.

Külpol

Az értesülések szerint a kilépés egy év múlva, 2021. július 6-án lép életbe.

Az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéből, a WHO-ból - jelentette amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több amerikai médium is, köztük a The Wall Street Journal című lap.

Az értesülések szerint a kilépés egy év múlva, 2021. július 6-án lép életbe. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis a kilépő országnak egy évvel a hivatalos kilépés előtt kell értesítenie erről az ENSZ szakosított szervezetét, és a döntés hatályba lépéséig eleget kell tennie pénzügyi kötelezettségeinek.

A WHO időközben közölte, hogy értesült a történtekről. "Jelentést kaptunk arról, hogy az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt kilépési szándékáról a WHO-ból 2021. július 6-i hatállyal" - írta az Egészségügyi Világszervezet szóvivője e-mailen továbbított állásfoglalásában. "Ezen a ponton nem rendelkezünk további információkkal" - tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök áprilisban jelezte először a kilépési szándékot. Az elnök azzal indokolta ezt, hogy az amerikai kormányzat megítélése szerint a WHO rosszul kezelte az új típusú koronavírus világjárványát, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, és részrehajló magatartást tanúsított Kína iránt, ahonnan a járvány kiindult.

A világszervezet munkáját támogató ENSZ Alapítvány elnöke, Elizabeth Cousens kedden délután közleményt adott ki, amelyben úgy vélekedett: az amerikai kormányzat lépése "az évszázad legnagyobb közegészségügyi válsága közepette rövidlátó, szükségtelen és vitathatatlanul veszélyes".

A kilépést Joe Biden sem hagyta szó nélkül. A demokraták várható elnökjelöltje közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: választási győzelme esetén, elnöksége "első napján" semmisnek nyilvánítja Trump kilépésről szóló döntését. "Az amerikaiak nagyobb biztonságban vannak, ha Amerika kötelezettséget vállal a világ egészségének erősítésében. Elnökségem első napján ismét csatlakozni fogok a WHO-hoz, és megerősítem a világban betöltött vezető szerepünket" - fogalmazott.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.