Baloldali győzelem Csehországban: Vörös lobogók alatt Európába

Hogy Hernádi Judit milyen belpolitikai elemző, arról hétről hétre meg lehet győződni a Heti hetesből. Ám, hogy külpolitikai analízisei tévedhetetlenek

és különösen időtállóak, azt a hétvégi csehországi választások fényesen bizonyították. Volt neki egy felejthetetlen, zöld otthonkában előadott monológja, Bujtor István húsz évvel ezelőtti Pogány Madonna című dolgozatában, mely így hangzott: "Csináljanak azt, amit akarnak! Velem is."Nos, a szavazásra jogosult cseh állampolgárok 42 százaléka vélekedett szó szerint ekként a most lezajlott törvényhozási választáson, s ez bízvást nevezhető érdektelenségi rekordnak. Ám azt is nyugodt szívvel jelenthetjük ki: távolról sem ez volt az egyetlen világra szóló érdekessége a mögöttünk hagyott összecsapásnak.

A múlt heti meteorológiai jelentések, dacolva a kitartó kánikulával, esőt jósoltak a választások idejére, s ennek persze megvolt a jó oka. Mértékadó elemzők azt várták ugyanis, hogy jó idő esetén bizonyosan a béka altestének környékén lesz a szavazási kedv, mert a cseh az olyan, hogy ha süt a nap, a világért ki nem mozdulna a chalupájából, chatájából (hétvégi ház, nyaraló). Hogy egy klasszikust is e vélekedés mögé soroljunk, ki ne emlékezne otthon is Bohumil Hrabal Hóvirágünnepének vissza-visszatérő vicces graffitijére: "zahrádkári pro Kersko", márhogy a "kiskerttulajdonosok Kerskóért" törik magukat inkább, mint a parlamentáris demokráciáért (igaz, hol volt annak akár még a lehetősége is akkor).

Mindezzel együtt a választások utáni értékelések illedelmesen és egyöntetűen tragikus léptékű szavazói apátiáról szólnak; a csehek látványos undorától mindavval szemben, ami politikának nevezhető.

Tény, ami tény, ezzel a 42 százalékkal

toronymagasan lehetett volna nyerni

ezen a választáson. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a leadott szavazatok 12,55 százaléka ment el az eleve reménytelen pártokra, tehát olyan, sok esetben extrémnek nevezhető formációkra, amelyekről szavazóik is, kiagyalóik is pontosan tudhatták, hogy a törvényhozás közelébe sem kerülhetnek, a helyzet több mint elgondolkodtató, inkább tragikomikus. ´k ketten, a nem szavazók jelöltjei és a parlamentbe be sem jutók akár decens (kormányzáshoz mindenképpen elegendő 54,55 százalékos) többséget is alkothatnának.

Ez persze lehetetlenség, csupán játék a számokkal, de ha visszagondolunk az első, 1990-es (akkor még természetesen szövetségi, cseh + szlovák) szabad választások részvételi arányára (96,79 százalék), akkor beláthatjuk: korántsem légből kapott ez a játszadozás. Pusztán a történelmi tisztánlátás végett, a romlás stációi: 1992: 85,08 százalék; 1996: 76,41 százalék; 1998: 74,03 százalék; 2002: 58 százalék - mi jöhet ezután?

Ám akik végül is dacolva a verőfénnyel, mégis elmentek szavazni (persze a meteorológusok se a levegőbe beszéltek: az urnazárás utáni percekben elkezett szakadni az eső, s ömlik most is), nos, ők sem tanúsítottak sokkal nagyobb tiszteletet a fennálló berendezkedés iránt.

Mindenki vesztett

ugyanis - inkább többé, mint kevésbé -, még a győztesek is, egy, csak egy legény volt a gáton, mindenkinek a szíve joga eldönteni, hogy rájuk viszont mennyire érdemes büszkének lenniük a cseheknek. Kezdjük akkor a közepin: 18,51 százalékot ért el, s ezzel a 200 tagú alsóházban 41 mandátumot szerzett Cseh és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), az ős-, a vér-, a megveszekedett komcsik. Václav Havel országában. Ez azért hír, alighanem.

Sorjában ez úgy néz ki, hogy a kétezerkettes választásokat a négy éve kormányzó erő, a demokratikus utódpártnak tekinthető Szociáldemokrata Párt (CSSD) nyerte, a szavazatok 30,2 százalékával, ami 70 törvényhozási helyet jelent.

"Második helyen végzett" a Polgári Demokrata Párt (ODS), Klaus pártja (24,47 százalék; 58 mandátum).

Bronzérmesek a mondott komcsik, s mögöttük a parlamentbe futott még a voltaképpen jobboldalinak, megengedőbben jobboldali + liberálisnak nevezhető Koalíció (melyet a Szabadság Unió - Demokratikus Unió és a Kereszténydemokrata Unió - Cseh Néppárt tölt föl: 14,27 százalék; 31 hely).

Maga az eredmény máris többet mond az eddig leírtaknál, ha összevetjük a négy évvel ezelőtti voksolás eredményével. Mely szerint a győztes szociáldemokraták (Zemanék, akik már Spidláék) 4 mandátumot veszítettek az előző voksoláshoz képest, Klausék 5-öt, a Koalíció (akkor még külön indultak) 8-at. Ez annyi, mint 17. Ezt a 17 mandátumot most az őskomcsik mind besöpörték, könyörtelenül.

Bár a magyarországi analógiák sohasem pontosak, ezt a nyertes alakulatot Thürmeréktől kicsit balra lehetne elhelyezni, mintha Antoniewicz Roland és Ribánszky Róbert pártja dáridózna húsz százalék körül a Kossuth téren (örökös tiszteletbeli elnök: Grósz Károly). S ettől persze most jócskán meg vannak rendülve az elemzők éppúgy, mint a buli közvetlen érintettjei, a politikusok. Tizennyolc százalékot vállrándítással elintézni, mely hozzáállás az őskomcsikkal szemben eleddig úgyszólván bevett gyakorlat volt, immár egyre inkább felelőtlenségnek tűnik.

Ilyetén módon az eredmény, akárhogy is szépítené bárki, a világszerte harcos antikommunizmusáról híres államelnök,

Václav Havel súlyos veresége

A választás után rendszerint fölgyorsulnak az események Prágában. Most is így történt. Havel elnök (mint négy éve) már a szavazás másnapján magához kérette a parlamentbe került pártok vezetőit, mondhatni erősorrendben, persze az őskomcsik kivételével, mert ő azokkal szóba nem áll. Sőt, a számára lesújtó eredmény ismeretében azt is sietett leszögezni, hogy ha a kormányalakítással megbízott személy (Spidla, erről lejjebb) netán bevenné a kormányba őket, rögtön megvétózza a döntést, s azonmód másnak ad kormányalakítási megbízást. Erre megvan a joga. Hétfő délután, a vasárnapi egy-egy órás elnöki egyeztetés alapján Václav Havel megbízta a győztes CSSD vezetőjét,

Vladimír Spidlát a kormányalakítással

Mint tette ezt négy évvel ezelőtt, csak akkor még Milos Zeman volt a szociáldemokrata főnök, akiről már leírtuk, hogy miniszterelnöki mandátuma lejártával nyugdíjba megy.

A helyzet alig változott, ha lehetséges, Spidla még nehezebb helyzetben van, mint annak idején Zeman. Annál is inkább, mert a reménybeli miniszterelnök a választási kampány során kérlelhetetlen konkrétsággal képviselte szándékait, aminek egyébként nagy valószínűséggel a sikerét is köszönheti. Nos, eszerint a leköszönő szocdem kormány távozásával az ún. "ellenzéki szerződés" a történelem szemétdombjára kerül, soha többé ne halljon felőle. (Zeman kisebbségi kormányt vezetett, a második legnagyobb parlamenti párt, Klausék támogatásával). Ami ebből elsősorban következik és Spidla eddig folyamatosan hangoztatta is: a másik dolog, amiről szó sem lehet, az a nagykoalíció (akkor lássa Klaust, amikor a háta közepét). E karakteres kiállása a miniszterelnöki tévéviták (volt minden csatornán, különösebb előzetes huzavonák nélkül) során is jól fialt neki. Mind az elemzők, mind a közvélemény szerint: lenyomta Klaust, mint a bélyeget, többször egymás után. O. K., idáig ez világos.

Az sem sokkal bonyolultabb, hogy a kommunistákkal szóba sem áll, hiszen Havel vétófenyegetésén túl erre a pártja bohumini kongresszusán hozott határozata is kötelezi. Ez nagyon szépen hangzik, ugyanakkor az egy igenis lehetséges szempont, amire pár merészebb elemző figyelmeztet.

Tudniillik egy demokratikus választás után a szavazók majd húsz százalékának kinyilvánított akaratát meddig lehet vajon semmibe venni. Négy választási régióban például a KSCM simán megverte az ODS-t, sőt ha szélesebbet merítünk, Morvaországban a komcsik legyőzték Klausékat. És azt sem istenkísértés állítani, hogy a szavazók szocdem-kommunista összeborulást látnának szívesen.

Ám Spidla valóban nem ezt akarja. Már a kampányban egészen világossá tette: a liberális-kereszténydemokrata Koalícióval akar együtt kormányozni. Ami azt illeti, ezt éppenséggel megteheti, de borítékolható: nem lesz benne sok köszönet. Megint számolni kell: a szocdemeknek 70, a Koalíciónak 31 mandátuma van. Ez 101 képviselői hely, ami éppen hogy többség.

Egyfős kormánytöbbség,

s ez gyakorlatilag vicc. Vicc azért, mert botorság lehet arra gondolni, hogy esetleg a kommunisták majd hajlandóak lesznek támogatni egy ilyen kormányt. Ki nem állhatják azok a Koalíció nevű formátum egyik elemét sem. A Szabadság Unió (US) deklaráltan antikommunista társaság. A kereszténydemokratákról meg a komancsoknak rossz a véleményük: "a szudétanémetek, a katolikus egyház és a nemesség szekértolói, akik milliárdos vagyontól igyekeznek megfosztani az országot".

Kétségtelenül nagyon rosszul jött Spidlának a Koalíció katasztrofális választási szereplése. (Egyes elemzők odáig mennek, hogy nemcsak a Koalíciónak, de az egész, Havel egykori harcostársai által pont Klaus ellen gründolt Unie Svobodynak perceken belül vége lesz, mint a botnak. Ez a télen távozó Havel másik nagy bukása ezen a választáson.)

A kudarc váratlan, de egy darabig lehet úgy tenni, mintha meg sem történt volna: végtére 101 szavazattal föláll a kormány. Spidla vasárnapi, hétfői nyilatkozatai még hitet tettek e szövetség mellett: "először a Koalícióval ülök le tárgyalni", de óvatosan már megfogalmazott egy másik lehetőséget is, miszerint ismét kisebbségi szocdem kormány alakulna, mindenféle ellenzéki paktum nélkül. A dolog - Spidla szerint - roppant egyszerű: "Olyan értelmes javaslatokat teszünk, amiket az értelmes képviselők megszavaznak." Hát persze, ez így megy. Anélkül, hogy e gondolatkísérletet minősíteni akarnánk, el kell fojtanunk egy halk kuncogást.

A magát teljesen - és tegyük hozzá: méltán - győztesnek érző kommunista nacsalnyik, Grebenícek azonban világossá tette, a Politikai foglyok utcájában lévő székházukban (Ulice politickych veznuű - ez milyen!), egy vörös pezsgővel dugig töltött hűtőszekrény (vö. frizsiderszocializmus) előtt, hogy ő bizony senkit sem támogat. ´ kormányzati szerepet, hatalmat akar, erre hatalmazták föl a szavazói. Mit is tehetne ez a derék férfi a népakarattal szemben? Mint mondja: ad gondolkodási időt Spidlának.

Tény, hogy a választási matematika (szocdem + ODS: 128 mandátum, kényelmes többség; szocdem + komcsik: 111 mandátum, nyugodt többség) nagymértékben látszik ellentmondani a leendő miniszterelnök nagyszabású terveinek.

A Koalícióval szövetségben megalakítandó kormánynak ugyanakkor nem csak a külső nehézségei nyilvánvalóak. Belül is adódnak problémák számosak, hiszen Václav Klaus egyöntetű utálata közös platformnak még éppenséggel megjárja, de

kormányprogramnak karcsú

Karcsú, mert csak első felindulásból annyi eltérés rángatható elő a két alakulat programja közt, hogy az már több mint elég.

A szocdemek a gyermeknevelési segélyezést alanyi jogon képzelik, a Koalíció csak a rászorulóknak adna. A nyugdíjreformot a Koalíció úgy képzeli, hogy mindenkinek kötelező legyen a nyugdíj-előtakarékosság, és mindenki akkor mehessen nyugdíjba, amikor jólesik, a szocdemeknek ebből semmi se vállalható. A szocdemek egy lakbérrendezés során szabályozni, maximálni akarják a lakbéreket, a Koalíció fölszabadítaná a lakbéreket, hogy végre működő lakáspiac alakujon ki. És ami kiemelten fontos kampánytéma volt: a Koalíció csökkenteni akarja az adókat (különösen az alkalmazottakét és vállalkozókét), a szocdemek emelni vágyják, viszont szelektálnák a szétosztást. A Koalíció nyitott felsőoktatást akar, ez a tandíjjal egyenlő, a szocdemek szerint: még mit nem. S így tovább.

Ezeken a nézeteltéréseken persze túl lehet lépni, de kérdés, hogy érdemes-e.

Az egyfős többség miatt. Amit ráadásul némileg árnyal az is, hogy az valójában mínusz egyet jelent, a koalíciós listáról ugyanis, hogy, hogy nem, két, magát függetlenként deklaráló képviselő is bejutott az alsó házba.

Egy evangélikus pap és egy színésznő.

Egy sima, egy fordított.

Úgyhogy - hogy is kell ezt mondani - még minden lehetséges. Csodák várnak Csehországra!

Schillinger Andrea

(Brno)

Vladimír Spidla

- 1951. április 22-én született Prágában

- történelmet és őstörténetet tanult

a Károly Egyetem bölcsészkarán

- mint gyári munkás, díszletrakodó

és archeológus dolgozott

- alapító tagja a Polgári Fórumnak