Benjamin Netanjahut hivatalosan is megbízták a kormányalakítással

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. november 13.

Külpol

Bibi visszatért és további arab országokkal kíván békét kötni. 

Benjamin Netanjahu volt miniszterelnököt, a jobboldal Likud vezetőjét bízta meg vasárnap kormányalakítással Jichák Hercog izraeli elnök - jelentette be a közel-keleti ország elnöki hivatala.

Netanjahu az izraeli televízió által is közvetített eseményen leszögezte: az egész ország miniszterelnöke akar lenni, "kivétel nélkül", azoké is, akik nem rá szavaztak, valamint stabil, hatékony és felelősségteljes kormányt ígért.

Beszédében kitért Iránra is, leszögezve: az izraeli társadalom egységesen egyetért abban, hogy fel kell lépni Teherán ellen, s hozzátette, mindent el kell követni annak érdekében, hogy az Izraelt fenyegető síita állam ne jusson atomfegyverhez.

Hozzátette, azon fog dolgozni, hogy Izrael az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Szudán és Marokkó után további arab államokkal kössön békeegyezményt, "így hosszútávon véget vessen az izraeli-arab konfliktusnak". Úgy vélte továbbá, az ilyen békeszerződések az előfeltételei a palesztin kérdés megoldásának is.

Netanjahu egyúttal méltatta az izraeli demokrácia életképességét, s minden ezzel kapcsolatos kétséget félelemkeltésnek nevezett.

A politikusnak 28 napja van összeállítani koalíciós kormányát a jobboldali és vallásos pártokból álló szövetségeseivel: a keleti ultraortodoxok Sasz pártjával, az askenázi ultraortodoxok Egyesült Tórapártjával, és a Vallásos Cionisták nevű pártszövetséggel, melynek része a Meir Kahane tanait hirdető Zsidó Erő nevű párt.

Bár a határidőt 14 nappal meg lehet hosszabbítani, erre vélhetően nem lesz szükség.

Az elnöki hivatal már a héten bejelentette, hogy Netanjahut fogja felkérni Izrael 37., és Netanjahu hatodik kormányának megalakítására, hogy ezzel véget érjen az évek óta tartó politikai káosz.

A jobboldali-vallásos tömb 64 képviselője támogatta Netanjahu kormányfőjelöltségét a 120 tagú kneszetben, szemben a centrista Van jövő párt élén álló Jaír Lapidot támogató 28 jövendő képviselővel, miközben a többi párt 28 képviselője tartózkodott jelölt megnevezésétől.

Netanjahu először 1996 és 1999 között, majd 2009 és 2021 között viselte a miniszterelnöki tisztséget.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.