Biden: "Egyértelmű többséggel nyerjük meg ezt a választást"

  • narancs.hu
  • 2020. november 7.

Külpol

Hangsúlyozta azt is, hogy minden egyes szavazatot megszámolnak, egyben nyugalmat és türelmet kért a választóktól.

A járvány, a gazdaság, a klímaváltozás és a rendszerszerű rasszizmus kezelésére kapnak megbízatást – jelentette ki Joe Biden péntek éjjel a delaware-i Wilmingtonban mondott rövid beszédében.

A demokraták elnökjelöltje – aki az eddigi eredmények szerint várhatóan az Egyesült Államok 46. elnöke lesz – azt mondta: "még nem jelentjük be a végleges győzelmet", de a demokraták nyerik meg a választást.

Felsorolta, hogy Pennsylvaniában, Arizonában és Nevadában győzelemre áll.
"Egyértelmű többséggel nyerjük meg ezt a választást" – szögezte le, hozzáfűzve: arra számít, hogy háromszáz elektor támogatását fogja elnyerni. Hangsúlyozta azt is, hogy minden egyes szavazatot megszámolnak, egyben nyugalmat és türelmet kért a választóktól.

Biden kifejtette: nem vár a munkával, elnöksége első napján tervet terjeszt elő a koronavírus-járvány féken tartására. Mint fogalmazott: a járvány egyre aggasztóbb méreteket ölt, már több mint 240 ezer amerikai halt meg, és a gazdasági talpra állás is lassul. "Nincs több elvesztegetni való időnk a pártcsatározásokra" – jelentette ki.

A politikus azt mondta, "megpróbál hidat építeni az ország megosztottsága fölött", és arra kérte az amerikaiakat, hogy "emelkedjenek felül a haragjukon" és fogjanak össze.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.