Biden engedélyezte Ukrajnának, hogy amerikai rakétákkal orosz területeket lőhessen

  • narancs.hu
  • 2024. november 18.

Külpol

Szijjártó Péter világméretű háborút vizionál ennek kapcsán.

Joe Biden engedélyezte Ukrajnának, hogy csapásokat mérhessenek az Egyesült Államoktól kapott ATACMS nevű rakétarendszerrel orosz területek ellen

– közölte vasárnap késő este a hvg.huWashington Postra hivatkozva. Mint írták, az amerikai lap szerint Biden ezzel a lépéssel akarja ellensúlyozni az észak-koreai katonák bevetését, illetve eltántorítani Phenjant attól, hogy még több katonát küldjenek az ukrán frontra.

A Fehér Ház, a Pentagon és az ukrán elnöki hivatal sem kívánt nyilatkozni a témában.

A hírportál cikkében megemlítik, hogy az ATACMS nevű rendszer rakétái felszerelhetők kazettás lőszerrel, illetve hagyományos robbanófejjel is. A hatótávolsága több mint 300 kilométer, amivel el tudnak érni mélyen orosz területeken található célpontokat is.

A hírre szokákos módján és sítlusában reagált Szijjártó Péter. Szintén a hvg.hu írta meg, hogy a külügyminiszter a Facebookon arról posztolt: „Úgy tűnik, a háborúpárti erők végső elkeseredésükben még a legrosszabbtól, vagyis az ukrajnai háború világméretűvé történő kiterjesztésétől sem riadnak vissza.” Szijjártó egyébként vasárnap, amikor az oroszok a magyarlakta Kárpátalját támadták, mindössze annyit írt közösségi oldalán, „a ma hajnali események is arra mutatnak rá, hogy tovább kell fokozni a béketörekvéseket, mert minden egyes nap újabb és újabb pusztítással jár, s minden egyes nap a háború eszkalálódásának veszélyét hozza magával”. Az oroszokat egy szóval sem említette.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.