Biden Varsóban: Putyin le akarta választani a NATO-ról a keleti országokat, de nem sikerült neki

Külpol

Úgy tűnik, hogy az orosz hadműveletek átrendeződnek, de korai lenne arra következtetni, hogy visszavesznek az offenzívából. A háború szombaton.

Kétnapos lengyelországi látogatásának zárónapján Joe Biden amerikai elnök először Andrzej Duda elnökkel folytatott négyszemközti beszélgetést. Az ezt követő plenáris egyeztetések elején közölte: Dudával a többi között arról beszélt, hogy az Egyesült Államok az egységes Európára és az európai biztonságra támaszkodva képes vállalni a világ más részeiben betöltött szerepét.

A két világháború tapasztalata megmutatta, hogy Washingtonnak nemcsak Európával kapcsolatos, hanem globális érdekei szempontjából is rendkívül fontos Európa stabilitása - mondta az amerikai elnök.

Az ukrajnai háború kapcsán megerősítette: az Egyesült Államok kész megnyitni határait 100 ezer ukrajnai menekült számára.

Biden szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök arra számított, hogy megosztja az észak-atlanti szövetséget, hogy ennek keleti szárnyát széttördeli és leválasztja a Nyugatról. „Ez viszont nem sikerült neki, mindnyájan együtt vagyunk” - tette hozzá.

Számíthattok ránk!

Mint mondta, az észak-atlanti szerződés ötödik, a kollektív védelemről szóló cikkelye szent kötelességvállalást jelent Washington számára. „Tessék elhinni, hogy számíthattok ránk” - fogalmazott.

Biden Lengyelorsz?gban

 
Joe Biden amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök a varsói elnöki palotában 2022. március 26-án
Fotó: Evan Vucci/AP/MTI
 

Bident Antony Blinken külügyminiszter, Lloyd Austin védelmi miniszter, valamint Jake Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó kíséri a lengyelországi tárgyalásokon.

A Dudával folytatott tárgyalásokat megelőzően, szombat délelőtt Biden, Blinken és Austin Varsóban Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel és Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszterrel is találkozott.


Átrendeződés veheti kezdetét

Az AP hírügynökség szerint úgy tűnik, hogy az ukrajnai orosz erők a Kijevet célzó szárazföldi offenzíváról a Donbász régió „felszabadítására” öszpontosítsanak, ami a háború új szakaszára utal.

Mint írják, korai lenne még kijelenteni, hogy ezzzel Putyin visszavett ukrajnai ambícióiból, de a héten végrehajtott orosz katonai lépések azt jelzik, hogy felismerték a meglepően erős ukrán ellenállást.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken ismét felszólította Oroszországot, hogy tárgyaljon a háború befejezéséről, de kijelentette, hogy

Ukrajna nem hajlandó területének egy részét sem feladni.


Gyermekáldozatok, humanitárius folyosók

Az Ukrajna elleni orosz háborúban az első 31 nap alatt 136 gyermek halt meg - közölte az ukrán főügyész hivatala. Ebből 64 gyermek a kijevi régióban vesztette életét, további 50 gyermeket pedig a donyecki régióban öltek meg. A halálos áldozatok mellett 199 ukrajnai gyermek sebesült meg a harcok során.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter arról számolt be, hogy Olekszij Reznikov ukrán védelmi miniszterrel együtt Varsóban Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel és Lloyd Austin védelmi miniszterrel folytatnak hivatalos tárgyalásokat. A miniszterek a szintén Varsóban tárgyaló Joe Biden amerikai elnökkel is találkoztak.

Ukrajnai h?bor?

 
Orosz légitámadást követően keletkezett tüzet oltanak a kelet-ukrajnai Harkiv egyik piacán 2022. március 25-én
Fotó: Felipe Dana/AP/MTI
 

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy megállapodás született tíz humanitárius folyosó létrehozásáról, hogy evakuálhassák a polgári lakosságot a frontvonalon fekvő ukrán kis- és nagyvárosokból.

Verescsuk hangsúlyozta, hogy a dél-ukrajnai Mariupol távozni szándékozó civil lakosságának saját személygépkocsikon kell elhagyniuk az ostromlott tengerparti kikötővárost, mivel az orosz csapatok nem engednek át autóbuszokat a település körül kialakított ellenőrzőpontokon.


Saját autóval kell menekülniük

Olekszandr Pavljuk Kijev megyei kormányzó megerősítette, hogy az orosz csapatok elfoglalták a fővárostól mintegy 160 kilométerre északra fekvő Szlavutics városát, ahol az 1986-ban leállított csernobili atomerőműnek a közeli Pripjatyból átköltöztetett munkatársai laknak.

A Reuters szerint Pavljuk online közleményében arról számolt be, hogy az orosz katonák elfoglalták a szlavuticsi kórházat, és foglyul ejtették a közel 25 ezres lakosú város polgármesterét is, akit azonban nem sokkal később elengedtek.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester szombaton ismét kijárási tilalmat rendelt el az ukrán fővárosban, ami szombat estétől vasárnap reggelig lesz érvényben.

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.