De még ennek sincs sok esélye. A juntát támogató és jelentős számban civil ruhát öltött tagjainak irányítása alatt álló állampártszerű csoportozat az első hivatalos közlés szerint a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. A tömegszervezetből lett pártnak már a neve - A Szövetségi Szolidaritás És Fejlődés Pártja (USDP) - is árulkodó. A "szövetség" kifejezés Burma - jelenlegi hivatalos, de az ellenzék által elutasított nevén Mianmar - államformájára utal: a köztársaság hét szövetségi államból és hét körzetből áll. Az előbbieket egy-egy domináns és több kisebb nemzetiségi csoport lakja - összesen a lakosság kb. 40 százaléka -, amelyek közül egyesek fegyveres harcban állnak a kormánycsapatokkal, más helyi hadseregek ingatag tűzszüneti viszonyra léptek a központi kormányzattal. A fejlődés pedig a szorosan központosított, de újabban az óvatos nyitás felé elmozduló irányítás fedőneve, amely szánalmasan és felháborítóan működésképtelennek bizonyult a 2008-as, 130ezer halálos áldozatot követelő tájfun pusztítását követően (vö. Tájfun csata után, Magyar Narancs, 2008. május 15.). A nyitás leglátványosabb jele egy kínai, szabad kereskedelmi típusú, különleges gazdasági övezet kialakításának a jóváhagyása, ami azonban a közeljövőben aligha vezet el a nagy nyugati országok gazdasági embargójának a feloldásához - legalábbis a választást követő hivatalos reakciók ezt sejtetik.
Burmában utoljára 1990-ben tartottak választásokat - az akkori katonai vezetés sorozatos tüntetések után engedékenyebbnek mutatkozott a mostaninál, hiszen az ellenzéki Nemzeti Liga A Demokráciáért (NLD) egyértelmű győzelmet aratott. Ennyi aztán elég is volt a lazaságból, az eredményt érvénytelenítették, az ellenzéki vezetőket bebörtönözték, és egy új junta vette át az ország irányítását Than Shwe tábornok vezetésével, akinek (és társainak) az országlása konzerválta a nyomort és az elnyomást. Az NLD győzelmét követően a párt vezetőjére, Aung San Suu Kyire a kormányfői poszt helyett a már megelőlegezett házi őrizet meghosszabbítása várt. Miután a junta sikertelenül próbált elfogadtatni az ellenzékkel egyfajta erősen korlátozott politikai szerepet, az elmúlt két évtized nagy részét elzárva töltötte, és így van ez azóta is, hogy a junta 2008-ban, egy ellenőrizhetetlen népszavazáson elfogadtatta az új alkotmányt. Ez a "fegyelmezett demokráciához" és a polgári kormányzáshoz vezető út utolsó előtti állomásaként előkészítette a mostani választást, amelyen az ellenzéki vezető a megtisztelő módon reá szabott korlátozások következtében nem is vehetett volna részt. Érveinek hatására az ingadozó pártvezetés végül (elvből és az évtizedes börtönbüntetésekkel sújtott idős pártvezetők melletti szolidaritásból) úgy döntött, hogy az NLD nem jelentkezik be a választásokra, hanem bojkottra szólítja föl a híveit. Egy kisebb csoport azonban kivált az - időközben meg is szüntetett - NLD-ből, és Nemzeti Demokratikus Erő (NDF) néven csatasorba állt.
A választások eredményeként kétkamarás parlament (egyfajta alsóház plusz nemzetiségi kamara) és 14 regionális testület áll fel, amelyekben a mandátumok 25-25 százalékát eleve a hadsereg kinevezett képviselői kapják. A maradékért, összesen 1160 mandátumért összesen 37 különféle (nagyobb részt nemzetiségi) párt jelöltjei és néhány függetlennek mondott gazdasági és egyéb potentát indult. Egyedül az USDP pályázott valamennyi mandátumra, a jelöltállítás második helyezettje pedig az 1990-es választásokon megbukott korábbi állampárt örököse, a Nemzeti Egység Pártja volt. A nemzetiségi szervezetek értelemszerűen csak az adott tartományban indultak. A kis pártok számára eleve komoly akadályt jelentett a jelöltenként 500 dolláros regisztrációs díj, másfelől az emigráns ellenzéki sajtó (Democratic Voice of Burma, The Irrawaddy) szerint ezeknek a pártoknak és jelölteknek egy részét is így-úgy korrumpálta-támogatta a hatalom, miközben több mint kétezer ellenzéki börtönben van, így nem lehetett jelölt. A biztonság kedvéért a választást megelőző hetekben minden eszközzel akadályozták az internethasználatot, de még a mobiltelefon-kártyák árusítását is leállították.
Ilyen körülmények között persze nem tűnnek erősnek azok az ellenzéki oldalon felbukkant bojkottellenes érvek, amelyek szerint a látszatdemokráciában is jobb részt venni, mint kívül maradni - másfelől viszont érthető azoknak a nemzedékeknek a türelmetlensége, amelyek 1990 óta szeretnének beleszólni az ország dolgaiba.
Az illegális helyi tudósítók, továbbá diplomaták közléseire hivatkozó beszámolók szerint a közelgő választások valamelyest kirángatták az embereket a közéleti apátiából - mondhatni, ez volt az egyetlen igazi hasznuk. Egyre-másra olvashattunk személyes vallomásokat, amelyek dacosan a bojkott mellett érveltek. A választás napján aztán mérsékelt érdeklődésről szóltak a hírek, valamint a szavazás kezdetekor máris majdnem teli urnákról. Persze most már az az igazi kérdés, hogy mi következik ezután. Lehet, hogy az NLD önfelszámolása megint és végleg közéleti közönyhöz vezet. Még az is megtörténhet, hogy valóban megjelennek ellenzéki hangok a parlament(ek)ben. A nemzetiségi szervezetek és hadseregek vezetői eközben újabb kormányoffenzívától tartanak, amely a karenek lakta területeken meg is kezdődött, igaz, a karenek meg több helyen feldúlták a szavazóhelyiségeket. A támadás erejéről tanúskodik, hogy vasárnap óta már vagy tízezren menekültek előle a szomszédos Thaiföldre.
