Először is Monica Lewinsky még mindig nem adta be a derekát. Ámbár ügyvédje tapasztalatlan, és egy ideig nem vette észre, milyen erős a pozíciója, ezt később mégis észlelnie kellett. Starr, az ügyben vizsgálatot folytató független ügyész annak fejében, hogy a vádemelés alól mentességet adjon a lánynak, kitartott egy olyan vallomás követelése mellett, ami az elnököt az ellene felhozható lehető legsúlyosabb jogi váddal, a hamis tanúvallomásra való rábeszélés vádjával tudná sújtani. Ha igaz az (ami nem teljesen biztos), hogy Lewinsky bevallotta volna a szexuális viszonyt, ez is azt jelentette volna, hogy az elnök maga hamis tanúvallomás bűntettét követte el a Paula Jones-féle szexuális zaklatási per során. De ez, polgári perről lévén szó, ennek a bűncselekménynek csak a legmarginálisabb formája lett volna, így Starrnak talán túl kevésnek tűnt. Pedig politikailag ez a vád is nagyon árthatott volna Clintonnak a múlt hét elején még. Starr azonban érthetően félt az elnököt csak megsebezni anélkül, hogy megsemmisítené. Ezért dupla vagy semmire játszott, és úgy tűnik, vesztett.
Starr, Lewinsky, Wright
Ha Starr most hirtelen mégis elfogadná az ajánlatot, könnyen lehet, hogy Lewinsky és ügyvédje már nem állnának rá. Közben ugyanis Arkansasban a Paula Jones-féle zaklatási perben illetékes szövetségi bírónő, Susan Webber Wright úgy döntött, hogy a két ügy - a Jones- és a Lewinsky-féle - között nincs lényegi összefüggés. Igaz, ez részben azért történt, mert Starr meg akarta akadályoztatni, hogy Clinton ügyvédei kikérdezhessék a tanúit és talán az ügynökeit is. Ezért kérte, hogy a bírónő mentesítse őket a Jones-perben való tanúskodás kötelezettsége alól. De sikeres kérésével lehet, hogy nagyobb kárt okozott magának, mint amit el akart kerülni. Mert a Jones polgári és a Whitewater büntetőjogi eljárás egybeforrasztása, amin Starr eddig munkálkodott, és ami szükséges a Clinton elleni vádemeléshez, így végül meghiúsulhat. Ha így lesz, akkor Starrnak nincs többé ütőkártyája Lewinsky ellen, mert a per szempontjából irreleváns kérdésben nem lehet hamis tanúvallomás. Nulla poena sine crimen, hogy két jogászati klisét vonjak össze, bűntett hiányában nincs büntetés. Ezért Clinton és Lewinsky ügyvédei joggal kérvényezhetik, hogy Starr kivizsgáló esküdtszékét oszlassák fel. Ám ha ez nem is sikerülne, és ha az elnök feltételezett bűncselekményei nem is válnak mind jogilag irrelevánssá, a legfontosabb tanú Clinton ellen most már alig zsarolható.
A közvélemény paradoxona
Persze Wright bírónő, aki először megengedte a Jones-ügy majdnem korlátlan kiterjesztését az elnök privát életére, sem cselekedett légüres térben. Nehéz lett volna így - Clinton számára kedvezően - döntenie, ha az emberek nagy része azt feltételezné, hogy ezzel egy olyan tett eltussolásában vesz részt, ami a lakosságot nagyon felháborítja. És ez lett volna a helyzet, ha a médiahisztéria nemcsak állandóan, de sikerrel is sulykolja az emberekbe, hogy nem lehet a nyilvánost a priváttól elválasztani, hogy a jellem fontosabb lehet egy elnöknél, mint az eredményesség (vagy a közerények, amiről, úgy látszik, sohasem hallottak). Csakhogy az emberek döntő részét nem könnyű meggyőzni erről. A felmérések szerint egy csekély többség most is azt gondolja, hogy Clinton nem mondott igazat, és mégis az óriási többség (kb. 70 százalék, még a republikánus szavazóknak is több mint 50 százaléka) továbbra is őt óhajtja az elnöki székben. Ezt a paradoxont a gazdasági helyzettel való elégedettséggel magyarázzák általában. A magyarázat persze helyes, de másvalami is működik itt. A megkérdezettek nagy többsége nagyon haragos az ügy médiabeli kezelése miatt. Igaz, mást tesznek, mint amit mondanak: nézik a programokat, sokkal nagyobb számban, mint általában, élvezik az egész fantasztikus történetet, mert tényleg jóés izgalmas. Ugyanakkor ellenállhatnak azoknak, akik mindezt elmondják az elnök magánéletéről. Látják, hogy egy elit és képmutató társaság úgy kezeli őket, mintha erkölcsileg hülyék lennének. És ugyan nem képesek (mint én sem) a sztori követése helyett mondjuk Dosztojevszkijt olvasni vagy Bachot hallgatni, fellázadhatnak azok ellen, akik ily módon lenézik őket. Persze csak akkor, ha van valami mellett közösen fellázadni.
A Fehér Ház visszavág
Közben nagyon sikeres politikai stratégia alakult ki a Fehér Házban, úgy tűnik, Hillary Clinton vezényletével. Az elnök minden vádat határozottan tagad, de többet nem szól az ügyről, mert ehhez ügyvédei ragaszkodnak. Hiába panaszkodnak a különböző hírmagyarázók ezért, az eljárás egyáltalán nem szokatlan. Annál inkább kommunikál Clinton a lakossággal azon a téren, ahol a legerősebb: a politikai programok és kormányzati tervek ügyeiről. Ezt a folyamatot a rendkívüli sikeres State of the Union beszéd indította el; azóta az elnök úgy folytatja szereplését, mintha szabályos választási kampányban venne részt. Képes minden rosszat, ami vele történik, teljesen elfelejteni, képes magában a magánproblémáit a nyilvános szereptől elválasztani. Így hatásos szereplésével ugyanezt az elválasztást idézi elő (vagy erősíti meg) az emberekben. Végül a stratégia harmadik része az, hogy az elnök barátai és mindenekelőtt Hillary Clinton maga elkezdtek arról a jobboldali összeesküvésről beszélni, aminek egyes elképzelhető elemeiről legutóbb én is beszámoltam. A nagy konspirációt ugyan nem tudják bizonyítani, de elég sok gyanús és tisztázatlan pontot tudnak említeni ahhoz, hogy mégis elképzelhető legyen a lehetőség, és hogy Starrt magát összekapcsolják egy jobboldali kampánnyal. Ezáltal a nyilvánosság témája részben megváltozik, mert míg az emberek magát a Clinton-Lewinsky-sztorit tökéletesen ismerik, egyre több érdekes dolgot kezdenek megtudni a másik oldal sokkal kevésbé vonzó szereplőiről. Kiderült például, hogy Starr eredeti kinevezésénél a két legjobboldalibb szenátor bábáskodott, meg hogy a Lewinskyt lehallgató Linda Tripp ügyvédei munkálkodtak Paula Jones zaklatási perén is. Minderre a jobboldali publicisták a konspirációs elméletek karikatúráival válaszolnak, de azon nem tudnak segíteni, hogy az emberek több mint fele hisz valamilyen összeesküvésben, és elítéli Starr módszereit. Így a jobboldal lassan az egész amerikai népet kezdi szidni a sajtó egy részével együtt, úgymond, a morális érzék általános hiánya miatt. Talán egy másik népet kellene választaniuk.
Ellenlépések
Az olvasó megbocsátja, hogy ezúttal már nem próbálom megjósolni, mi lesz a végeredmény. Most a republikánusok mennek át ellentámadásba, és ez árthat valamit Clinton népszerűségének, de lehet, hogy inkább saját maguknak. Starrnak is vannak elképzelhető ellenlépései. Behívhatja Lewinskyt, megállapodás nélkül is adhat neki mentességet, és megpróbálhatja a vallomásával bebizonyítani, hogy a titokban felvett magnóanyag megfelel az igazságnak. Ráadásul a sajtónak (még a New York Timesnak is) továbbra is fontos, hogy ne tűnjék úgy, ok nélkül vagy túl hamar járultak hozzá egy olyan hangulat megteremtéséhez, aminek az elnök bukása lenne a logikus végkövetkezménye. Közben már megjelent viszont a médiával szembeni kritikus álláspont is, de ez sajnos nem túl hangos. Mindent összevetve jelen pillanatban mégis Clinton tűnik a nagyszabású szappanopera győztesének. Csak az a baj, hogy ebben a műfajban a darabnak soha sincs vége.
Arató András
(New York)
