Franciaország: Lázongó kirekesztettek

szerző
- kovácsy -
publikálva
1998/5. (02. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Karácsony előtt az újabb kori történelem során első ízben szervezett munkanélküliek jelentek meg a francia utcákon, egyre-másra munkaügyi hivatalokat foglaltak el, aztán más középületeket is feldúltak a kormányzó szocialisták pártközpontjától kezdve a párizsi árutőzsdéig.

Karácsony előtt az újabb kori történelem során első ízben szervezett munkanélküliek jelentek meg a francia utcákon, egyre-másra munkaügyi hivatalokat foglaltak el, aztán más középületeket is feldúltak a kormányzó szocialisták pártközpontjától kezdve a párizsi árutőzsdéig.

Januárban már az egyik legelegánsabb párizsi éttermet lepték el a vérszemet kapott, félig már elfeledett szélsőbalos csoportok által is tüzelt állástalanok a Boulevard Montparnasse-on. Nem elégedtek meg az üzletvezetés által felajánlott szendvicsekkel, ragaszkodtak az

osztriga- és bifsztek-

rendeléshez. A számlát részben az üzletvezetés, részben rokonszenvező, elegáns vendégek állták.

A franciák ugyanis rebellisek, és nem zavarja őket az a gondolati inkonzisztencia, hogy a bajokra viszont az államtól várnak orvoslást, miközben viszolyognak szinte minden változástól. Az elmúlt években nem volt olyan, jobb fizetést követelő megmozdulás, amellyel ne rokonszenvezett volna a lakosság hol szűk, hol szélesebb többsége. Hiába bénították meg napokra egy-egy térség vagy társadalmi szektor életét a sztrájkoló kamionosok, kórházi dolgozók, postások, repülésirányítók vagy buszsofőrök, legalább 55 százalékos volt a szimpátiaráta. A munkanélküliek értelemszerűen nem dolgoznak, tehát bénítani se tudnak, talán ezért is rokonszenvezik velük a franciák közel háromnegyede.

De gyakorlatiasabb okai is vannak a széles támogatottságnak. Egy friss felmérés válaszolóinak majdnem negyven százaléka volt már munkanélküli, valamivel kevesebben erősen tartanak attól, hogy hónapokon belül az utcára kerülhetnek, és 78 százalékuknak volt vagy van munkanélküli a közvetlen környezetében. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a franciák

rosszkedvűek, elégedetlenek

és félnek.

A pontosság kedvéért tegyük hozzá, hogy az első megmozdulásokkal tizenharmadik havi munkanélküli, illetve szociális segélyt követeltek 3000 frank értékben. A kormány ezt nem teljesítette, és a mozgalom fokozatosan mozdult el a munkához való jog elvi követelése felé.

A tavalyi választások után hatalomra került baloldali koalíció a munkanélküliség elleni küzdelem lendületes ígéreteivel nyerte meg a választásokat, de annak idején Jacques Chirac is hasonló jelszavakkal győzött az elnökválasztáson. A Jospin-kormány hónapok óta dolgozik a 35 (öt év múlva pedig esetleg már csak 32) órás munkahét bevezetésén - ezekben a napokban zajlik a parlamenti vita a törvényjavaslatról -, de a szakvélemények erősen eltérnek az intézkedés munkanélküliség-enyhítő hatásait illetően.

A munkaadók nyilván foggal-körömmel küzdenek a javaslat ellen, hiszen a munkaidő csökkentése a béreket változatlanul hagyná. A költségvetésnek tehát súlyos pénzekkel kell beszállnia a buliba. Ez néhány hónappal ezelőtt még elképzelhetőnek is tűnt, hiszen a francia GDP éves növekedési üteme három és fél százalékos volt, az előrelátottnál fél százalékkal több. Optimista feltevések szerint a három százalékot továbbra is lehet tartani. A borúlátó nézetek szerint azonban a délkelet-ázsiai válság hatásai a vártnál súlyosabban fogják érinteni a francia gazdaságot. Van olyan szakvélemény is, amely 1999-re már csak egyszázalékos növekedést jósol. Márpedig a számítások szerint a háromszázalékos növekedés mellett is legfeljebb évi hetvenezerrel lehet csökkenteni a munkanélküliek számát, amely most

három és fél millió

(12,5 százalék) körül jár.

Az idei francia költségvetés hárommilliárd frankot szán a 35 órás munkahét bevezetésének ösztönzésére, ami 42 000 új munkahely megtámogatásához elég azoknál a vállalatoknál, ahol a munkaidő csökkenését új alkalmazottak felvételével ellensúlyozzák. Más szóval a törvény alkotói sem várnak sokat az intézkedéstől. Ugyanakkor számot kell vetniük azzal a ténnyel, hogy az euro pénzrendszeréhez csak akkor csatlakozhatnak az első körben, ha a költségvetés hiányát le tudják szorítani a hazai össztermék három százaléka alá. A mozgástér veszedelmesen beszűkülhet.

A munkanélküliség elleni intézkedéseket egyébként már néhány hónappal a hivatalba lépés után, szeptemberben megkezdte a párizsi kormány, ezen belül Martine Aubray munkaügyi, pontosabban foglalkoztatási és szolidaritási miniszter. A pályakezdők munkanélküliségének csökkentése érdekében egy tucat olyan új tevékenységi kört fogalmazott meg a kultúra, oktatás, egészségügy és közbiztonság területén, amelyekre fiatalokat lehet alkalmazni - természetesen szintén főleg a költségvetés terhére. Eddig már majdnem százötvenezer ilyen munkahely létesítésére fogalmazódtak meg konkrét, dokumentált ígéretek. Csak természetesen az új munkahelyek többségéhez is szükség van egy legalább középszintű iskolázottsági szintre, úgyhogy ebből a körből is a leginkább lecsúszott csoportok maradnak ki - első helyen a nagyvárosokat körülvevő irdatlan lakótelepek népe.

A francia társadalmi széthullásnak ezek az

elgettósodott betonsivatagok

a központjai, ahol - például szilveszterkor Strasbourgban - a munkanélküli fiatalok időnként felgyújtanak néhány tucat autót, felnyomják a boltokat, amíg félholtra nem verik őket a kivezényelt rohamrendőrök. A lakótelepek 25 évesnél fiatalabb lakói közül minden második munkanélküli, ahogy a szülei és egykor a nagyszülei. Olyan vészhelyzet ez, amelyben nincs és nem is lehet francia kormány, amely nagy ívű és hosszú távon gyümölcsöző, közvetlen hatásaiban azonban fájdalmas reformokra vállalkozna a munkaerőpiac kötöttségeinek feloldására. A kötöttségek ugyanis szakszervezeti vívmányok, a munkavállalókat védik, de végeredményben a munkanélküliek ellenében.

A tiltakozó akciók előbb-utóbb valószínűleg kifulladnak, hacsak nem kapnak új lendületet a más országokban is terjedő megmozdulásoktól. A tüntetések csak néhány ezres nagyságrendűek, de jelentőségüket fokozza egyrészt a folyamatos és intenzív médiajelenlét; másrészt Franciaországban néhány hónap múlva helyi választások lesznek, ami az ellenzéket a probléma ébren tartására, a kormánypártokat pedig a megoldások keresésére ösztönzi, miközben a háttérben bizakodva dörzsöli a kezét a szélsőjobb. Január végén Jospin kormányfő egy nagy tévébeszédben ígért különböző intézkedéseket, de ezek közül csak a szociális segély felemelése tekinthető valóban konkrétumnak. A probléma tehát egy ideig mindenképpen napirenden marad, ha lesznek akciók, ha nem. A kisemberek után a politikai osztálynak is meg kell barátkoznia a rosszkedv, a szorongás barátságtalan ízeivel.

- kovácsy -

szerző
- kovácsy -
publikálva
1998/5. (02. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...