CNN: Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok elnöke

  • narancs.hu
  • 2020. november 7.

Külpol

A csatorna szerint a demokrata jelölt behúzta Pennsylvaniát is, így megvan a szükséges elektori szám.

Megszerezte Pennsylvaniaban a 20 elektori szavazatot Joe Biden, így elérte a győzelemhez szükséges 270 elektort – közölte 96 százalékos feldolgozottságnál a CNN. A csatorna szerint a még meg nem számolt szavazatok között már nem lehet annyi Donald Trumpra leadott voks, hogy az megfordíthassa az eredményt. Így viszont Joe Biden lett az Amerikai Egyesült Államok 46. megválasztott elnöke.

Joe Biden a Twitteren köszönte meg mindenkinek, aki rá szavazott. Mint írja, „az előttünk álló munka nehéz lesz, de azt megígérhetem, én minden amerikainak az elnöke leszek – azoknak is, akik nem rám voksoltak”.

 

A szavazatszámlálás még jelenleg is zajlik, Észak-Karolinában Trump vezet, Pennsylvania mellett Georgiában, Nevadában és Arizonában viszont Biden, több államban ezek közül fordítani is tudott. A republikánus jelölt a választás során többször is csalással és korrupcióval vádolta meg a másik felet, a közelmúltban pedig arról posztolt a Twitteren, hogy ő nyert, ráadásul sokkal.

Trump: „Én nyertem a választást, sokkal!"

Ezt írta az elnök, csupa nagybetűvel. Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnöke továbbra sem fogadja el a tényt, hogy a jelenleg is zajló választás számára kedvezőtlenül alakult. Pénteken több csatorna is megszakította a beszédének közvetítését, ugyanis az tele volt valótlan állításokkal, szombaton korábban pedig azt mondta, „soha nem adom fel a küzdelmet", és teljes átláthatóságot kért.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.