Külpol

Az elmúlt kormányzati ciklus visszásságait a román vezetés az európai integráció érdekében vállalt intenzív politikai aktivitással igyekszik feledtetni. A novemberre kiírt választások kampányfinisében jó oka van e feledtető gesztusoknak, hisz a hosszas együttkormányzás a kontinens legmegvetettebb embereivel, Gheorghe Funarral és Corneliu Vadim Tudorral igencsak megkoptatta az 1989-ben bekasszírozott szimpátiát.

Nagy-Britanniában legkésőbb hét hónap múlva választásokat tartanak. A demokratikus világ legsikeresebb politikai tömörülése, a 17 és fél éve hatalmon lévő Konzervatív Párt a dolgok jelenlegi állása szerint vereséget szenved. A toryk azonban nem adják fel, s miközben a brit polgárok kissé gyanakodva figyelik a marxista örökségtől csak nemrégiben megszabadult Munkáspártot, John Major és csapata hosszú menetelésre készül.

Bulgáriában most van a főtt kukorica és a politikai merénylet idénye, ugyanakkor független szakértők emlékeztetnek, hogy hamarosan beköszönt az utcán készített sült tök szezonja. Sőt most még az úgynevezett és nem létező térség, a jobb sorsra érdemtelen, sokszor elsiratott, reménytelen Közép- és Kelet-Európa képviselői is konferenciáznak. Van miről: joghurtgombáról, posztkommunizmusról és tavaszi vetésről.

Antonio Martino közgazdász, ma a jobbközép ellenzék egyik legtekintélyesebb vezetője. Kezdettől fogva egyik legélesebb ellenzője "Maastrichtnak", pontosabban a pénzügyi unió megvalósítására 1992-ben Maastrichtban elhatározott útnak. Euroszkeptikus tehát? Az alábbi interjúból is kiderül, hogy egyáltalán nem. Sőt az is, hogy e kifejezésnek is mind kevesebb az értelme.

Az európai integráció előremozdítása hosszú ideig a felvilágosult politikai akarat útja volt anélkül, hogy a tömegeket valóban érintette vagy érdekelte volna. Maastricht idejére azonban a népek észrevették, hogy öntudatlanul is messzire mentek: minden további lépés súlyosan sérti nemzetük szuverenitását és saját helyzetüket.

A csúcstalálkozók a nyolcvanas évek második felében jöttek divatba, amikor Reagan és Gorbacsov egzotikusabbnál egzotikusabb helyeken keresték egymás társaságát, és - mint utóbb kiderült - tényleg tettek valamit a világ megváltoztatásáért, feltehetően jóval többet annál, mint akár maguk is hitték volna.

Az várható volt, hogy a román-magyar alapszerződés be fog kavarni a romániai választási kampány menetébe, valamint az RMDSZ életébe, azt viszont kevesen feltételezték, hogy a szövetség csaknem lehetetlen politikai helyzetbe manőverezi magát. A dokumentum hatására, vagy sem, mindenesetre úgy tűnik, az elkövetkező időben felgyorsul az RMDSZ-en belül néhány hónapja lassan megindult átrendeződés.

Teljesen biztos, hogy Borisz Jelcin egyre komolyabb betegségeinek hírére egyesek kaján örömmel dörzsölik a kezüket. A kremlinológusok harcedzett nemzetközi brigádja új konjunktúrában reménykedik, ha...

Miért tűnik olyan unalmasnak az amerikai elnökválasztás? Az első válasz az, hogy mivel Clinton már úgyis megnyerte, nincs tétje a választásnak. A második pedig az, hogy mivel mindkét jelölt középre húzott, nincs közöttük olyan különbség, ami az egészet érdekessé vagy izgalmassá tehetné; vagyis még ha nem dőlt volna is el a dolog, akkor is nagyjából mindegy lenne, ki nyer. Amerikában a két jelölt egykutya, mint a Ludas Matyi rajza jelezte 1952-ben.

Nem annyira a padán honfiak és honleányok, mint inkább a sajtó képviselői követték végig az észak-olasz Gandhi, a lombard Washington György és Jefferson Tamás, vagyis Umberto Bossi hatszázötven kilométeres hétvégi menetelését-hajózását a Pó forrásától Velencéig, ahol vasárnap ünnepélyesen kinyilváníttatott a szuverén padániai szövetségi állam függetlensége.

Önmagában nem nagy ügy, tényleg. Vacak kilencvenmillió márkán huzakodnak. De Szászország és az Európai Unió vitája mégiscsak alapvető kérdésekről: európai és német egyesítés, piaci verseny és állami szubvenciók, centralizmus és regionalizmus ellentmondásairól folyik.

"A helyzet bonyolult." Nem akárhonnan: Warren Christophertől, a minden idők legsavanyúbb arckifejezését viselni képes amerikai külügyminisztertől származik az értékelés. És természetesen - külügyminiszternek elvégre nem vesznek fel akárkit - találó is. A helyzet valóban bonyolult, még akkor is, ha az amerikai hivatalos elemzés a Jó, a Rossz és a Csúf, sok kicsi Csúf harcaként igyekszik leírni az Irakban, Irak felett és Irak környékén lezajlott eseményeket.

A két nagy amerikai párt országos elnökjelölő konvenciója után két nagy kérdés vár válaszra. San Diego, a republikánus gyűlés után nem tudhatjuk még, sikeresen szerepelhet-e Amerikában egy párt, amely egyszerűen letagadja az utolsó két év politikáját, megtagadja jelenkori identitását, és két - sokban ellentétes - nagy előd, Abraham Lincoln és Ronald Reagan zászlaihoz tér vissza. És Chicago után, ahol a demokraták találkoztak, nem biztos még, stabil lehet-e a gyakorlatban a politikai és gazdasági liberalizmusnak az a szintézise, amit a szerencsétlen Dick Morris álmodott meg, és ami Clinton elnök helyét baloldali támogatóinak elvesztése nélkül őrizné meg a politikai középen.

A magyarországi látogatás II. János Pál hetvenharmadik Olaszországon kívüli utazása. A pápa eddigi 18 hivatali évével számolva ez évi négy út, ráadásul többnyire nem is csak egy országban. A mennyiségnek ebben az esetben tartalmi jelentősége van, és Wojtyla uralkodásának (a Vatikán nemcsak a katolicizmus központja, de egyben önálló állam is, melynek államformája a választáson alapuló monarchia) stílusát és céljainak irányát is jól mutatja.