A közös pénz háta (Antonio Martino, a Berlusconi-kormány külügyminisztere)

  • Petõcz György
  • 1996. október 10.

Külpol

Antonio Martino közgazdász, ma a jobbközép ellenzék egyik legtekintélyesebb vezetője. Kezdettől fogva egyik legélesebb ellenzője "Maastrichtnak", pontosabban a pénzügyi unió megvalósítására 1992-ben Maastrichtban elhatározott útnak. Euroszkeptikus tehát? Az alábbi interjúból is kiderül, hogy egyáltalán nem. Sőt az is, hogy e kifejezésnek is mind kevesebb az értelme.
Antonio Martino közgazdász, ma a jobbközép ellenzék egyik legtekintélyesebb vezetője. Kezdettől fogva egyik legélesebb ellenzője "Maastrichtnak", pontosabban a pénzügyi unió megvalósítására 1992-ben Maastrichtban elhatározott útnak. Euroszkeptikus tehát? Az alábbi interjúból is kiderül, hogy egyáltalán nem. Sőt az is, hogy e kifejezésnek is mind kevesebb az értelme.

Magyar Narancs: Helyeselné-e a közös pénzt, amennyiben egyszerre itt teremne, minden átmenet nélkül?

Antonio Martino: A pénz olyan, mint a nyelv. Minél többen használják, annál jobb. Az európai közös pénz mindannyiunk számára nagyon sok előnnyel járna.

MN: Miért van akkor olyan sok ellenzője?

AM: Mert nagyon nehéz biztosítani a stabilitását. Az angol, német vagy francia közvélemény nagy része nem a nemzeti szuverenitás elvesztése miatt ódzkodik a közös pénztől, hanem azért, mert fél a bizonytalanságtól.

MN: Van-e mód a kockázatok csökkentésére?

AM: Két módszer kínálkozna. Az egyik a közös pénz szigorú kezelése és a bevezetés utáni időkre szóló úgynevezett stabilitási paktum, ahogy azt a németek is javasolják. Másrészt kívánatos lenne, hogy az európai pénz bevezetése ne erőszakon alapuljon. Vagyis lehetővé tenném a tagállamoknak a választást, hogy vagy azonnal átállnak az új pénzre, vagy inkább párhuzamosan vezetik azt be saját valutájuk mellé. Ha az "euro" stabilnak bizonyulna, előbb-utóbb úgyis kiszorítaná a nemzeti valutákat.

MN: Sokan kényszerítő erőt tulajdonítanak a közös pénznek, egyfajta gazdaságpolitikai eszközt látnak benne általánosabb célok megvalósítására. Úgy gondolják például, hogy az "euro" rendszere fegyelmezőleg hat azokra az államokra, amelyek a belső politikai nyomások miatt hajlamosak a költségvetési fegyelmezetlenségre.

AM: Sokan valóban így gondolkodnak, de szerintem ez helytelen. Az utóbbi 25 év során megtanulhattuk, hogy a gazdaságpolitika diszkrecionális eszközeként használt pénz csak károkat okoz. Azt hittük, hogy az inflációval növelhető a foglalkoztatás, de rá kellett jönnünk ennek ellenkezőjére. Mint ahogy arra is, hogy az inflációval nem lehet serkenteni a növekedést. Az én kritikám Maastrichttal szemben abból fakad, hogy hiba volt az európai pénz gondolatát a költségvetések amúgy igencsak kívánatos rendbetételéhez kötni. Így ugyanis nagy a veszélye annak, hogy nem lesz közös pénz. Ezenkívül az a látszat keletkezik, hogy a költségvetések rendbetételére, az áldozatokra csak - vagy elsősorban - "Európa" érdekében van szükség. Márpedig miért akarna bárki is éhen halni Maastrichtért?

MN: A közösség országai mintha saját csapdájukba kerültek volna. Sok kritika éri a Maastrichtban elhatározott utat, de a közös pénz indulásánál mégis majdnem mindenki jelen akar lenni. Még az angolok is ingadoznak, hogy megengedhetik-e maguknak a kimaradás kockázatát.

AM: Én, aki mindig kritizáltam a pénzügyi unió stratégiáját, és mint külügyminiszter igyekeztem is meggyőzni partnereimet az újragondolás szükséges voltáról, ma úgy vélem, hogy nincs más alternatívánk. Ha néhányan valóban megcsinálják a közös pénzt, az a kimaradóknak komoly hátrányokat okozna. Vagyis nincs más megoldás, mint mindent megtenni a maastrichti kritériumok teljesítéséért.

MN: Lesz-e végül is pénzügyi unió?

AM: Ma négy forgatókönyvnek van esélye. Az első és szerintem a legvalószínűbb az, hogy minden tagállamot beengednek az euro rendszerébe. Azokat is, amelyek nem teljesítik a szigorú feltételeket. Ez sajnos komoly veszélyeket rejt magában, hiszen megkérdőjelezi a fegyelem szükségességét. A második, nagyon kis eséllyel bíró lehetőség az egész terv elnapolása. Ez is nagyon rossz választás lenne, hiszen azt mutatná, hogy a közös pénz nem is olyan fontos. A harmadik lehetőség, hogy a terv megvalósulása időben megindul, de csak kevés országgal. Ez kettévágná az uniót, és nagyon nagy bizonytalanságok elé állítaná az eurón kívül maradókat. És végül az a lehetőség, amiben Kohl bízik: hogy az országok nagyobb része valóban teljesíti a paramétereket. Nekem vannak eziránt kétségeim. Félek, hogy a fegyelem és az áldozatok elkerülése végett az államok az adatok kozmetikázásában keresik majd a megoldást. Mint ahogy azt Franciaország esetében máris látjuk.

MN: Az európai közös pénz nem állít-e valóban áthatolhatatlan falakat az újonnan jelentkező országok elé?

AM: Attól függ, milyen lesz ez a közös pénz. Ha szigorú feltételek szabályozzák, ahogyan én is szeretném, akkor valóban csak azok vehetnek részt benne, akik teljesítik ezeket a feltételeket. A bővítés igazi akadályait azonban nem a közös pénz, hanem a közös politikák, azokon belül is a közös agrárpolitika jelenti. Mivel az utóbbi lényege a nyugati parasztoknak nyújtott ártámogatás, vagyis a protekcionizmus, az új országok belépése és versenye nyilvánvalóan hihetetlenül megnövelné a rendszer költségeit. Ha választani kell, én persze a bővítésre szavaznék. Ez sokkal fontosabb, mint egy védhetetlen mezőgazdasági politika fenntartása.

Petőcz György

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.