A szász kormány ellenszegülése "egyedülálló az EU jogtörténetében" - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke, Jacques Santer. "Ha valami veszélybe sodorhatja a közös Európát, az éppen ez a fajta centralizmus" - üzente vissza Drezdából Brüsszelbe a szász miniszterelnök, Kurt Biedenkopf. A Brüsszel és Drezda közé szorult Bonn pedig attól tart, hogy elvi vita kezdődik Németországban arról, milyen ellentétek feszülnek az európai és a német egyesítés között, mennyire beszélhet bele az EU a volt NDK újjáépítésébe.
Az történt, hogy Brüsszel, őrködve a gazdasági verseny viszonylag egyenlő feltételein, nemrég megkurtította a Szászországban beruházó Volkswagennek ígért szubvenciót. A tartományi kormány viszont juszt is kifizette a letiltott kilencvenmilliót. Úgy tűnt, a döntés mögött a Volkswagen elnökének zsarolása lapul: ha nincs szubvenció, nincs beruházás, oda 23 ezer munkahely, s különben is, ugyanez Szlovákiában húsz százalékkal olcsóbb. De közrejátszhatott
az ezer évig alázott szász
hirtelen támadt, öncélú nyakassága is. Hiszen világos volt, hogy a Volkswagen blöfföl: aligha hagyta volna veszni a már befektetett hárommilliárdot, aligha szerette volna visszafizetni az eddig lenyelt támogatást.
A jogi helyzet pedig a következő. A német kormány, pontosabban Genscher, a nagy ravasz annak idején becsempészett egy kis "c"-t a maastrichti szerződés 92. cikkelyébe, és ez megengedi az ország kettéosztottságából adódott hátrányok felszámolásához az állami segélyezést. Ez alatt a szász kormány, s vele együtt Kelet-Németország, de még Bonn is azt szeretné érteni, hogy német belügy, mennyi pénzt nyomnak a volt NDK-ba.
Nagy túróst - vélekedik viszont Brüsszel. Elő is ástak egy levelet, amelyre még az EU előző elnöke, Delors
nyalta a bélyeget
megírva Kohlnak: a kivételezés csak azokra a területekre vonatkozik, amelyeket valamikor "zóna-peremvidéknek" neveztek, és már annak idején is külön támogattak, mert azok fáztak rá leginkább a megosztottságra. A "zóna" az a "szovjet zóna", vagyis a volt NDK, a "peremvidék" pedig nem az utóbbiban, hanem éppenséggel a korábbi NSZK-ban volt: a belnémet határ mente és Nyugat-Berlin.
Dél-Európában meg most mindenfelé izgatottan kérdezgetik: na, akkor nekünk is mindent szabad, vagy csak a szászoknak? S ez nyomasztja Brüsszelt is. Ha enged, oda az európai piac rendje, oda a korrekt, mert lehetőleg szubvenciómentes verseny. Európában különben is dögivel van elmaradott régió, sokkal rosszabb helyzetben, mint a volt NDK - jegyzik meg az EU-nál.
Miért éppen vele
tegyünk kivételt? Na de má´ felelik teljesen elvetemült tájszólásban az Érchegység lejtőin, nehogy má´ valami élveteg macskazabálóhó´, aki csavarhúzót se látott életében, hasonlíccsuk a dolgos szászt, aki már százötven éve olyan ipart csinált, hogy máig büdös tőle az egész vidék.
De hát már így is a németeknek van megengedve a legtöbb szubvenció Európában, csitítják Brüsszelből Bonnt és a felindult szász hegylakókat. Azért a harminc százalékért, amit a közös EU-kasszába fizetünk, megengedhetünk magunknak ezt-azt, hangzik a válasz. Pedig Bonn akár örülhetne is a brüsszeli tiltásoknak. Az állami támogatások európai korlátozása nélkül még többet kellett volna fizetnie eddig a munkahelyekkel zsaroló beruházóknak.
A makacs szászok
ügyében időközben kialakult a gyakorlati kompromisszum. Mivel a Volkswagennek engedélyezett összesen 540 millió márka szubvenció felét a bonni költségvetésből fizetik, s csak másik felét a szász tartományi háztartásból, az EU-t Bonn fogja kiengesztelni úgy, hogy visszatartja az esedékes utolsó részletet, mintegy százmillió márkát. Ez azonban csak átmeneti megoldás - a jogértelmezési hézag, a lappangó vita marad. Hogy mit szabad Németországnak, s mit nem, azt majd a luxemburgi Európa Bíróság dönti el, ahová most minden érintett szalad az igazáért. Jogszakértők azonban csatlakoznak az egyik EU-bürokrata véleményéhez. "A szászok meghibbantak, ha azt hiszik, hogy ez átmegy."
Sausic Berlin
Szászországból kétségkívül a Radeberger a legjobb. A szászok emlegetnek ugyan mindenféle más neveket is, hogy például Luther, Nietzsche, Fichte, Leibniz, Lessing, Bach, Wagner, sőt, May Károly, míg másokat elhallgatnak (Heydrich, Ulbricht), de az előző nélkül tényleg nehéz élni. Nehéz életből pedig jócskán jutott a szászoknak. Különösen amikor még nem voltak szászok, vagy ha igen, nem Szászországban. 1100 körül nyomultak be nyugatról, s telepedtek az ott élő szlávok nyakára.
Eleinte takaros országot sikerült összehozni; a bajok egy testvérháborúval, a 15. század végén kezdődtek. Attól kezdve szinte mindig sikerült a későbbi vesztessel szövetkezni. Ráadásul északon megjelentek a szászokat rendszeresen szívató poroszok. Nem feltétlenül ellenszenves ugyanakkor, hogy a legnagyobbra tartott szász uralkodó, Erős Ágost (1694-1733) két dologgal volt elfoglalva: paloták építésével és gyerekcsinálással. Úgy mondják, az utóbbiból 360-ig vitte.
A békés természetű szászok meg csak bányászták az ércet. Lipcse és Drezda környékén egészen a második világháborúig komolyabb ipar volt, mint a Ruhr-vidéken. Itt gyártották a német autók egyharmadát, s ezzel együtt, mint tudjuk, ez a táj ringatta a német munkásmozgalmat is. Mi sem volt könnyebb a szocializmus idején, mint ipari roncsteleppé változtatni az egészet, autók helyett pedig Trabantokat gyártani. Alkalomadtán a szászok megdöntötték a rendszert: addig vonulgattak százezrével a lipcsei utcákon, amíg Kelet-Berlinben nem bírták tovább idegekkel a tüntetések tulajdonképpen egyetlen jelszavát: "Keine Gewalt!" ("Csak semmi erőszak!"). A szabad választások még egy meglepetéssel szolgáltak. A szocdemek sehol sem értek el olyan rossz eredményt, mint egykori bölcsőjükben. Jelenleg 16 százalékkal szagolhatják alulról a békát a tartományi parlamentben.
Az eddigi választásokat abszolút többséggel a kereszténydemokrata Biedenkopf nyerte. Annak idején Kohl komoly vetélytársaként tartották számon, s nem véletlen, hogy a kancellár által néhányszor figyelmeztetett Biedenkopf az első nyugatnémet politikus volt, aki áthúzott a volt NDK-ba. Ott azután, Bonntól minél messzebb, kiépítette birodalmát, a szász "szabadállamot", ahogy addig csak a bajorok merték nevezni magukat.
