Az esemény nemzetközi jelentőségét elszakadás-párti szónokok fellépése domborította ki. A belgiumi flamand és a spanyolországi katalán is olyan térségből érkezett, amely fejlettsége miatt melengeti az elszakadás vágyát anyaországától, hogy ne az ő orcája verítékéből pénzeljék a szegényebb régiókat (amelyek mindig délebbre fekszenek, ahol adót csalnak, lenyúlják a gazdag rokont, jobb az idő és édesebb a restség). Az Északi Ligának is ez a fő baja, érve, jelszava és csábereje: a Pó völgye Európa egyik legfejlődőbb és legfejlettebb területe, ahonnan a könnyű kézzel kezelt államkasszán át délre folynak a szubvenciók, és - Bossi kevéssé árnyalt meglátása szerint - meg sem állnak a maffiáig.
Az érvelés nagyhangú és bombasztikus, a tények viszont ettől még tények maradnak. Umberto Bossi és az Északi Liga akkor bukkant
elő a semmiből
és siklott nyílegyenesen fölfelé a népszerűség és lelkesedés hullámain, amikor a háború utáni olasz rendszer minden álszentsége és mocska a felszínre ömlött. Világossá vált, hogy radikális fordulatra van szükség, és ennek a fordulatnak egy lehetséges elemeként került bele az olasz közgondolkozásba a politikai és költségvetési decentralizáció gondolata, amit akkor a Lega Nord képviselt.
Választási sikerek, előretörés, és amikor a hagyományos pártstruktúra összeomlott, Bossi pártja egy csapásra kulcstényező lett, koalíciós latolgatások tárgya, mérlegnyelv. Csakhogy az elmúlt néhány évben egyre erőteljesebben kezdett körvonalazódni a hidegháborús terhektől, a kommunistaellenességtől és lényegében a kommunistáktól is megszabadult új olasz politikai rendszer, reményként és valóságként is. Romano Prodi balközép kormánya hónapok alatt több mint száz törvényjavaslatot terjesztett elő - többek között decentralizációs célzatúakat is. Bossiék már az áprilisi választásokon is visszaestek - bár az országosan tízszázalékos eredményük mögött az északi tartományokban még mindig húszszázalékos támogatás állt. Az Északi Liga azonban mindenképpen
völgymenetbe
került, egyre kevésbé érdekes, tábora egyenletes tempóban fogyatkozik, a pártvezért pedig már nem a népszerűség, hanem az agyatlan lendület viszi előre, egészen a mostani, háromnapos idétlenkedésig.
Bossi pénteken elszánt zöldingesei kíséretében elzarándokolt a Pó forrásához, hogy merítsen belőle egy külön erre a célra Muránóban fúvatott üvegbe, megkeresztelni mintegy Padániát. Az összegyűlt néhány száz érdeklődő és tudósító a helyszínen lehetőséget kapott arra is, hogy eredeti és hiteles padániai föveget vásároljon kedvező áron. De volt zöld milicista ing is, rövid ujjú szuvenír-változatban, harmincezer líráért.
Aztán Torino következett, ahol rendőri becslés szerint háromezren, Bossi szerint hússzor ennyien éljenezték meg az új államot szélsőbaloldali, más források szerint inkább koncertlátogató fiataloktól zaklatva. Szombaton részben szárazon, részben vízen követte a pártvezér a Pó folyásirányát (néhányan, 45 ezer líra költségtérítés mellett vele tarthattak a katamaránján), de a tömeg nem igazán hömpölygött mögötte, szemben azzal, amit tervezett: ez lesz minden idők legnagyobb olaszországi megmozdulása. Bossi békés menetelést tervezett, és tény, hogy a rendőröknek főként egység-párti hevülteket kellett megfékezniük. Mert Bossi egyvalamihez nagyon ért: kavarni,
bosszantani
Minden hétre kitalál valamit, amire rárajzanak az újságírók, nyilatkoztatják, cáfoltatják, reklám, ingyér´.
A függetlenségi emlékkönyvben lassan szaporodtak az aláírások, és a vasárnapi csúcspontot, amikor Padánia kikiáltását millióknak kellett volna megéljenezniük, hogy beleborzongjon lagúna és gondola, a Liga szerint is csak hetvenezren élték át, túlnyomórészt kamaszok és aggok. Eközben a szélsőjobboldali Nemzeti Szövetség milánói ellentüntetésén százötvenezren voltak ott, de egész Olaszországban ezen kívül még tucatszámra zajlottak különféle politikai színárnyalatokban mindenfajta egység-párti megmozdulások, zöldek léggömbökkel, dél-olasz polgármesterek kart karba öltve, spagetti, zene, tánc, vigalom.
Az alkalomra nyomott, Bossi-képmással díszített ötszázezer lírással egyelőre még nem lehet vagyont alapozni, az egy éven belülre tervezett önálló valuta, amely a mostani olasz pénz kétszeresét érné (míg a dél-olasz líra Bossi szerint a felét, és akkor áramolhatna majd oda is a külföldi tőke), elvileg, a gazdasági erőviszonyokat nézve akár realitás is lehetne, valószínűbb azonban, hogy csacska vicc marad. Hasonló a helyzet a szintén egy éven belül felállítandó padán véderővel, bíróságokkal, nemzeti bankkal.
A Prodi-kormány valószínűleg a lehető legjobb taktikát választja, amikor azzal intézi el a Padánia-dolgot: nem ér rá hülyeségekkel foglalkozni.
- kovácsy -
