Külpol

A kaukázusi abszurd dráma igazán stílusos befejezés felé közeleg. Ha a bucifejű Lebegy bevégezheti áldásos misszióját, visszatér a háború előtti boldog, békés és bizonytalan állapot.

Törökország június 28. óta a jólét útján (Refahyol) halad. A török politikai szóhasználat ugyanis így nevezi az új politikai formációt. Erbakan miniszterelnök alig egy hónapos uralma máris számos tanulsággal szolgált. Az első, hogy hatalomra kerülése nem jelent mecsetdiktatúrát. A második, hogy végzetesen komolyan veszi, amit hirdet.

Ilyen csak a filmekben van, leginkább a hollywoodi jobb kategóriás westernekben, amikor Pancho Villa parasztkatonái vágtában elsöprik a (mexikói) szövetségi hadsereget ágyústul, géppuskástul, német katonai tanácsadóstul. Groznijban most helyi környezetben megcsinálták a posztszovjet remake-et, csakhogy a csecsenek igazából lövöldöztek!

Hónapok óta huzavonázik egymással a kolumbiai törvényhozás, a főügyészség, nem is beszélve Washingtonról, hogy mi legyen Ernesto Samper államfővel: megtartsa-e hivatalát, vagy mondjon le. Eközben - de ez nem új - több program is fut az országban a kokatermesztés és kokaintermelés visszaszorítására.

Egyrészt örökké tart, másrészt meg igazából csak most kezdődik az amerikai elnökválasztási kampány. Clinton (demokrata, kor: 50 év, vérnyomás: 126/70, koleszterinszint: 191 mg/dl) és Dole (republikánus, kor: 73 év, vérnyomás: 110/74, koleszterinszint: 154 mg/dl) körül most már lényegében kirajzolódott a mezőny.

A nagyatádi szemétdombon, a rothadó gyümölcsre vetve, két jugoszláv útlevél vörös bőre dacol a riporter retinájával. A menekülttábor csak lassan ürül. Pedig szeptember végén be fogják zárni. A menekültek, ha itt nem felejtik őket, a debreceni intézményben menekülnek tovább. Már akik nem haza mennek, mert a debreceni táborba való átkerülés híre sokakat csábított erre a gondolatra a nagyatádi bosnyákok közül.

Ami július utolsó napjaiban Dzsakartában történt, egyszerre tükrözte a kádárizmusra emlékeztető indonéz rendszer lappangó problémáit és azt, hogy a rezsim nehezen érő, de még nehezebben elkerülhető változások előtt áll.

Hatvankilenc napig tartott az éhségsztrájk, hétfőig tizenketten haltak bele, de a szélsőbaloldali török politikai elítéltek részben elérték, amit akartak: fogva tartásuk körülményei nem romlanak annyira, amennyire tarthattak tőle.

A ruandai népirtás árnyékában és szomszédságában, a hasonló etnikai összetételű, hasonlóan kicsi és sűrűn lakott Burundiban három év óta lényegében ugyanaz folyik, állandó összecsapásokkal, néha egy-egy derekasabb mészárlással. Az utolsót aztán a múlt héten egy puccs követte, ezt pedig békét ígérő fogadkozás.

Netanjahu izraeli miniszterelnök eddigi békeügyi megnyilatkozásai egyfajta következetesség, vagyis kiszámíthatóság, vagyis makacsság benyomását keltik. Ez a következetesség kevés jót ígér a közel-keleti helyzet rendeződése szempontjából. És rontja a képet az is, hogy a politikusként fiatalnak számító, 46 éves kormányfő kemény szavai mögött meglehetősen szűkre szabott mozgástér alkotja a hátországot.

Világszerte egyre nagyobb a gazdagság és a szegénység szélső pólusainak a távolsága. Így van ez az országok között és az egyes országokon belül is. Az ENSZ Fejlesztési Programjának múlt heti jelentése szerint nincs sok összefüggés a gazdasági növekedés és az életkörülmények javulása között, amit persze eddig is lehetett azért sejteni, de most számokkal is bizonyíttatott.

A történészek előtt - akiknek érdemei nemcsak a magyar rendszerváltás levezénylésében bizonyultak maradandóknak - az északír válság gyökerei sem ismeretlenek. Az északír történelemmel többnyire falusi protestáns lelkészek foglalkoznak behatóan és osztják meg ismereteiket a reájuk bízott nyájjal, amelynek egyfajta világi vezetői is. Napra pontosan meg tudják állapítani, mi mikor és miért lett elkoncipiálva, és feltehetően azzal is tisztában vannak, mi a megoldás. De bizonyára szégyellik hangosan kimondani, ilyesmiről csak Kelet-Európában illik hangosan beszélni.

Csehországban a választási eredmények nagy változásokat hoztak. A jobboldali Václav Klaus győzött, de vesztett, a szociáldemokrata Milos Zeman vesztett, de győzött.

Július 1-jén átváltott az óra, nemcsak a Tienanmen téren és a Victoria-szigeti vadonatúj zöld-szürke posztmodern felhőkarcoló óraszerkezetén, de az ösztönökben is. Míg Hongkongban ismét jelentős tömeg vonult az utcákra, tüntetve az eljövendő kínai kormányzat hatalmát megelőző, agresszivitását megelőlegező szimbolikus jelene ellen, addig Pekingben - még ha átmenetileg is - őrizetbe vettek néhány hongkongi újságírót.