Teodor Melescanu külügyminiszter
az idén több alkalommal Washingtonba látogatott, igyekezett mozgósítani még a szélsőjobboldali román emigrációt is, amely osztotta ugyan az Iliescu-vezetés nacionalista céljait, ám ez nem volt mindig elég ahhoz, hogy megbocsássa e garnitúra utódpárti jellegét. A külügyminiszter azonban Washingtonból csak udvarias biztatásokat hallott, amelyeknek végkicsengése nem annyira a katonai együttműködésre, mint inkább amerikai fegyverek romániai importjára vonatkozott.
Ezen aligha lehet csodálkozni, ha figyelembe vesszük azokat a bonyolult érdekellentéteket, amelyek a román külpolitikai erőfeszítéseket próbálják keresztezni. A nyár végén
Gheorghe Funar
szintén Amerikában járt. Látogatása után a Kongresszus egyetlen román származású tagja, Martin Hoke törvényjavaslatot nyújtott be, amely a NATO-bővítést kiterjesztené - Szlovénia mellett - Romániára is. Funar, hazatérvén, igyekezett saját eredményeként feltüntetni a Hoke-akciót. A szélsőséges politikus e nyilvánvaló választási kampányfogáshoz - melyet a Romániával kapcsolatos amerikai politika alakítói rendkívül idegesen vettek tudomásul, és amely nyilvánvalóan többet árt, mint használ az integrációs szándékoknak - onnan kapott támogatást, ahonnan senki sem számított rá. A román titkosszolgálat egyik "közismert" amerikai alvóügynöke, Victor Gaetan erősítette meg azt. (Gaetan 1968-ban emigrált Franciaországba, ahol - néhány évi, főként emigrációs körökben kifejtett tevékenység után - lelepleződött. Ezt követően az Egyesült Államokba távozott, ahol főként a román szélsőjobb politikai gyámolításán ügyködött mint a politológia doktora.)
A román szándékok mégsem bizonyultak teljesen sikertelennek; Lengyelország után Romániában köttetett a legtöbb fegyverüzleti megállapodás, egyes harci eszközök - így a Cobra nevű helikopter - vegyes vállalati formában történő gyártását is beleértve. Minden jel arra mutat, hogy e lépésekkel komoly mértékben sikerült "ledolgozni" az ország korábbi katonapolitikai integrációs hátrányait.
A román Európa-politika másik kulcsembere
Gheorghe Tinca hadügyminiszter
Az ő szorgalmazása nélkül Melescanu célja, hogy még az idei választások előtt írják alá a magyar-román alapszerződést, sohasem valósult volna meg. Tinca fellépéseiből a külföld csak az alkalmi fenyegetésekre figyelt fel; mint például arra, amikor kijelentette, hogy "ha Magyarország előbb jutna be a NATO-ba, mint Románia, az Kelet-Európában fegyverkezési versengést idézne elő". Tinca példátlan mértékű, mégis eléggé diszkrét tisztogatást vitt végbe a tisztikarban, eltávolítva mindazokat, akik a Moldvával való remélt egyesülést féltve csak fél szívvel támogatták a NATO-orientációt; illetve leváltva azokat a - főként erdélyi - főtiszteket, akiket megrögzött Nyugat- és magyarellenességük tett a NATO ellenségévé. E sorba tartozik Paul Cheler tábornok leváltása az Erdélyben állomásozó, úgynevezett 4. Román Hadsereg éléről.
Melescanu múlt heti nyugat-európai útja után a román diplomácia újabb sikereket mondhat magáénak, pozitív hatásuk alighanem eltart a választásokig. A brit kormány revideálta korábbi álláspontját - állapította meg a londoni vizit után a külügyminiszter: azaz már nem tekintik lehetetlennek, hogy Romániát az első körben felvegyék a NATO-ba. De az igazi diadalt - legalábbis hivatalos közlés szerint - Párizsban aratta a román diplomácia. Melescanu a francia Európa-ügyi tárca vezetőjével, Michel Barnier-vel folytatott tárgyalásait követően sietett kijelenteni: "Románia legfőbb stratégiai partnere az euro-atlanti integrációban Franciaország."
A vélemények ilyetén változásának oka nyilvánvalóan részben azzal magyarázható, hogy Bukarest végül is aláírta az alapszerződést Magyarországgal, illetve kiebrudalta Funar Egységpártját (PUNR) a kormánykoalícióból. Ám aligha tévedünk, ha nagypolitikai okokat is sejtünk e fordulat mögött.
Franciaország
az utóbbi időben egyre inkább felfedezi korábbi sajátos érdekeit Kelet-Európában, s ha az nem is állítható, hogy visszatérne az egykori geopolitikai kalandozások kora, manapság a franciák éppoly vetélytársat látnak az amerikai fegyveriparban, mint egykor a német tőkében. Nem véletlen, hogy Párizsban vetették fel egy sajátos Fekete-tenger környéki gazdasági és politikai együttműködés gondolatát, amely formájában ugyan némileg a visegrádi forgatókönyvet imitálná, lényegében azonban keresztezni lenne hivatott a NATO homogénabb - csak bizonyos közép-európai államokat érintő - kiterjesztésének amerikai szándékát. Egy ilyen forgatókönyv evidens módon nagyobb mozgásteret biztosítana az "európai" kezdeményezéseknek, ami egybevág a francia elképzeléssel.
Ám a szimbolikus francia-angol segítség dacára Romániának még le kellene küzdenie két keleti NATO-tagállam ellenérzését.
Törökország és Görögország
is felismerte a bővítés számukra kockázatos voltát. E két, komoly fegyvergyártó iparral nem rendelkező, így nyugati forrásokra utalt ország úgy véli, katonapolitikai szerepük és gazdasági érdekük háttérbe szorulna a bővítéssel, stratégiai fontosságuk is csökkenne. Bár Románia mindkét országgal baráti kapcsolatokat ápol, és az elmúlt évek során igyekezett összehangolni velük saját geopolitikai elképzeléseit, a mostani érdekellentét egyre látványosabb lesz. Ráadásul az említett ellentétek mögött egyre inkább felsejlenek a NATO "túlzott bővítését" ellenző, a Start-2 szerződés moszkvai ratifikációját féltő amerikai érvek is. Kérdés, hogy bizonyos amerikai gazdasági érdekcsoportok, amelyek még a Ceausescu-időkben kapcsolatba kerültek a román vezetéssel, milyen nyomást tudnak gyakorolni a Fehér Házra. A választásokat követően nemcsak Bukarestben, de Washingtonban is sok minden megváltozhat.
Ara-Kovács Attila
