Az ország s világ eseményeire figyelő cseh polgár immár megszokhatta, hogy tévézéssel és napilapok böngészésével töltse úgyszólván minden idejét, s még így is kénytelen figyelmét megosztani jobb napokon négy-öt felé is.
Zajlott a labdarúgó-világbajnokság, Wimbledonban nyert Jana Novotna, a Karlovy Varyban rendezett filmfesztivál pont most kívánt fölzárkózni Cannes, Velence és Berlin mellé (ami azt illeti, meglehetősen sajátságos eszközökkel, például egy nagyobb szabású fadarabbal, mellyel Menzel mester az úri közönség szeme láttára vert laposra egy producert, mire bárki is észbe kaphatott volna), ráadásul a koalíciós hercehurcák is épp erre az időszakra estek. Sűrű, kalandos napok.
A mérleg nyelvel
Azzal kezdődött az egész, hogy a választások után azt írtuk, Lux (a kereszténydemokraták, KDU-CSL vezetője) a maga tíz százalék körüli eredményével tulajdonképpen nyert. Nos, ezt ő is így érezte. Sőt rajta kívül még Jan Ruml (a Szabadság Unió, US, elnöke) is, aki ugyancsak hasonló százalékokat tudhatott magáénak. Így e két nagyszerű férfiú - a választások harmadik, illetve ötödik helyezettje - azon nyomban élénk riszálásba kezdett. Menten nyilvánvalóvá tették, hogy most aztán ők lettek a királycsinálók.
Szegény Milos (a Zeman), akiről kezdetben úgy látszott, hogy ő hitte el leginkább a patthelyzetről szóló pletykálkodást, alig győzött a kedvükben járni. Igazán lovagias ajánlatára (a tárcák felit odaadta volna nekik) mégsem bírtak érdemleges választ adni. Lux ment volna dalolva, Ruml viszont zavarodott volt, egyfelől mentora, Havel, ha nem is a nyilvánosság előtt, de azért tudhatóan kapacitálta befelé, másfelől viszont pártjának izmosabbik része, illetve a kampányidőszakban tett saját kijelentései (akkor lássa Milost, amikor a háta közepét) visszatartották. De látszott még kiút. Abból az egyébként valóságosnak tűnő feltételezésből kiindulva, hogy nemcsak Zeman, de Klaus is szeretne kormányozni nagyon, a csekélyke többséggel kecsegtető jobboldali koalícióra is hajlott volna a mérleg e kétágú nyelve. Az US sietve piacra is dobta a feltételeit. Ám ezek inkább viccesnek, mint konstruktívnak bizonyultak. E szerint egy reménybeli ODS- (Klausék)KDU-CSL-US-kormányban osszák el egyformán a tárcákat, Klaus ismerje be gazdaságpolitikájának kudarcát, folytatódjék a Tosovsky-kabinet programja, tisztázzák végre a pártok legalábbis zavaros pénzügyeit, és a Moldvát töltsék föl víz helyett Kola-Loka limonádéval.
A fentiek közül az ODS számára talán csak az utóbbi tűnhetett elfogadhatónak. Ezért aztán a válasszal sem késlekedtek. A miniszteri posztok elosztása csakis 3:1:1 arányban képzelhető el, szót nem akarnak hallani partnereik korábbi sérelmeiről, ők adják a miniszterelnököt (persze Klaust, akitől hőseinket a hideg lelte), és egyáltalán, a kormány minden tagja köteles a kormány minden döntéséhez jó képet vágni.
Ám Luxnak és Rumlnak, akik csak mosolyogtak ezen, és néztek elégedetten, hamarosan se köpni, se nyelni nem maradt érkezésük.
A paktum
Zeman, aki megbízatásának kézhezvételekor erősen ígérte, hogy minden parlamentbe került párt vezetőjével kezdeményez majd koalíciós tárgyalásokat, Klausszal is leült egy kimerítőbb csevejre. A két ősi ellenfél bizonyára nehezen talált közös témát, de a knédlibetakarítás és a focivébé súlyos problémái után valamiben mégis meg tudtak egyezni. A sikítófrász kerülgeti mindkettőjüket Lux és Ruml urak nevének hallatán is. Innen aztán ment minden, mint a karikacsapás. Fél óráig még becsületsértéseket soroltak (nem túl megbízható források szerint Luxot sörvizezőnek, Rumlt kutyapedigré-hamisítónak titulálták), aztán kibukott belőlük a nagy ötlet. Szívassuk meg a két mihasznát!
De hogyan?
Nagykoalícióról szó sem lehetett, ezt mindketten annyiszor zárták ki, hogy már otthon is rájárt a kezük, egyikük kedves anyósát, másikuk a macskát zárta ki több ízben a lakásból, úgyhogy más megoldásra volt szükség.
Kötöttek egy csinos paktumot, az ilyesmi Kelet-Európa más tájain már amúgy is bevált néhányszor. Adtak neki egy szép nevet (Egyezmény a politikailag stabil közeg kialakításáról Csehországban), de röviden csak Ellenzéki megállapodásnak szólították. Viharsebesen pontokba szedték, majd elszaladtak vele pártjaik döntéshozó testületeihez. Először a szocdemek központi bizottsága, aztán az ODS vezetése bólintott rá a dologra. Engedjük meg, az előbbi kicsit kényszeredetten, az utóbbi kicsit huncutkásan. Nem is maradt más hátra, mint Havelhez szaladni a cuccal, és nézni a pofára esett "nyertesek" megviseltnek tűnő arcát. Õk persze rögtön hangos hörgésbe csaptak, miszerint e gyalázatos alku alkotmányellenes, antidemokratikus, és tele van helyesírási hibákkal, de ezen már mindenki tényleg csak mosolygott.
"Ennek a megegyezésnek a vonata Szlovákiába megy" -mondotta Lux, és kiszaladt Lányba Havelhez, mer´ szokása ez neki, persze nem jutott semmire, az elnököt láthatóan annyira megviselte az eddigi cécó, hogy már elég sok mindenbe beleegyezne, ebbe a paktumba meg pláne. (Csak hűséges olvasóink kedvéért jegyezzük meg, hogy Luxot régi haragosa, a kertész is kemény szavakkal illette, mert mindig letapossa a petúniát.)
Így a kocka el van vetve (ezt akarta a kertész is, meg egy kis hónapos retket, de azt megfúrta a kasznár), Milos kormányt alakít, egyszínűt, szocdemet, kisebbségit, Klausék meg hagyják működni, leginkább egy későbbi fordított helyzet működőképességének reményében.
Azaz nemcsak ideiglenesen tették taccsra az akadékoskodó törpéket, de meglehet, egyszer s mindenkorra.
Mi is van a csomagban?
A kisebbségi kormány működését garantáló paktum megszívlelendő dolgokat tartalmaz. E szerint a kormánypárt a CSSD, az ODS pedig az ellenzék. Ezen megállapodás az ODS-t nem kötelezi semmilyen engedményre. (Zeman egy halványabb pillanatában még miniszterelnök-helyettesi posztot is ajánlott.)
Az ODS (a későbbiekben majd a választásokon második helyet szerző, stílben maradva: a legnagyobb ellenzéki párt) adja a ház és néhány kulcsbizottság (költségvetési, védelmi, titkosszolgálatokat felügyelő) elnökét. (Összesen tizenhárom bizottsága lesz az új parlamentnek, ötöt kapnak a szocdemek, ötöt Klausék, kettőt Lux, egyet Ruml, a komcsik meg egy nagy pofont, ha pampogni mernek.)
Egyikük sem kér (nyilván soha a büdös életben) bizalmatlansági szavazást, és ki sem vonul a parlamentből, hogy ekképp annak feloszlatását idézze elő.
Fontos kül- és belpolitikai kérdések ház elé vitele előtt konzultálnak, de a törvények megszavazásáról ki-ki szabadon dönt, beleértve a költségvetést is.
És így tovább, már nem túl hosszan, egész addig, hogy a fényerőt ezentúl nem Luxban, hanem maligánban mérik.
Nos, e megállapodás egyfelől kétségtelenül jelentheti azt, amit most mindketten lázasan igyekeznek elhitetni egymással és választóikkal elsősorban, hogy Csehországban hosszú időre megteremtették a nyugalmas kisebbségi kormányzás feltételeit, hovatovább európai modelljét, másfelől meg azt, hogy továbbra is Klaus pisálja a Golf-áramot, és mindenki úgy táncol, ahogy ő fütyöl.
Meglátjuk.
A meccset mindezekkel együtt lefújták, és már az újra készülnek.
Kormányzati ígéretek
Zeman, hogy elégedetlennek vélt törzsszavazóinak is lökjön valamit, magas terveit és már szinte kész kormánylistáját vezette elő lapzártánkig.
Magyar fülnek e pillanatban keveset mondó nevek és furcsa ígéretek ezek. Melyek szerint az új kormány megállítja az egyházi tulajdonok restitúcióját (reszkess, papság!). Lassan, de biztosan privatizálja a bankokat. És megállítja, legalábbis lassítja az árak emelkedését (ettől a közgazdászok már most dobtak egy hátast). Valamint minden szépet és jót fog csinálni, például spenótot töltött lóval.
Ezek után már csak egy kérdés maradt.
Mit szól mindehhez az istenadta szavazó?
A közvélemény-kutatók szerint a paktummal 42,7 százalékuk ért egyet, 30,3 százalékuk utálja, 27 százalékuk nem tud dönteni.
Azaz Csehországban még bármi történhet, s ez immár pozitív hagyománynak is tekinthető.
Schillinger Andrea
(Brno)
