Észak-Írország: Kútba esik, jövet-menet (A békeszerződés és a drumcree-i válság)

szerző
- bbe -
publikálva
1998/29. (07. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vasárnap hajnal fél ötkor ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak egy ballymoneyi ház nappalijába (Ballymoney lakói túlnyomórészt protestánsok). A tűzben három kisgyerek halt meg: Richard, Mark és Jason Quinn; a szülők még ki tudtak menekülni a lángok közül. Anyjuk katolikus, apjuk és mostohaapjuk protestáns: az ismeretlen elkövetők minden valószínűség szerint lojalista (koronahű protestáns) huligánok. A család az édesanya etnikai/felekezeti hovatartozása miatt vált célponttá. A három ateista, vegyes házasságból származó kisgyereknek azért kellett meghalnia, mert néhány száz protestáns felvonuló nem masírozhatott át Portadown város katolikus negyedén, a Garvaghy Roadon.

Vasárnap hajnal fél ötkor ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak egy ballymoneyi ház nappalijába (Ballymoney lakói túlnyomórészt protestánsok). A tűzben három kisgyerek halt meg: Richard, Mark és Jason Quinn; a szülők még ki tudtak menekülni a lángok közül. Anyjuk katolikus, apjuk és mostohaapjuk protestáns: az ismeretlen elkövetők minden valószínűség szerint lojalista (koronahű protestáns) huligánok. A család az édesanya etnikai/felekezeti hovatartozása miatt vált célponttá. A három ateista, vegyes házasságból származó kisgyereknek azért kellett meghalnia, mert néhány száz protestáns felvonuló nem masírozhatott át Portadown város katolikus negyedén, a Garvaghy Roadon.

Az elmúlt két hét erőszakhulláma Észak-Írországban ijesztő méreteket öltött: mintha 1974-75-öt írtunk volna. Akkor egy a mostanihoz hasonló, az ír és a brit kormány közötti békeszerződést (a Sunningdale-paktumot) az unionisták és a lojalisták sztrájkjai, merényletei, szabadidős lincselései, szüntelen kődobálásai miatt mondott fel London.

Mégsem valószínű, hogy a történelem most megismétli önmagát.

Pofozkodás, gyújtogatás

Az erőszak minden aggasztó híradás dacára az elmúlt két hétben nem volt szervezett: egyik oldalon sem az ismert paramilitáris szervezetek irányították, hanem helyi huligánok vettek benne részt, valamint a marginalizálódott terrorszervezetek, amelyeknek nincs meghatározó befolyásuk a békefolyamatra. Talán célszerű e helyt cáfolni azt a tévképzetet, miszerint az észak-írországi erőszak csak a két közösség tagjaiban szunnyadó atavisztikus, olthatatlan gyűlölet vulkánszerű kitörése lenne. E gyűlölet kétségtelenül létezik, gyakran szül spontán és ellenőrizhetetlen erőszakot, ám az elmúlt 30 év 3500 áldozatának túlnyomó része inkább politikai gyilkosságnak esett áldozatul; az erőszak politikai célokat szolgált, politikai eseményekre reagált és idézett elő.

A drumcree-i válság értelmezésekor is célszerű ebből kiindulni. Az unionista Orániai Rend nyári demonstrációi a tér szimbolikus visszahódítását jelentik: annak a bizonyítását, hogy ez "az ő országuk, és kedvük szerint félemlíthetik és alázhatják meg a katolikusokat" (nacionalista interpretáció szerint), illetve hogy "ebben az országban érvényesül a vallásszabadság és a polgári szabadságjogok, következésképp mindenki ott és azt ünnepel, amit és ahol akar" (az unionisták szerint). Az unionisták fegyelmezett menetben, egyszerű melódiáikat játszva végigmasíroznak ama katolikus gettókon, ahová amúgy a lábukat sem merik betenni, majd vidám pofozkodás és gyújtogatás után mindenki megtér otthonába. Ezt tették volna idén július 12-én is Portadownban.

David Trimble alsó széle, közepe

Azon protestáns politikai erők egy része, elsősorban Ian Paisley Demokratikus Unionista Pártja (DUP), amelyek ellenzik a Nagypénteki Egyezményt, Drumcree-t arra próbálták felhasználni, hogy megbuktassák az egyezménypárti Ulsteri Unionista Párt (UUP) vezetőjét, David Trimble-t, akit a válság kiéleződése előtt választottak a tartomány miniszterelnökévé. Bár a Nemzetgyűlés mind a nacionalista, mind az unionista közösség képviselőinek viszonylag széles körű vétójogokat biztosít, Trimble megválasztását Paisley pártja alkotmányos eszközökkel nem tudta megakadályozni: egyetlen lehetősége a Trimble-párti unionista közvélemény és a UUP-képviselők radikalizálása, valamint a lojalista paramilitárisok haragjának felszítása maradt. Amire jó alkalmat kínált Drumcree, valamint a felvonulást szervező Orániai Rend, a szabadkőművesség mintájára szerveződő protestáns "kulturális és hagyományőrző civilszervezet", amelynek vezetői szintén megátalkodottan ellenzik az egyezményt.

Menetparancs

A brit kormány által megbízott független testület, a Felvonulási Bizottság (Parades Commission) júniusban hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy idén a drumcree-i menet nem masírozhat át a Garvaghy Roadon: cserébe Belfast egyik katolikus negyedében, Lower Ormeau-ban engedélyezték más protestáns hagyományőrzőknek a demonstrációt. Paisley és az Orániai Rend vezetői úgy érezték, felvirradt a napjuk. Hívó szavukra a múlt héten több tízezer unionista gyűlt össze a Garvaghy Road katolikus lakóit védelmező rendőri és katonai barikádok előtt. Szó szót követett, Molotov-koktél gumilövedéket, sőt két ízben még fegyverrel is rálőttek a tömegből a rendfenntartókra. Jól értsük: a protestáns többségű és unionista szimpátiájú helyi rendőrség (RUC) és a brit hadsereg a protestáns, unionista, koronahű csőcselékkel szemben védelmezték a Garvaghy Road katolikus lakóit. A tömegben sokan az egyezményellenes Lojalista Önkéntes Erő (LVF) nehézfiúit vélték felfedezni; az orániaiak hangosbeszélőn mondták be azoknak a rendőröknek a nevét és a címét, akiket a túloldalon azonosítani tudtak. Mindeközben a múlt héten Észak-Írország más részein is elszabadult a pokol. A támadások célpontjai szinte kizárólag az RUC tisztjeinek otthonai és olyan kisebb katolikus negyedek vagy házak voltak, amelyek nagyobb, protestáns többségű negyedekbe ékelődtek be; az elkövetők protestáns huligánok. Egyetlen lojalista paramilitáris szervezet sem vállalta a felelősséget egyik gyújtogatásért, verésért, a katolikusok postaládájába utolsó figyelmeztetésként helyezett puskagolyóért sem. A brit kormány közvetíteni próbált a Garvaghy Road lakói és az orániaik között, sikertelenül; Paisley arra várt, sikerüljön a provokáció, és a drumcree-i táborozók közül valaki belehaljon egy rendőri gumilövedékbe; Trimble néma maradt, és a lemondást fontolgatta; a Sinn Féin pedig kitartásra biztatta a Garvaghy Road lakóit (akiknek a szószólóját Brendan McKennának hívják, és történetesen az IRA kötelékében elkövetett terrorcselekményekért ült néhány évet annak idején), és elragadtatással nézte, amint a rendőrök protestánsokat vernek, és viszont, és legnagyobb politikai ellenfelük, a UUP tehetetlenül sodródik a megsemmisülés felé.

Ez volt a helyzet egészen vasárnap hajnalig: a nagypénteki rendezés, úgy tűnt, hajszálon függ.

A három kisgyerek tűzhalála azonban kissé összezilálta az ítéletnapra ácsingózók számításait. Nem volt olyan komoly politikai tényező, aki ne ítélte volna el a gyilkosságokat, és olyan sem, aki ne a drumcree-i válsággal hozta volna összefüggésbe. A gyűlölet prófétái, Paisley és az orániaiak elcsöndesedtek hirtelen (a hármas gyilkosság ráadásul Paisley választókerületében, Antrimben történt); Trimble hazatérésre szólította fel a táborozókat.

Hétfői híradások szerint Drumcree-nél alig pár százan maradtak; McKenna (és a Sinn Féin) lapzártánkkor a hírek szerint már arról egyezkednek velük, hogy egy ötvenfős csoport, zene és dobszó nélkül, 15 perc alatt áthaladhat a Garvaghy Roadon.

Nem nagy dolog, végül is.

- bbe -

szerző
- bbe -
publikálva
1998/29. (07. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...