Cyber hírek

publikálva
2003/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hibás Mars-robotok Az amerikai űrkutatási hivatal műszaki hiba miatt elhalasztotta két robotjármű fellövését a Marsra. A NASA közleménye szerint fennáll a rövidzárlat veszélye, a probléma megoldásához pedig mindkét robotot részben szét kell bontaniuk.

A hatkerekű robotjárművek a tervek szerint 2004-ben érkeznének a vörös bolygóra, ahol 90 napra szavatolt működtetésük és mozgatásuk. Mindenekelőtt azt vizsgálnák, hogy van-e víz az ottani talajban, illetve hogy volt-e valaha is élet a Marson.

n Darwin-díj a legostobább biztonsági előírásoknak A Privacy International (www.privacyinternational.org) emberi jogi csoport kihirdette a "legostobább biztonsági előírások" versenyének győzteseit - adta hírül az Index. Az 1990-ben alapított Privacy International mindenekelőtt az informatika biztonsági kérdéseivel és a magánszféra védelmével foglalkozik. A pályázatot a biztonsági előírások világszerte megfigyelhető értelmetlen eltúlzása nyomán indították. A csoport szerint az intézkedések sokszor nemcsak feleslegesek vagy gyermetegek, de idegesítőek, tolakodóak is, illetve egyszerűen csak ostobák. A kiírás nyomán 35 országból közel ötezer résztvevőt "neveztek" be a díjra. Érkeztek ajánlások a gazdaság minden területéről, a közlekedésből, távközlésből, és természetesen nem maradtak ki az állami hivatalok sem. Az összesített első helyezést az ausztrál kormány érdemelte ki "hasznavehetetlen, irritáló és öntörvényű biztonsági intézkedései" sorával. A további kiemelt díjazottak közé tartozik Philadelphia repülőtere, illetve a New York-i JFK, a brit T-Mobile, a San Francisco General Hospital és a texasi egyetem. A londoni repülőtér a "legmegmagyarázhatatlanabb hülye intézkedés" kategória második helyére érdemesült azzal, hogy lefoglaltak egy doboz zöld teát, mivel a csomagoláson a "Gunpowder" (lőpor) felirat díszelgett.

n Szahaf internetes kultusza "Úgy érzem - mint mindig -, hogy mindannyiukat le fogjuk mészárolni" - ilyen és hasonló nyilatkozatainak köszönhetően hihetetlen magasságokba szökött a neten Muhammad Szaid asz-Szahaf, a volt iraki tájékoztatási miniszter népszerűsége: a múlt héten indult, legjobb mondásait összegyűjtő honlapot (welovetheiraqiinformationminister.com) másodpercenként négyezren látogatják - adta hírül az Index a Wired nyomán. Emlékezetes, hogy Szahaf az amerikaiak bagdadi jelenlétét egyszerűen a média szemfényvesztésének nevezte, és arra hívta fel a riporterek figyelmét, hogy egy ugyanilyen átverésről szól az Amikor a farok csóválja (Wag the Dog) című film. Világszerte számos honlap megemlékezett arról az esetről, amikor a miniszter egy tetőn állva közölte az összegyűlt riporterekkel, hogy az iraki csapatok éppen az ellenséget mészárolják halomra, hazugságnak nevezve, hogy az amerikaiak elfoglalták az elnöki palotákat. Eközben a háttérben, néhány száz méterre tőle éppen amerikai tankok keltek át a Tigrisen. "Ahogy vezetőnk, Szaddám Huszein mondta, Isten a pokolban sütögeti a gyomrukat" - tette hozzá akkor dacosan Szahaf. A múlt kedden indított rajongói honlap a terhelés miatt péntekre elérhetetlenné vált, a készítők így átköltöztették egy saját, nagyobb teherbírású szerverre. A rajongók szahafos pólókat, bögréket és egérpadokat is vásárolhatnak a honlapon. Egy holland rajongói oldal (www.croqueweb.com/download2.html) Szahaf-nyilatkozatgenerátort is készített, a miniszter megszólalásaiból kivágott hangmintákból bárki saját Szahaf-mondásokat szerkeszthet. Bagdad eleste után egyébként elterjedt a hír, hogy Szahaf felakasztotta magát.

n Biztosítás vírusok és hackerek ellen Japán felhasználók rövidesen a vírusok és számítógépkalózok okozta károk ellen is köthetnek biztosítást. Az informatikai kockázatcsökkentő megoldásokat kínáló Nippon Intelligence az AIU biztosítóval közösen fejlesztette ki a konstrukciót. A Nippon Intelligence azt tervezi, hogy a megoldás üzleti változatát is szabadalmaztatja. A biztosítást az internetszolgáltatón keresztül kínálják a felhasználóknak havi mintegy 5 eurós (1200 forintos) áron. A felhasználóknál telepítik a szolgáltató szoftverét, amely folyamatosan ellenőrzi a jogosulatlan hozzáféréseket, és erről jelentést küld a Nippon Intelligence szerverére. Ha egy vírus vagy hacker kárt okoz, a PC javítását ingyenesen elvégzik. A Nippon Intelligence arra számít, hogy 2004 végéig 400 ezer felhasználója lesz az új szolgáltatásnak.

n Májustól adókedvezményes számítógépek Május végén indul az az akció, amelynek keretében a számítógépeket, informatikai eszközöket lízingelő, vásárló és bérlő tanárok, diákok vagy szüleik a személyi jövedelemadójukból több esztendőn át évente hatvanezer forintot írhatnak le. A kedvezményeket pedagógusok, egyetemi, főiskolai oktatók és hallgatók, valamint szüleik, tanulókat nevelők, a felnőttképzésben részt vevők, vagyis a háztartások mintegy 50 százaléka veheti igénybe. Az érdeklődők 1040 eszköz 2200 típusa közül válogathatnak. A kínálatban 258-féle számítógép, 72 fajta szoftver szerepel, de hozzá lehet jutni nyomtatókhoz, kivetítőkhöz, digitális kamerákhoz, optikai tárolókhoz is. A pedagógusoknak júniustól ingyenes informatikai továbbképzéseket biztosítanak. A program iránt érdeklődők a május elsején induló információs szolgálat 318-1318-as számán kaphatnak információkat.

n Járványteszt Az Egészségügyi Világszervezet kutatói elkészítették az atípusos tüdőgyulladást kimutató tesztet, melyet e héttől használhatnak a magyar orvosok is. A Ferihegyi repülőtéren olyan tájékoztató anyagokat helyeznek ki, melyekből az országba érkezők informálódhatnak az atípusos tüdőgyulladásról, és eldönthetik, hogy igényelnek-e orvosi vizsgálatot.

n Papírvékony képernyő Celluloidfóliának tűnő, 0,2 milliméter vastagságú színes képernyőt fejlesztett ki a Pioneer. A 4,7x6,2 centiméteres képernyő tömege mindössze 3 gramm. A szerves, elektrolumineszcens anyagból készült fólia hajlítható, akár csővé vagy tölcsérré tekerhető, ütésálló, és egy 9 voltos egyenáramú zsebtelep energiájával 40 percen át tud működni. A 120x160 pixeles felbontású kép élessége nemcsak szemből, hanem ferde látószögből is kitűnő.

n Állevél Az adatvédelmi biztos álláspontja szerint sérti a magánszemélyek jogait az az internetes oldal, amely lehetővé tette internetes állevelek küldését a valódi feladó azonosításának biztosítása nélkül. Az üzemeltető leállította a bepanaszolt weboldalt, miután tudomást szerzett a vizsgálatokról.

n SMS-ige Megkezdte működését a Magyar Katolikus Püspöki Kar Titkárságának "Örömhír-üzenet" szolgáltatása. Az érdeklődők reggelente 6 órakor SMS-üzenetben kapják meg az aznapra szóló lelki útravalót. Az üzeneteket a püspöki kar titkárságának munkatársai állítják össze, s az üzenetekből befolyó összeget karitatív célokra ajánlják fel.

publikálva
2003/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...