Dániaban nem oltanak a Johnson & Johnson vakcinájával

Külpol

Önkéntes alapon azonban lehet majd kérni.

Dánia nem alkalmazza többé a Johnson & Johnson (J&J) leányvállalata, a Janssen által előállított koronavírus elleni vakcinát oltási kampányában – közölte a dán egészségügyi hatóság hétfőn.

A dán hatóság arra a megállapításra jutott, hogy a J&J vakcina előnyei nem múlják felül a lehetséges mellékhatások kockázatait a beoltottaknál. A skandináv ország április 14-én – az Európai Unió tagállamai közül elsőként – teljesen leállította az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának használatát. A két készítmény esetében azonos az indoklás: ezek a vakcinák nagyon ritka esetben agyi vérrögképződéssel járhatnak. A J&J vakcinák a Dánia által rendelt oltóanyagmennyiség nagyjából harmadát teszi ki. A mostani intézkedéssel pedig négy heti késedelmet szenved az oltási kampány a csaknem hatmillió lakosú országban. A dán egészségügyi hatóság ugyanakkor közölte, hogy a lakosság immunizálása kielégítő ütemben halad a rendelkezésre álló vakcinákkal is.

A dán parlamenti képviselők egyébként a nap folyamán megállapodtak abban, hogy engedélyeztetni fogják a J&J és az AstraZeneca vakcinák önkéntes alapon történő felhasználását - közölte Liselott Blixt, az ellenzéki Dán Néppárt szóvivője. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) április 20-án közölte, hogy lehetséges a kapcsolat a J&J készítménye és a rendkívül ritka vérrögképződéses esetek között, amelyeket az Egyesült Államokban immunizált személyeknél mutattak ki. Az EMA szerint ugyanakkor a J&J és az AstraZeneca esetében is az oltások előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Dániában eddig a lakosság 11,5 százalékát oltották be. Az ország március elejétől, a járványgörbe ellaposodásával óvatosan megkezdte az újranyitást.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”