Donald Trump Atlantába megy, hogy letartóztassák

Külpol

A volt amerikai elnök óvadéka 200 ezer dollár lesz.

A bíróság 200 ezer dollárban (mintegy 70 millió forintban) állapította meg az óvadékot Donald Trump ügyében Georgia államban – derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági iratokból.

 Az óvadéki megállapodás egyben megtiltja a volt elnök számára, hogy a 2020-as elnökválasztás georgiai eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet vádjával indult ügyről a közösségi médiában kommunikáljon, illetve az ügyben szereplő tanúkat és a többi vádlottat "közvetlen vagy közvetett módon fenyegesse". Az óvadéki megállapodást a vádemelést kezdeményező Fulton megyei kerületi ügyész, Fanni Willis, Donald Trump védői és a bíró írta alá.

Az ügyész múlt héten augusztus 25-ét, pénteket jelölte meg Donald Trumpnak határidőként, ameddig meg kell jelennie a hatóságok előtt. A volt elnök hétfőn azt írta közösségi oldalán: csütörtökön Atlantába megy, hogy letartóztassák. A CNN értesülése szerint Donald Trump azt tervezi, hogy a Fulton megyei börtönben jelentkezik.

Az ügyben a volt elnök mellett még 18 ember, Donald Trump több korábbi közvetlen munkatársa ellen emeltek vádat a múlt héten bűnszervezetben elkövetett cselekmények miatt a 2020-as elnökválasztással összefüggésben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.