Donald Trump költségvetési vétóval fenyegetőzik

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. december 23.

Külpol

Pedig az elnök tanácsadói már azt hitték, hogy sikerült lebeszélniük erről.

Donald Trump egy Twitter-üzenetben közvetve azzal fenyegetőzött, hogy nem írja alá a kormányzati intézmények 2021-es finanszírozásáról szóló törvényt, ami elemzők szerint a kormányzat év végi leállásához is vezethet.

A republikánus és demokrata párti kongresszusi képviselők hónapokon át tartó nehéz tárgyalások után jutottak megállapodásra a mintegy 2300 milliárd dolláros csomagtervezetről, amelyben 892 milliárd dollárt különítettek el a koronavírus-járvány miatti gazdaságélénkítő intézkedésekre. Ezzel a büdzsével az amerikai kormányzat működését jövő év szeptemberéig finanszíroznák.

Trump a Twitteren helyi idő szerint kedd este közzétett videójában azt követelte, hogy minden egyes állampolgárnak 2000 dollárt juttassanak a jelenleg tervezett 600 dollár helyett, amivel sajtójelentések szerint közeli munkatársai közül is sokakat meglepett. Azt nem tette egyértelművé, hogy ténylegesen meg fogja-e vétózni a törvényt.

A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó bennfentes források szerint az elnök tanácsadói azt hitték, hogy sikerült lebeszélniük Trumpot erről az igényről.

Az elnök kifogásolja még a külföldi segélyek törvénybe iktatását, illetve a Smithsonian Intézet múzeumainak finanszírozását.

A szövetségi kormányzat finanszírozása hétfőig biztosított, így amennyiben a szerdán Floridába készülő Trump nem írja alá a szóban forgó törvényt, a kormányzati intézmények dolgozóinak milliói kényszerülhetnek fizetés nélküli szabadságra.

A kormány részt vett az 5500 oldalas tervezet megalkotásában, és a Fehér Ház még vasárnap is arról tájékoztatott, hogy Donald Trump alá fogja írni ezt a jogszabályt.

A törvényt már a törvényhozás mindkét háza, a képviselőház és a szenátus is nagy többséggel elfogadta.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.