Dróntámadás érte Moszkvát a polgármester szerint

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 30.

Külpol

Több épület kisebb károkat szenvedett. 

Moszkvában több épület kisebb károkat szenvedett dróntámadás következtében – közölte kedd reggel Szergej Szobjanyin polgármester a Telegram-csatornáján. Szobjanyin az írta, hogy a mentőszolgálatok a helyszínen vannak, komolyabb sérülés nem történt.

A TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökség szerint a Lenin sugárúton és a Profszojuznaja utcában ért találat egy egy-egy lakóépületet. Utóbbi helyen három lépcsőházból evakuálják a lakókat.

Az RBK gazdasági napilap szerint Új Moszkva egyik toronyházának 25. szintjén is kitörtek az ablakok, feltehetően hasonló okokból. Andrej Vorobjov, Moszkva megye kormányzója közölte, hogy a légvédelem több drónt lelőtt a régióban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.