Duplájára nőtt Ausztriában az antiszemita túlkapások száma

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 2.

Külpol

Az esetek többségében „csak” gyalázkodtak vagy fenyegetőztek az elkövetők, ám nyolc tettleges támadás is történt. Az antiszemiták közel fele a szélsőjobboldaliak közül kerül ki, igaz, akadtak szélsőbalos és muszlim gyűlölködők is.

Ausztriában 2021 első félévében megduplázódtak az antiszemita túlkapások az előző év hasonló időszakához képest - derül ki a bécsi Izraelita Hitközség (IKG) csütörtökön nyilvánosságra hozott, MTI által idézett jelentéséből.

A jelentés szerint a januártól június végéig terjedő időszakban idén 562 ilyen esetet jelentettek, míg tavaly ez a szám 257 volt az első félévben. Az incidensek jelentős többségének hátterében a koronavírus-járvány, illetve a közel-keleti konfliktus állt.

 Az antiszemita megnyilvánulások több mint felét (331) sértő magatartásformák, illetve szóbeli gyalázkodások teszik ki.

Ezen túlmenően 154 esetben olyan internetes tartalmakat jegyeztek fel, amelyek nyilvánosantiszemita szidalmakat, üzeneteket hordoznak. A bejelentett esetek listáján 58 rongálás, 11 fenyegetés és 8 tényleges fizikai bántalmazás szerepel.

 Nagy részüket (244) a jelentés szerint szélsőjobboldali politikai indíttatásból követték el, ugyanakkor 71 esetben muszlim hátteret azonosítottak be. Baloldali motivációval 100 túlkapást regisztráltak, míg 147 incidenst nem tudtak egyértelműen besorolni.

Ha az antiszemitizmus ellen nem ott küzdünk, ahol az szavak formájában megjelenik - a villamoson, az iskolában, a stadionban vagy éppen a Facebook-on - akkor a szavak nagyon gyorsan tettekké válhatnak" - jelentette ki Oskar Deutsch, az IKG elnöke. Hozzátette: az Izraelt érintő, illetve a koronavírus-járvánnyal összefüggő antiszemita összeesküvés-elméletek és a holokauszt bagatellizálása ellen össztársadalmilag kell fellépni.

 Karl Nehammer belügyminiszter is reagált a frissen publikált adatokra. "Az antiszemitizmus elleni harc része az osztrák identitásnak, és (e harc) országunk történelmi felelőssége is" - jelentette ki a tárcavezető.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.