Egy izraeli civil szervezet bírálta a kormányt, erre kitiltották az iskolákból

  • narancs.hu
  • 2018. július 17.

Külpol

Nem tetszett az oktatási miniszternek, hogy a szervezet a hadsereget és annak tevékenységét kritizálja.

Izraelben kitiltották az iskolákból a Megtörni a hallgatást nevű civil szervezetet, mert bírálta a hadsereg tevékenységét az 1967-ben elfoglalt palesztin területeken - írta a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A százhúsz tagú törvényhozásban negyvenhárom honatya szavazott igennel huszonnégy ellenében az erről szóló törvénymódosítás elfogadásakor kedden. "Véget ért a katonák rágalmazása" - értékelte Naftali Bennet oktatási miniszter az új rendelkezést.

A törvénymódosítást előterjesztő Naftali Bennet és pártja szerint

az elfogadott szabályozással távol akarják tartani az iskoláktól és a diákoktól azokat a szervezeteket, amelyek aláássák az izraeli hadsereg és az állami oktatás céljainak legitimitását.

A törvénymódosítás jogot biztosít az oktatási miniszternek, hogy megtiltsa különböző szervezeteknek, hogy előadásokat tartsanak az iskolákban.

A hadseregtől leszerelt katonák tanúságtételeinek ismertetésével foglalkozó Megtörni a hallgatást szervezet, illetve az új törvénymódosítás bírálói azt mondják,

a valódi cél a kritikus hangok és a szólásszabadság elfojtása, továbbá a civil emberi jogi csoportok lejáratása.

"A jobboldali kormányzat szigorával lassan oda jutott, hogy nem érdekli a politikai megoldás, hanem inkább tovább gyakorol ellenőrzést a palesztinok felett. Elkezdte elhallgattatni a Megtörni a csendet szervezetet. Először azt mondták, hogy ne külföldön, hanem Izraelben beszélj, de ne a hadseregben, ne az iskolákban, ne a közösségi központokban. Honnan fogjuk hallani az igazságot arról, hogy mi történik a megszállt területeken?"- kérdezte Tamar Zandberg, az ellenzéki liberális Merec párt vezetője a kneszetben a vita során.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.