Elnökválasztás Iránban

Egységes siker

  • - kovácsy -
  • 2013.07.20 12:06

Külpol

Tiszteletre méltó létszámban futottak be a jelöltségi kérelmek az 'rök Tanácsához az iráni elnökválasztás előtt: közel hétszáz beadványt kellett elbírálnia a 12 tagú testületnek. A forradalom őrei erőteljes csapásokkal vágtak rendet a tömegben: repült a listáról például minden nő, de a tisztséget egyszer már két cikluson keresztül betöltő, mérsékelt politikusnak számító Hasemi Rafszandzsani is, aki pedig meglehetősen befolyásos reformbarát alakja az iráni közéletnek. (Egy női jelölt mégis maradt, egy virtuális versenyző, egy képregényfigura, aki emigráns alkotóinak határozottan iszlamizmusellenes, szekuláris beállítottságát tette jelenvalóvá a küzdelemben.)

Az Őrök Tanácsa persze aligha dönt az ország legfőbb vezetője, Ali Khamenei jóváhagyása nélkül, aki végül minden ismert reformistát, mégoly mérsékelt rendszerkritikust kirekesztett a versengésből. Így lett - alighanem taktikai okokból csak az utolsó pillanatban - Haszan Rohani az egyesült ellenzék jelöltje. Mohammed Reza Aref, akit előzőleg favorizált az ellenzék, Khatami ugyancsak volt, ugyancsak mérsékelt elnök rábeszélésére, az ellenzéki egység és a szavazatok összpontosítása érdekében szinte az utolsó pillanatban lépett vissza.

A másik oldal viszont nem érezte szükségét az összefogásnak. Így született meg a

váratlan eredmény:

miközben mindenki biztos volt benne, hogy a választás csak a második fordulóban dől el, hiszen senki sem szerzi meg egyből a szavazatok felét, és már az is nagy szó, ha a mérsékeltek jelöltje továbbjut, Rohani szűken bár, de már az első körben győzött. Kellett ehhez a nagyarányú választói részvétel is, aminek minden vélemény szerint fontos gerjesztője, bátorítója volt, hogy az ellenzék egységesen és határozottan Rohani mellett tette le a garast.

Természetesen nem csupán ideológiai okok mozgatták Rohani táborát, habár eléggé egyértelmű, hogy támogatói között erősen felülreprezentált a Nyugatra nyitott, kozmopolita tájékozottságú fiatal középosztály. Nehéz átlátni a súlyarányokat, de nyilván számított az előző elnök, Ahmadinezsad hivatali ideje (kétszer négy év) során egyre csak romló gazdasági helyzet, amely az iráni atomhatalmi tervek miatti nyugati szankciók következménye volt. Ahmadinezsad nemhogy nem tett eleget a külső követeléseknek, hogy állítsa le és tegye átláthatóvá korábbi atomtechnológiai fejlesztéseit, de még rendszeresen kérkedett is dacos politikájával, ha pedig ez sem volt elég hatásos, egy-egy holokauszttagadó kiszólással vétette észre magát. A büntető intézkedések az évek során igencsak rátelepedtek az országra, egy év alatt kevesebb mind felére csökkent az iráni valuta, a rial értéke. Emiatt erősen csökkent a behozatal, és az inflációs spirál haladt tovább. Már felvetődött annak a lehetősége is, hogy a nyolcvanas években Irakkal folytatott háború időszakához hasonlóan bizonyos importált élelmiszereket (marhahús, rizs) ismét adagolni kell egyfajta korszerűsített jegyrendszer keretében.

A behozatal csökkenése elvileg kibővíti a hazai termelés terjeszkedési lehetőségeit, ez azonban nem történt meg Iránban, ahol a központi ártámogatások rendszerének lebontását követően az égbe szöktek a termelési költségek. Az ártámogatások lebontása önmagában véve persze ésszerű lépés, feltéve, hogy kiegészül olyan intézkedésekkel, amelyek közömbösítik a nem kívánt következményeket. Ez viszont nem történt meg, ami jól illusztrálja Ahmadinezsad politikájának kapkodó, átgondolatlan, a pragmatizmust a populizmussal szeszélyesen elegyítő voltát.

A termelés tehát visszaesett, miközben a szankciók következtében csökkentek Irán olajbevételei is, ami súlyos gazdasági pangáshoz vezetett. A GDP még az idén is csökkent. Mindebből következően az ország fellendülése és a közhangulat javulása szempontjából is üdvös lenne a büntető intézkedések eltörlése, aminek persze előfeltétele a tárgyalások újrakezdése az iráni atomprogramról. Erre akár maga Rohani is alkalmas volna - ha nem ő volna immár az államfő -, hiszen tíz éve, Khatami elnök megbízottjaként ő maga ült a nemzetközi tárgyalóasztalnál. Igaz, felemás eredménnyel, hiszen hiába szüneteltette Irán 2004-ben az urándúsítást, a nyugati hatalmak további engedményeket követeltek. Éppen innen eredeztethető a teheráni álláspont későbbi megmerevedése.

Amikor Rohanit bírálatok érték engedékeny álláspontja miatt, azzal érvelt, hogy a várakozási idő alatt a technológiai fejlődés nem állt meg, vagyis a nukleáris program megvalósítása nem szenvedett érdemi kárt. Ez viszont most szolgál érvként például Netanjahu izraeli miniszterelnök számára, aki arra próbálja figyelmeztetni a változás reményébe legalábbis a nyilatkozatok szintjén kétségkívül könnyen belefeledkező nyugati hatalmakat, hogy maga az iráni nukleáris politika aligha fog módosulni, hiába is mutatkozik majd Rohani engedékenyebbnek a nyugati óhajokkal szemben. Akármit szeretne vagy ígérne ugyanis, a végső szót változatlanul Ali Khamenei mondja ki, akinek esze ágában sincs visszavenni nukleáris célkitűzéseiből.

Ugyanígy kevéssé valószínű, hogy egyik napról a másikra elállna szövetségese, a szíriai Aszad-rendszer támogatásától, vagyis a konfliktus bonyolult egyenletén nem változtat Rohani választási győzelme.

Akkor mégis min változtat? - vetődik föl a kérdés. Elsősorban közérzeti mozzanatokon - elhangzott például, hogy enyhíteni tervezi a nők öltözködésével kapcsolatos előírásokat. Sokkal komolyabb közérzeti súlya volna persze, ha sikerülne feloldatnia a nyugati szankciókat, ami érezhető életszínvonal-növekedést hozna. Rohani meg is jegyezte, hogy szép-szép az atomprogram, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy az urándúsító nem ehető, márpedig a lakosság jobb életet akar. Ezt a klérusnak is el kell ismernie, ami valamekkora szabad teret biztosít Rohani számára.

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ő is ugyanannak a vezetésnek a régi és megbecsült tagja, amely vallási megfontolásokkal írja körül az iszlám köztársaság mozgásterét. Végső soron tehát a 2009-es, hatalmas megmozdulásokba és tömeges letartóztatásokba torkolló elnökválasztás után, amikor valódi ellenzéki jelölt is indult, ezúttal közép felé tolódtak el a politikai frontvonalak, ami csak elégedettséggel töltheti el a rendszer változatlanságában érdekelt erőket.

Neked ajánljuk