Megbukott a cseh kormány

Gyere, ülj, kedves!

Külpol

A rendszerváltozás utáni időszak legsűrűbb öt napját tudja maga mögött a Cseh Köztársaság. Hétfő estére, hinnénk, túljutottak mindenen: a miniszterelnök épp most nyújtotta be lemondását az elnöknek, aki persze megkérte, hogy maradjon hivatalában ügyvezetőként, míg utódja meg nem alakítja kormányát. A történelem ismét burleszknek álcázza magát Csehországban.

A múlt csütörtök óta tartó rettenetes kavarodás könnyen hamis látszatot kelthet: az elmúlt öt nap eseményei oly mellbevágónak bizonyultak, hivatalban lévő vezető politikusokat, titkosszolgálati vezetőket, érinthetetlennek hitt üzletembereket fogott le a rendőrség és vetett vizsgálati fogságba az ügyészség, hogy hajlamosak lehetünk azt hinni, valami földindulást hozott magával a Moldva minapi áradása. Pedig csak az történt, aminek - már jó ideje tudhatóan - be kellett következnie. Feldobta a talpát a masztodon.

Még ne keresd a nőt!

Talán segítheti valamelyest a tisztánlátásunkat, ha hátralépünk napjaink kétségkívül tragikomikus prágai eseményeitől, s a legutóbbi, 2010-es alsóházi választásoktól vágunk neki. Azt ugyanis a vesztes nyerte; tehát nemcsak azért zárul most egy szakasz, mert Csehországban hagyomány, hogy a kormányok nem töltik ki a mandátumukat, hanem azért is, mert a vesztes/vesztesek győzelmébe - kivált ezen a vidéken - kódolva van a közeles bukás. Gondoljunk csak a cseh törvényhozási választásokkal azonos évben tartott szlovákiai voksolásra: győzött Robert Fico, és kormányt alakított valami delejes jobboldali koalíció, a szerencsétlen Iveta Radicová vezetésével. Ki kormányozza tavaly óta Szlovákiát? Fico. Emlékszik valaki Radicová nevére?

A dolgot (jelesül jobboldali erők alapvető alkalmatlanságból fakadó önpusztító ámokfutását) Csehországban még az is nehezítette, hogy a 2010-ben alakult kormánykoalíciónak (lásd: Altneu parlament, Magyar Narancs, 2010. június. 30.) viszonylag kényelmes többsége lett, 118-an voltak a 82 szocdem (CSSD) és őskommunista (KSCM) képviselő ellen a 200 tagú törvényhozásban, úgy, hogy a kommunisták 26 képviselőjét illett s illik is (vajh meddig még?) politikai karanténban tartani. A száztizennyolc kormányképes mandátumon három párt osztozott, a polgári demokraták (ODS; 53), a TOP 9 (41) és a Közügyek Pártja (VV; 24).

Bár fontos mérföldköve volt e kormányalakítás a rendszerváltó jobboldal (azaz lényegében az ODS) megérdemelt lenullázódásának Csehországban, de kétségkívül nem a kezdete: 23 helyet veszítve jelölhettek miniszterelnököt Petr Necas, az ugyancsak kalandos emlékű Topolánek-kormány munkaügyi minisztere személyében. (A burleszkszálhoz: Topolánek volt az, aki egy szál tanga nélkül fotózkodott Berlusconi bunga-bunga partiján).

A Necas-kormány felőrlődését persze a koalíciós partnerek is segítették a maguk nagyon is eltérő eszközeivel. A cseh politikai vákuumból - hogy tudniillik a 21. századra kábé rohadtul elege lett a két nagy rendszerváltó erőből az országnak - felszínre bukkanó két kicsiny párt 2010 eredményéhez igazította a léptét a koalícióban is. A húsz százalék fölött szerző TOP 9, Karel Schwarzenberg jelenlegi külügyminiszter pártja az első pillanattól a polgári demokraták vetélytársaként lépett fel, míg a kisebbik Közügyek Pártja nem törődött mással kormányon sem, mint ami a létrejöttének is az alapvető értelme volt; csak a politikai és egyéb haszonszerzés vezette őket, s szinte folyamatos zsarolás alatt tartották a kormányfőt. Ebbéli ügyködésük tavaly tavasszal kulminált, amikor is ultimátumot intéztek a kormányhoz: ha az nem teljesíti zömmel pozíciószerzésre vonatkozó követeléseiket, kiszállnak a koalícióból. Akciózásuk félsikerrel, pontosabban kudarccal zárult. A kiszállásból szétszakadás lett, a hatalmat nehezebben elengedő hányaduk LIDEM néven alakított pártja még békanyálon épp egyben tartotta a koalíciót a Csehországban szintén nem először előforduló 100:100-as felállásban. A LIDEM vezetője, Karolina Peake 2012 decemberében (újabb burleszk) laza egy (1) hétig védelmi miniszter is lehetett - de ekkor már túl voltunk a kormány bukásához vezető út egyik döntő pontján, ami a mai eseményeknek is fontos alkotóelemévé vált.

Jelesül azon három kormánypárti képviselő (Petr Tluchor, Ivan Fuksa és Marek Snajdr urak) lázadásán, akik közül most kettőt (Tluchort és Fuksát) szombaton helyeztek vizsgálati fogságba, s a harmadikat (Snajdrt) pedig vasárnap (biztos nem ért rá előbb). 'k anno Necas erősen megszorító gazdasági programja ellen kívántak szavazni. Ez a döntetlen körüli felállásban egyenlő lett volna a buktával, ami épp úgy katasztrofális gazdasági következményekkel járt volna, mint némi nemzetközi, elsősorban EU-s hitelvesztéssel. A nép jólétének e három lánglelkű védelmezője azonban gyorsan praktikus kérdéssé tette a dolgot, mint ahogy manapság hírlik, a miniszterelnöki kabinetfőnök, Jana Nagyová bölcs útmutatása mellett. Elveikből nem engedvén (értsd: némi készpénzért és zsíros állami pozíciókért cserébe) lemondtak honatyai megbízásukról, s a helyükre lépőknek már természetesen nem voltak skrupulusaik a megszorító csomaggal.

A nő keres

Nagyová szerepe ebben a sztoriban még nem volt annyira feltűnő, de a cseh sajtó és az ellenzék már korábban is felfigyelt becses személyére. Parlamenti interpelláció tárgya lett a kabinetfőnök szokatlanul magas, kétmillió forint körüli fizetése és intimus viszonya a miniszterelnökkel. A sajtó pontos kimutatással szolgált arról, hogy ez a kereset zömmel az alapbérre rakódó ilyen-olyan miniszterelnöki prémiumokból jött össze, s felvetette azt is, hogy akkor ki az úr végül a házban. A Reflex c. hetilap címlapja például korbáccsal a kezében ábrázolta a dominának öltöztetett Nagyovát, a kép előterében a pitiző miniszterelnökkel.

Ami erre következett, azt a cseh sajtó úgyszólván pártállásra tekintet nélkül nevezte szánalmasnak. Egy szerelmes férfi pojácát csinál magából az ország nyilvánossága előtt. Necas a parlamentben azt mondta, azért keres sokat Nagyová, mert húz, mint egy igásló, a tévében meg már csak habogott, amikor legelső munkatársáról kérdezték. Mindennek egyenes következménye volt, hogy idén januárban a miniszterelnök és felesége közleményben tudatták az országgal: "Házasságunk nehéz időszakon megy keresztül. Már hosszú ideje nem vagyunk képesek összehangolni elképzeléseinket a családi életről és a munkáról, bár őszintén igyekeztünk. Jelenleg nincs konkrét elképzelésünk arról, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet." Hiába az addigi csámcsogás, pletykálkodás, cirkusz, itt törött össze egy aprócska cseh álom: az ország vezetőjének egyetemistaházassága ment fuccsba négy gyerekkel.

És ekkor még egy vak hang sem volt a most letartóztatott Nagyová fő bűnéről, miszerint a katonai elhárítás vezetőinek aktív közreműködésével figyeltette Necas feleségének minden lépését, s ha már benne volt, a miniszterelnöki sofőrt is, mert állítólag elpofázta, hogy a főnökét éjszakánként az ő lakására szokta fuvarozni.

A nagy különélési bejelentést mintha az elnökválasztáshoz időzítették volna a felek, de nem sokat számított. Az ODS már padlón volt. A mindkét mandátumát kitöltő Václav Klaus helyére képtelenek voltak komoly jelöltet állítani. Azóta méltán elfeledett hősüknél még bizonyos önjelölt népszórakoztatók is több szavazatot szereztek, s a második fordulóban a koalíciós partner Schwarzenberg mérkőzött a szocdemek renegát veteránjával, Milos Zemannal. E küzdelemben a volt ODS-es miniszterelnök, a kifutó elnök, Václav Klaus Zemant támogatta. Schwarzenberg veresége, ha a pillanatnyi kormányzáson - ami ekkor már nem is nagyon folyt - sokat nem is gravírozott, újabb pofon volt a koalíciónak - s ennek tán épp mától lesz jelentősége, amikor körvonalazódik a Necas-kormány utáni felállás...

A február már újra Nagyová főszereplésével telt. A diplomáját tolták az orra alá, valójában Necas orra alá: úgy tűnik, ebül szerezte, de mi legyünk az utolsók, akik szólunk ezért egy rossz szót, végtére is csak miniszterelnöki kabinetfőnök volt, s most már rács mögött van.

Kmotr

Csehországban a rendszerváltó hevületet leszámítva gyakorlatilag egyetlenegy kampányígérettel lehetett csak választásokat nyerni. Akinek a szavazók jobban elhitték, hogy felszámolja a korrupciót, az győzött. Politikusok pártbeli előmenetelében is sokat segített, ha sűrűn emlegették a tiszta kezeket. Részben Petr Necas is ennek köszönhette előrejutását, egy ideje és egy ideig ő és a korábbi prágai főpolgármester, Bohuslav Svoboda voltak az ODS-en belül a politikai korrupció elleni harc emblematikus figurái. Ilyenformán a napjaink drámájának harmadik szála, a letartóztatott lobbisták ügye is nehézség nélkül illeszthető az ODS bukástörténetének időrendjébe. Necas előtt ugyanis már Svoboda is bukott: alig egy hónapja, jóval csekélyebb csinnadrattával ugyan, de meg kellett válnia főpolgármesteri székétől. Ami e mesebeli kudarcsorozatban azért is kiemelkedő fontosságú, mert a koalíciós partner, a TOP 9 hajította ki: az ODS-t - mondván, elegük lett a fővárosi disznóságokból - egyszerűen lecserélték a szocdemekre, s állítottak ekképpen saját főpolgármestert. Prágát május vége óta a TOP 9-es Tomás Hudecek vezeti. Pár hete tehát elveszett a mindenkori utolsó és mindenkori legfőbb bástya, Prága - és elveszett a renomé egyik legfontosabb része, a tiszta kezekért tiszta kézzel harcoló politikusok képe, hiszen a mai vizsgálatok fő állítása épp az, hogy a közbeszédben kmotroknak (keresztapáknak) nevezett nagyvállalkozók, lobbisták, simlisek eddig is zavartalanul, egyszersmind gátlástalanul érvényesítették akaratukat. Hazugság volt tehát Svoboda és Necas minden szava. A kmotrok leghatékonyabb eszközéül maga a kormány és vezető tisztviselői szolgáltak. Talán nem is kell mondanunk, e szálat is Nagyová kezében találták, amikor rátették a bilincset...

Mint ahogy a másik kettőt is. Összegezvén tehát: szövetkezett a kmotrokkal, anyura ráküldte a katonai hírszerzést, s megvásárolt kilóra három egykori képviselőt úgy, hogy közben intenzíven melegítette a miniszterelnök ágyát - magyarán nem kispályázott. Ezzel együtt megesküszünk, hogy működése nem okozója volt az ODS végzetének, csupán Necas egyébként is elkerülhetetlen és jól megérdemelt bukását gyorsította meg.

Így már csak két dolgot nem tudunk. Az egyik megfejtésére várnunk kell valamelyest, a másikat épp most találgatja vadul a világ erre figyelő része.

Először is ki az ördög robbantotta most ki az egész botrányt? Az éppen valamiért nem preferált kmotrok? A Zeman elnökségével, vagyis inkább Schwarzenberg lemaradásával, ugyanakkor pártja többirányú nyitottságával magukat újra a lehetőség kapujában érző szocdemek? Netán a Prága megszerzésétől megittasodott Schwarzenbergék? Necas pártbeli ellenfelei, akik mandinerből játszanak a túlélésre? Akárki is volt, nagy szolgálatot tett az országnak s általában a demokráciának (hagyjuk is az áthallásokat). S félni sem kell, megtudjuk hamarosan: épp a Kmotr című film logikája segít majd. Aki hozza Barzini ajánlatát, az az áruló. Magyarul: a következmények megmagyaráznak mindent. Aki tudja a választ a második kérdésre, az mindent tud. Hogy ugyanis ki jön, mi jön ezután - mert aki jön, az csinálta a fesztivált. Ugyanakkor még az sem biztos, hogy mikor jön. Most vagy jövőre? Ha a 100:100-as állásnál - némi külső támogatással - marad a koalíció, amihez miniszterelnök-jelöltje egy nap alatt lett három is, akkor jövőre tudjuk meg. Ha szakértői kabinet áll sorompóba, akkor Zeman hatalma gyanúsan megnő. Ha pedig új résztvevőkkel alakul koalíció, akkor minden világossá válik egy csapásra.

Turcsányi Sándor

Neked ajánljuk