Elítélte a zaporizzsjai atomerőművet ért támadást a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője

Külpol

"Ennek az őrületnek a megállítására" szólított fel. A helyzet rendkívül súlyos.

Elítélte Európa legnagyobb atomerőművét, a zaporizzsjait ért "szándékos és célzott" támadást vasárnap Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, aki "ennek az őrületnek a megállítására" szólított fel.

Oroszország és Ukrajna vasárnap ismét azzal vádolta meg egymást, hogy ágyúzták az orosz hadsereg által megszállt dél-ukrajnai atomerőművet.

"Robbanások történtek ennek a nagy atomerőműnek a területén, ami teljesen elfogadhatatlan" – mondta Rafael Grossi a BFMTV francia hírcsatornának adott nyilatkozatában. "Akárki is tette ezt, azonnal abba kell hagynia" – figyelmeztetett a NAÜ vezetője. Hangsúlyozta egyben, "Azok, akik ezt teszik, tudják, hogy hova csapódnak be a lövedékek. Ez teljesen szándékos, célzott támadás."

Moszkva és Kijev hónapok óta egymást vádolja a frontvonalhoz közel fekvő helyszín támadásával. A hétvégén, többtucatnyi tüzérségi csapás érte az erőművet, amelyek közül néhánynak a NAÜ szakértői is szemtanúi voltak – áll az ügynökség közleményében.

A helyzet rendkívül súlyos – mondta a szervezet vezetője anélkül, hogy az orosz vagy az ukrán erőket hibáztatta volna. Kifejtette, hogy a létesítmény a frontvonalon van, katonai tevékenységek zajlanak a környékén, amelyeket nagyon nehéz azonosítani, a térségben orosz és ukrán csapatok vannak jelen.

Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy a kijevi rezsim "nem hagy fel a provokációkkal", hogy a zaporizzsjai atomerőműben katasztrófaveszélyt idézzen elő. A közlemény szerint szombaton és vasárnap az ukrán erők több mint húsz nagy kaliberű lövedéket lőttek ki a létesítményre. A lövedékek a 4-es és az 5-ös erőművi blokkok között robbantak fel, és egy, a blokkok közelében található "különleges épület" tetejét vették célba. Ez a különleges épület egy nukleáris üzemanyagraktárnak ad otthont - tájékoztatott a Roszenyergoatom, az atomerőműveket üzemeltető orosz vállalat egyik tisztviselője, Renat Kartcsa, akit a TASZSZ hivatalos orosz hírügynökség idézett.

A támadások ellenére "az erőmű területén a sugárzás szintje a normális értékeken belül marad" – derült ki az orosz védelmi tárca közleményéből.

A zaporizzsjai erőmű az Oroszország indította háború kezdete előtt Ukrajna villamosenergia-ellátásának mintegy ötödét biztosította, és többször is kénytelen volt tartalékgenerátorokkal működni. Hat szovjet tervezésű, VVER-1000 V-320 típusú, vízhűtéses és vízzel moderált, 235-ös urániumot tartalmazó reaktora van. A reaktorokat leállították, de fennáll a veszélye annak, hogy a nukleáris üzemanyag túlmelegszik, ha a hűtőrendszereket működtető áramellátás megszűnik. A tüzérségi támadások többször elszakították az elektromos vezetékeket.

Az orosz védelmi minisztérium szerint Ukrajna ágyúzta az erőművet ellátó elektromos vezetékeket, de az Enerhoatom ukrán atomenergetikai vállalat az orosz hadsereget vádolta a belövésekkel, mondván, hogy az oroszok az erőmű egyes részeinek újraindításához szükséges infrastruktúrát vették célba, hogy tovább korlátozzák Ukrajna energiaellátását.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”