Ellenzéki megmozdulások Szerbiában: Lassú józanodás

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A bombázások első napjaiban az egyik vajdasági szerb falucska lakói hazafias felbuzdulásukban egy minipogrom keretein belül elzavarták a település egyetlen albán lakosát. Másnap meglepődve tapasztalták, hogy a pékség bezárt, s bizony mindnyájan kenyér nélkül maradtak: az albán és a pék személye egy és ugyanaz volt.

A bombázások első napjaiban az egyik vajdasági szerb falucska lakói hazafias felbuzdulásukban egy minipogrom keretein belül elzavarták a település egyetlen albán lakosát. Másnap meglepődve tapasztalták, hogy a pékség bezárt, s bizony mindnyájan kenyér nélkül maradtak: az albán és a pék személye egy és ugyanaz volt.

=Ellenzéki megmozdulások Szerbiában

Habár Jugoszláviában a szövetségi kormányzat eltörölte a hadiállapotot, annak egyes rendelkezései még mindig érvényben vannak, igaz, senki sem tudja pontosan, melyek is. Arendőrség különleges kompetenciái megmaradtak, ezek elsősorban a közrend erősebb felügyeletét és a véleménynyilvánítás szabadságának és a gyülekezési jognak a korlátozását érintik. Ennek ellenére a múlt héten Szerbiában több ellenzéki tüntetést is tartottak.

A sajátjukon sepregetnek

Az ellenzék, mely a háború alatt vagy illegalitásba és menekülésre kényszerült, vagy pedig felsorakozott a rezsim mögött, most ébredezni kezd, és főképpen kijózanodni, akárcsak az előbb említett település lakói. A bombázások kiváltotta sokk és hisztéria megszűntével egyre többen képesek a mérlegelésre és a helyzet áttekintésére. Habár a független sajtó, ezen belül is a B92-es rádió vezette Független Médiahálózat tagjai még csak készülődnek munkájuk felújítására, a szerbek egyre inkább rádöbbennek, hogy bizony becsületesen ráfáztak, és ha Milosevic nem távozik, semmi reményük sem marad.

A másnaposság azonban, tudjuk jól, igen sok problémát okoz. A rendszerellenes tüntetések első sorozata két héttel korábban a Kosovóról visszatérő tartalékosokhoz fűződött, öt nagyobbacska városban is eltorlaszolták az utakat. Aszintén nehézfegyverzettel felszerelt, ellenük kivonuló rendőrséggel, meglehet, csak azért nem ütköztek meg, mert a hatóságok megígérték, teljesítik követeléseiket. A katonák elmaradt bérüket követelték, és az ígérgetés után el is vonultak békében, barátságban. Tehát egyéni, és nem közérdekek miatt mozgolódtak. E két kategória először csak azoknál a kosovói szerbeknél kapcsolódott össze, akik, elmenekülve a tartományból, a fővárosban igyekeztek hangot adni sérelmeiknek - eredménytelenül, a rendőrség szétzavarta őket.

A múlt héten már maguk a szerbiaiak is megmozdultak Cacakon és Újvidéken, mindenekelőtt Milosevic távozását követelve. Szimptomatikus módon a protestálók itt is főleg magukkal foglalkoztak - a kosovói albánokkal és szerbekkel nem igazán. Magyarán a rendszer áldozatai, ellenségei még mindig képtelenek az összefogásra. Csupán az örök riválisok, a Partizan és a Crvena Zvezda focimérkőzésén borult egymásra a két szurkolótábor, együtt szidták az elnököt Kosovo "eladásáért". A csőcselék egymásra találása optimizmussal tölti el a nagyvilági politikusokat, de elfelejtik, hogy amíg a szerbek úgy látják, Milosevic eladta Kosovót, addig a polgárok politikai gondolkodása a régi (vak)vágányon halad tovább.

Nincs hát különösebb ok arra, hogy reménykedve nézzünk a tüntetésekre. Az ellenzéki tömörülés által szervezett néhány tüntetés, aláírásgyűjtés ugyan több tízezer embert mozgatott meg, de a marginális pártok egységfrontba tömörülésétől vajmi keveset várhatunk, mert egyelőre úgy néz ki, hogy a Vuk Draskovic és Zoran Djindjic, a két fő ellenzéki (bár Vuk tud kormánypárti is lenni, ha kell) között kialakult konfliktus fogja meghatározni, mi is fog történni. Vuk, akárcsak a rezsim, hazaárulással vádolja Djindjicet, mivel "az agresszió alatt elmenekült, magára hagyta a népet és pártját is", szerinte az ilyen ember teljesen elveszítette politikai hitelét. Vuk ily módon a "jó szerb" definícióját is megadta: jó az, aki a bombázások alatt otthon maradt.

Ez az attitűd Jugoszlávia nagy részén honos. Hazalátogató szerb értelmiségiek sorra arról számolnak be, hogy egykori kollégáikkal, ellenzéki bajtársaikkal nemigen tudnak szót érteni, mert azok egyfolytában azt szajkózzák, hogy "ti, akik elhúztátok a csíkot a legnehezebb pillanatokban, nem tudtok semmit". Ebből pedig az következik, hogy aki nem tud semmit, az ne is szóljon bele az ügyek alakulásába. A belgrádi bölcsészkart például a tanárok harmada hagyta ott ideiglenesen, főleg azok, akiknek volt hová menniük (külföldi kapcsolataik léte némiképp jelzi nemzetközi elismertségüket is), azaz éppen azok veszítették el hitelüket az otthonmaradtak körében, akik talán a legtöbbet tehetnék a változásokért.

Ki nyer?

Egyes, nem túl megbízható közvélemény-kutatások arra utalnak, hogy egyre nő a Milosevic iránti ellenszenv és az ellenzéki pártok támogatottsága, ebből azonban még mindig nem következik, hogy egy esetleges választáson az ellenzék tarolna. Éppen ezért jelen pillanatban - habár követelik többen is - senkinek sem túlzott érdeke a választások kiírása. Mert ha újra a szocialisták és a Seselj vezette radikálisok nyernének, Szerbia hosszú időre újra tökéletesen elszigetelődne.

Jelen pillanatban az sem világos, miképpen lehetne megszervezni a választásokat. Ez idáig választópolgároknak számítottak a kosovói albánok is, akiknek hála Milosevic biztosítani tudta fölényét. Az albánok ugyanis nem mentek el szavazni, ezért egyes kosovói körzetekben száz-egynéhány szavazattal is mandátumhoz juthattak az elnök emberei. Ez most ugrott, illetve nem tudjuk, hogy mi van. Az albánok ezentúl sem fognak szerbiai és jugoszláviai szinten szavazni, mert ha megtennék, elismernék Szerbiát és Jugoszláviát. Szerb viszont csak mutatóba maradt Kosovóban, és biztosra vehető, hogy már úgysem szavaznak a rezsimre, bár az is előfordulhat, hogy csak Kosovo területén voksolhatnának, a szűkebb Szerbiában vagy a Vajdaságban pedig nem. De nemcsak a kosovói albánok és szerbek státusa rendezetlen, hanem a korábban Szerbiába menekült jó félmillió szerbé is. Az ellenzék lemondhat azok szavazatairól is, akik 1991 óta hagyták el az országot, pedig ezek az emberek aligha voksolnának a rezsimre.

Ahhoz tehát, hogy az ellenzék által követelt előrehozott választásokat kiírják, először is a választási törvényt kellene átszabni. E munka megkezdéséről mi még nem hallottunk.

Azt is csak feltételezhetjük, hogy ma részben ugyanazok tüntetnek "Szopjál le, Slobodan" feliratú táblákkal a kezükben, akik a bombázások alatt "Bekaphatod, Bill" kitűzőkkel a mellükön ropták a táncot a hidakon. A skizofrénia teljes, ráadásul a másnaposságnak más mechanizmusait is ismerjük: kutyaharapást szőrivel, például.

Szerbhorváth György

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...