Trump szerint az Oroszországban bebörtönzött amerikai tanár elengedésének szerepe lehet a háború lezárásában

  • narancs.hu
  • 2025. február 12.

Külpol

Marc Fogel három és fél évet töltött börtönben Oroszországban.

Donald Trump szerint nagy része lehet az Oroszországban bebörtönzött amerikai állampolgár, Marc Fogel elengedésének az ukrajnai háború lezárásában. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt, amikor kedden késő este fogadta a kiszabadult foglyot.

Az MTI összefoglalója szerint az elnök „szégyennek” nevezte, hogy Joe Biden nem tudta elérni Marc Fogel kiszabadulását, noha három és fél éve volt rá. Donald Trump egyúttal bejelentette, szerdán egy újabb amerikai fogoly nyeri vissza szabadságát az amerikai adminisztráció diplomáciai tárgyalásainak eredményeként. Azt nem részletezte, hogy mely országot érinti az újabb megállapodás.

Az amerikai adminisztráció képviselői azt közölték, Marc Fogel szabadon engedése nem fogolycsere keretében történt, hanem Oroszország egyoldalú döntésének eredménye.

Steve Witkoff különleges elnöki megbízott, aki jelen volt a fogoly oroszországi elengedésekor, 2021 óta a legmagasabb rangú amerikai kormányzati tisztségviselőként járt Moszkvában. A diplomata az adminisztráció közlése szerint az orosz fővárosban hosszan tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.

Marc Fogel, a jelenleg nem működő moszkvai angol-amerikai iskola korábbi tanára három és fél évet töltött börtönben Oroszországban. A 61 éves pedagógust 2021. augusztusában a moszkvai repülőtéren tartóztatták fel, amikor visszatért az iskolaév kezdete előtt Oroszországba, és csomagjában 17 gramm orvosi célokra felírt, fájdalomcsillapításra szolgáló marihuánát találtak. Az oroszországi bíróság „nagy mennyiségű kábítószer csempészete” miatt 14 év börtönre ítélte, amit szigorított munkatáborban kellett letöltenie.

A férfit ugyanaz a bíróság ítélte el, amely később Brittney Griner olimpiai bajnok, válogatott kosárlabdázót is bűnösnek találta kábítószer birtoklása miatt, mert 2022 februárjában kannabiszolajat találtak csomagjában a repülőtéri ellenőrzéskor. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a sportolót a Biden-adminisztráció által elért fogolycsere keretében 2022 decemberében elengedték.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.