ENSZ: egyre több menekült tér haza a harcok ellenére

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. július 5.

Külpol

Az elmúlt három évben 173 ezren döntöttek úgy, hogy visszatérnek Szíriába.

A szűnni nem akaró harcok ellenére egyre több szíriai menekült tér vissza hazájába: az év első hónapjaiban több mint 35 500 ember szervezte meg magának a hazatérést az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint.

Az elmúlt három évben mintegy 173 ezer menekült tért haza abból az 5,6 millióból, aki elhagyta a polgárháborús Szíriát. A szíriaiak többsége a közeli Libanonban és Törökországban keresett menedéket a harcok elől.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) a biztonsági helyzetre tekintettel nem támogatja a visszatérést Szíriába, és felfüggesztette az erre irányuló programjait. Berlin azonban továbbra is pénzügyi támogatást nyújt az önként hazatérő szíriaiaknak.

Hivatalos adatok szerint az elmúlt két és fél évben 792 ember kapott támogatást a német kormánytól a hazatéréshez.

Szíriai menekültek hazatérése Libanonból

Szíriai menekültek hazatérése Libanonból

Fotó: MTI/EPA/Nabíl Munzer

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) szóvivője elmondta, hogy 2017 és 2018 között több mint kétszeresére nőtt a támogatott hazatérők száma. Az illetékes szerint a német hatóságok semmilyen formában nem bátorítják hazatérésre az országban tartózkodó szíriaiakat, akik döntésük előtt általában hosszasan egyeztetnek otthon maradt családtagjaikkal. Összesen 780 ezer szíriai keresett menedéket Németországban az elmúlt években.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerint azonban a libanoni hadsereg „kényszerítő intézkedéssel” éri el, hogy szíriai menekültek visszatérjenek hazájukba.

A HRW pénteken elítélően nyilatkozott arról, hogy a libanoni hadsereg a héten 20, a szíriai menekültek elszállásolására szolgáló házat bontott le a Szíriával közös határnál található Arszal régióban.

A HRW közleménye szerint a legfelsőbb védelmi tanácstól érkező parancs azzal az ürüggyel írta elő a házak lebontását, hogy azok nem összeegyeztethetőek a hatályos lakásügyi törvényekkel.

Bill Frelick, a HRW menekültjogokért felelős igazgatója szerint ez azonban valójában egy törvénytelen nyomásgyakorlás a szíriai menekültekre annak érdekében, hogy „távozzanak  Libanonból.”

Az érintettek közül sokaknak van okuk arra, hogy féljenek a visszatéréstől hazájukba, ahol a szíriai hírszerzés szervei őrizetbe vehetik, megkínozhatják vagy egyéb rossz bánásmódban részesíthetik őket.

Libanon csaknem kétmillió szíriai menekültet fogadott be, akik immár az összlakosság mintegy negyedét teszik ki. Bejrút többször hangsúlyozta, hogy nem képes megbirkózni a szíriai menekültáradattal, amely túlterheli az ország közszolgáltatásainak rendszerét és gazdaságát.

Megfigyelők szerint a menekültek hosszú távú jelenléte azért is különösen érzékeny pont Libanon számára, mert sokan attól tartanak, hogy a szunnita muszlim szíriaiak túlzott mértékű beáramlása megváltoztathatja az ország vallási összetételét, különösen a síita muszlimok és a keresztények „rovására.” Az Arszal térségében lévő nem hivatalos menekülttáborokban mintegy 60 ezer szíriai lelt menedéket.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.