Erőszak és halálos áldozatok Indonéziában az ellenzék tüntetésén

  • narancs.hu
  • 2019. május 22.

Külpol

Az éjszaka során elfajultak az események.

Erőszakba torkollt Indonézia fővárosában az áprilisi elnökválasztáson alulmaradt Prabowo Subianto tábornok támogatóinak a demonstrációja, s a helyi médiumok szerdai beszámolói szerint az összetűzéseknek több halálos áldozatuk is van.

A kedden kezdődött tüntetések az éjszaka hevesebbé váltak, a tiltakozók autókat gyújtottak fel, és kövekkel, Molotov-koktélokkal dobálták meg a kivezényelt rendőröket. Dedi Prasetyo rendőrségi szóvivő több mint hatvan ember letartóztatásáról számolt be, a Detik indonéz hírportál pedig a jakartai kormányzóra hivatkozva hat halálos áldozatról adott hírt.

A rendőrök védelmének érdekében könnygázt, vízágyút és gumilövedéket is bevetettek a zavargásokban résztvevőkkel szemben. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem használtak éles lövedéket. A rend helyreállítására mintegy 50 ezer rendőrt és katonát vezényeltek ki. Helyszíni tudósítások szerint a belváros több részét lezárták, a választási bizottság épületét pedig szögesdróttal kerítették körbe.

Az indonéz választási bizottság kedden jelentette be, hogy az április 17-i elnökválasztást Joko Widodo hivatalban lévő államfő nyerte, a szavazatok 55,5 százalékával. Ellenfele, Prabowo Subianto a választások elcsalásával vádolta a kormányt, és szerdára tiltakozó megmozdulásokat hirdetett meg, noha mindenkit arra kért, hogy a tiltakozások maradjanak meg békés keretek között. Subianto bejelentette azt is, hogy az alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért.

A kormány az elmúlt hetekben többször visszautasította az ellenzék vádját, leszögezve, hogy bár előfordultak kisebb-nagyobb tévedések a szavazatok összeszámlálása során, a választások alapvetően szabadon és tisztességesen zajlottak le.

Subianto már a 2014-es elnökválasztáson is alulmaradt Widodóval szemben, akit elsősorban azzal vádol, hogy kiszolgáltatja az országot külföldi befektetőknek. Remélt győzelme érdekében a tábornok keményvonalas iszlamista csoportokkal fogott össze, elemzők ennek tulajdonítják a Subiantóra leadott szavazatok nagy százalékát Aceh autonóm tartományban, ahol - Indonéziában egyedülálló módon - az iszlám törvénykezés, a saría van érvényben.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.