Észak-Korea segítheti a szíriai kormány vegyifegyver-programját

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. február 27.

Külpol

Egy ENSZ-jelentés szerint legalább 40 szállítmányt küldött Észak-Korea a szíriai kormánynak 2012 és 2017 között.

"Észak-Korea olyan alapanyagokat szállított a szíriai kormánynak, amelyeket akár vegyi fegyverek gyártásához is használhattak" - írta egy ENSZ-jelentésre hivatkozva a The New York Times kedden, adta hírül az MTI.

Az amerikai napilap értesülései szerint a phenjani rezsim legalább 40 szállítmányt küldött Szíriába 2012 és 2017 között, amik polgári és katonai célra is felhasználható anyagokat (például saválló csempéket, szelepeket és hőmérőket) tartalmaztak. Emellett észak-koreai rakétatechnikusokat láttak ismert szíriai vegyifegyver- és rakétalétesítményekben.

Szíria 2013-ban Kelet-Gútában szaringázzal hajtott végre egy támadást, ami után, nemzetközi nyomásra ugyan, de beleegyezett, hogy megsemmisítsék vegyifegyver-készletüket. Az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakértői azonban azt gondolják, hogy Damaszkusz nem tett eleget ennek a kötelezettségének, és 2017 áprilisában ismét szarint vetett be Hán Sejkúnban, ezzel legalább 83 ember életét kioltva. Szíriai felkelők pedig arról számoltak be, hogy a kormányerők klórgázt tartalmazó fegyverekkel bombáztak lakott településeket. A damaszkuszi kormány eddig tagadta, hogy vegyi fegyvert vetett be ellenfeleivel szemben.

Az ENSZ a szíriai konfliktus kezdete óta gyanakszik arra, hogy Észak-Korea felszereléssel és szakértőkkel segíti Bassár el-Aszad szíriai elnököt a vegyifegyver-program folytatásában - írta a The New York Times. Majd hozzátették: ha Damaszkusz és Phenjan katonai együttműködése bebizonyosodik, az a kettejük elszigetelésére tett nemzetközi kísérletek kudarcára világít rá. A szállítmányok ugyanis annak ellenére célba értek, hogy mindkét ország ellen szigorú szankciók vannak érvényben, amik betartását az amerikai és más titkosszolgálatok is figyelik.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.