Észak-Korea újra plutóniumot gyárthat, miközben előadja, hogy barátkozna Déllel
kim1.jpeg

Észak-Korea újra plutóniumot gyárthat, miközben előadja, hogy barátkozna Déllel

  • MTI
  • 2018. március 6.

Külpol

Műholdas felvételek arra utalnak, hogy Észak-Korea újraindította a plutónium gyártását a jongbjoni atomerőműben - vélik egy washingtoni kutatóintézet szakértői.

A felvételek február 25-én készültek, és látható rajtuk, amint 17 ponton gőz áramlik az öt megawattos reaktorból. „Ez rendszerint arra utal, hogy a reaktor működik“ - írták a Koreai-félszigetre szakosodott Egyesült Államok-Korea Intézet szakértői.

Amikor a reaktor csak kevés energiát állít elő, a megtermelt energiát rendszerint plutónium gyártásához használják fel, amely a nemzetközi közösség által tiltott atomfegyverprogramhoz kell Észak-Koreának. Február 17-e után egy katonai tábort is felállítottak a reaktor közelében, és az elmúlt hónapokban a megfigyelések szerint nőtt a létesítmény dolgozóinak száma, és speciális járművek mozgását észlelték a környéken. A szakértők azt is megállapították, hogy olvad a jég a reaktor közelében lévő folyón. Normál üzemmódban a hűtővizet a folyó torkolatába vezették volna - írják. A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy az észak-koreaiak meghosszabbították a használt hűtővizet elvezető vezetéket egészen a folyóig, mert így nehezebb megfigyelni a tevékenységüket.
Az ENSZ határozatait megsértve Észak-Korea tavaly több ballisztikusrakéta-kísérletet, szeptemberben pedig kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Phenjan közölte, hogy képes nukleáris robbanófejet szerelni interkontinentális rakétájára, s ezzel elérni az Egyesült Államok szárazföldi területét.

false

 

Fotó: MTI/EPA/Dél-koreai elnöki hivatal

Eközben a Kim Dzsong Un, észak-koreai diktátor egy magas rangú déli delegációval tárgyalt Phenjanban. Az észak-koreai állami média szerint szerint Észak- és Dél-Korea megállapodott egy csúcstalákozó szándékáról, és „Kielégítő“ megállapodáshoz vezettek Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és a Mun Dzse In elnök által Phenjanba menesztett dél-koreai küldöttség tárgyalásai.
Kim Dzsong Un hétfő este vacsorán látta vendégül a tízfős dél-koreai delegációt, élén a nemzetbiztonsági hivatalt vezető Csung Ej Jonggal, és őszinte tárgyalásokat folytatott annak tagjaival - jelentette a KCNA hírügynökség.
A megbeszélések témái között szerepelt egy esetleges csúcstalálkozó, „a Koreai-félszigeten uralkodó, égető katonai feszültség enyhítésének" lehetősége, valamint a párbeszéd folytatása - írta angol nyelvű jelentésében a KCNA.
Kim 2011-es hatalomra kerülése óta ez volt az első alkalom, hogy magas rangú dél-koreai tisztségviselőkkel találkozott, s a megbeszélésekre nem sokkal azután került sor, hogy az északi vezető húga, Kim Jo Dzsong februárban egy nagyobb delegáció élén felkereste Dél-Koreát a phjongcshangi téli olimpia idején.

false

 

Fotó: MTI/EPA/Dél-koreai elnöki hivatal


A találkozó remények szerint megnyitja majd az utat Észak-Korea és az Egyesült Államok tárgyalásai felé. A felek állítólagos megállapodásának részletei azonban nem ismeretesek.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentése szerint a vacsorán részt vett az észak-koreai vezető nyilvánosság előtt ritkán megjelenő felesége, Li Szol Dzsu és húga, Kim Jo Dzsong is.
A dél-koreai delegáció, amelynek tagjai között van a titkosszolgálatot vezető Szu Hun, illetve az országegyesítési miniszter helyettese, Csung He Szung is, a tervek szerint további phenjani találkozók után még kedden hazatér.
Csung még a látogatás előtt azt mondta: arra készül, hogy szót emeljen a Koreai-félsziget atommentesítéséért és a tartós béke megteremtéséért.
Phenjan és Washington is hajlandónak mutatkozik a tárgyalásra, azonban Donald Trump amerikai elnök leszögezte: a közeledésre csak akkor kerülhet sor, ha Észak-Korea feladja atomfegyverkezési programját. Phenjan korábban megesküdött, hogy ez sohasem fog megtörténni. A nemzetközi közösség súlyos szankciókkal sújtotta Észak-Koreát az ENSZ tilalma ellenére folytatott nukleáris fegyverkezése és rakétaprogramja miatt.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.